Hunvald-blog

14. Botlatókövek 2016.

2016. augusztus 17. - HunvaldBlog

És akkor most – a füzéri kirándulás után – egy röpke pillanatra álljunk meg a kormány által gerjesztett, kvótanépszavazásos gyűlöletkampány közepette: Egy kő, egy név, egy emlékezet - a múlt héten összesen 95 botlatókövet, stolpersteine*-t helyeztek el hat magyarországi városban. Az idei programsorozat augusztus 9-én kezdődött meg Miskolcon huszonöt kő elhelyezésével, majd Nyíregyházán huszonnégy, Debrecenben huszonnyolc, Abonyban két követ tett le a kezdeményező német művész. Pénteken és szombaton Budapesten tizenegy, Győrben pedig öt kő került végleges helyére.

botlatoko1.jpg

A botlatókövek macskakő nagyságú réz emléktáblák, amelyek a nácik által deportált, koncentrációs vagy megsemmisítő táborokban, vagy munkaszolgálat során meggyilkolt embereknek, zsidóknak, romáknak, az ellenállási mozgalmak tagjainak, homoszexuá- lisoknak, Jehova Tanúinak, keresztény ellenzékieknek és fogyatékkal élőknek állítanak emléket – utolsó szabadon választott lakhelyük bejárata előtt, a járdába süllyesztve.

A betonkockákra applikált táblácskákon az elhurcoltak neve, születésük, valamint meggyilkolásuk időpontja szerepel. A kerületben most a Klauzál utca 35. előtt került elhelyezésre Perl Sámuel (1894-1944) botlatóköve, a Dohány utca 81. szám előtt pedig Weisz Mihályé (1904–1945). Tavaly egy kő a Király utca 51. szám alatt élt házaspárnak, Kiss Pálnak (1890-1945) és feleségének, Klein Ilonának (1896-1944) állított emléket.

A világért sem akarnék én itt és most bármiféle párhuzamot vonni, de azért azt csak megkérdezném már: tessék mondani, a mostani menekültellenes gyűlöletkampány áldozatainak (is) vajon ki és mikor állít majd valamilyen emléket?

*A Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, hogy elakadunk egy gondolatnál, nem tudunk átlépni rajta.

P.s.: Tuttta? A világon elsőként Budapesten szedtek fel botlatókövet: 2012. szeptember végén, a kihelyezés másnapján, valaki eltüntette a Laub Magdolnára (1914-1944) emlékeztető macskakövet a XII. kerületi Greguss utca 9. szám elől. Tetszenek még emlékezni ugye a Niemöller idézetre?

***

Günter Demnig, német szobrász az elmúlt majd húsz évben mintegy 60 ezer botlatókővel állított emléket a holokauszt áldozatainak. Mert "csak azokat felejtik el, akiknek a nevét is elfelejtik" mondta. Magyarországon mintegy négyezer botlatókő van, Budapesten 2007. április 27-én helyezték el az első követ a Ráday utca 5. szám előtt, ahol Rónai Béla állás nélküli tisztviselő lakott, akit 1945. január 19-én Sopronbánfalván munkaszolgálatosként öltek meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8910423250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása