Biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek Emil Gustav Friedrich Martin Niemöller német teológus híres idézetét, amely a következőképpen szól: Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.

Az elmúlt hetekben beszéltem egy újságíró ismerősömmel, akinek az írásait kedvelem s ezután a beszélgetés után majd egy hétig gondolkodtam, megírjam-e egy posztban a véleményemet. Azután úgy döntöttem megírom. Ugyanis nem csak az embereket lehet úgy elvinni, hogy a végén már nincs kinek tiltakoznia, hanem az emberek jogaival is ugyanez a helyzet. Ahogy fogynak a jogaink úgy váltunk át diktatúrába és már nem is látjuk hol kezdődött az egész.

Visszatérve az említett beszélgetésemre az újságíróval, pont az én dolgom miatt kezdő- dött az egész beszélgetés. Pontosabban szólva, arról a Kúriai döntésről beszélgettünk, amely megengedi a médiáknak, hogy közszereplőket a jogerős ítélet előtt bemutathas- sák bilincsben. Az újságírás legalábbis így fordította le ezt a Kúriai döntést.

Innentől kezdődik azonban a vékony jég. Az újságíró ismerősöm azzal érvelt, hogy egy „nyilvánvaló bűnöst”, aki például megölt valakit, azt miért ne lehetne már bemutatni képi megjelenítéssel. Hiszen nyilvánvalóan el fogják majd ítélni.

Lehet.

Minden visszalépés a történelemben azzal kezdődik, hogy a szerintünk helyes dolgok egyértelműnek tűnnek. Pedig nem azok. A határt nem vesszük észre, amikor a társa- dalom egy részének a jogait magától értetődően megvonjuk. Van egy jog, amit úgy neveznek, hogy az ártatlanság vélelme, ami mindenkit megillet a jogerős ítéletig. Addig bűnösnek bemutatni valakit olyan, mintha egy szeletet levágnánk abból, amit jogállam- nak nevezünk.

Milyen alapon nem illeti meg a közszereplőt az ártatlanság vélelme a nem közszereplő- höz képest? Mi lesz, ha végül jogerősen felmentik, mert koholt és koncepciós vádakkal illették? Ugye, ez azért nem olyan ritka manapság.

Ma a jogaink csendes elrablása folyik.  Nem úgy direkten, mint az előbbi példában, de folyik. Amikor az emberek félnek elmondani a véleményüket, mert elveszítik az állásukat az ugyanilyen elrablása a jogainknak. Ha azért nem merünk sztrájkolni, mert elveszítjük az állásunkat, az a jogaink elrablása. Ha sztrájkolunk és kirúgnak az szintén az.

Mindenki tud példát a saját környezetéből.  A „feketeruhás nővér” esetét, az egészség- ügy és a tanárok helyzetét, a Liget tüntetőit stb. mindenki ismeri. Tudom a „bűnösöket” nem népszerű védeni, de az ő jogaik megnyirbálása után nem kell csodálkozni azon, ha a nem bűnösök jogai is szépen lassan elfogynak.

A náci Németországban is két törvénnyel indultak a nürnbergi törvények. A végén meg arra ébredünk, hogy – az eredeti idézetet kissé átírva – amikorra az én jogaim szűntek meg, nem maradt senki, akinek joga lett volna tiltakozni.

Ezért sem nyugszom bele a jogaink (legyenek azok bűnösöké vagy nem bűnösöké) meg- nyirbálásába. Ahogy ezt a Kúriai ítéletet is az Alkotmánybíróság és a Strasbourgi Bíróság előtt is megmérettetem, mert szerintem alapvetően hibás.

Hunvald György

***

A fenti poszthoz meg tessék még hozzáolvasni Kolláth György két évvel ezelőtti, egy cseppet sem vidám írását: Bakancslista - Ezért hagyok fel az ügyvédi praxissal.