49. Az én mókás napjaim (1)

2016. november 29. - HunvaldGyörgy

Jóreggelt, jó reggelt. Kezdjük szépen, vidáman a napot. Tegnap ugyan már feltettem a Facebook-oldalamra, de gondoltam, nem árt itt is megemlékezni egy röpke pillanat erejéig a hétfőn történtekről. Mert szép történet. Meg még mókás is. Mármint a maga módján. Egy, "A tanú" című filmbe illő jelenetnek…

Tovább

48. Viszkisrétes

Mely nyúlik, egyre csak nyúlik. Újabb tárgyalás volt csütörtökön a Budai Gyula által csak az elmúlt húsz év legnagyobb korrupciós ügyeként emlegetett, tizenöt vádlottat, köztük Juhász Ferencet, volt honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási…

Tovább

47. Snyder 20 pontja

Mit tegyünk egy diktatórikus tendenciájú rezsimben? Timothy Snyder amerikai történész 20 pontja. Magyaroknak is kötelező olvasmány. (MBP)   A napokban tette fel a 444.hu az oldalára Timothy Snyder amerikai történésznek azt a Facebook-posztját, amelyben a közelgő Trump-elnökségre húsz pontban…

Tovább

46. Jogászszemmel (2)

És akkor maradjunk még egy pillanatra Rogán Tóninál, csak most más szempontból nézegetnénk a még véletlenül sem urizáló egyszerű parasztgyerek egyre sűrűbben felbugyogó zűrös ügyeit. A legutóbbiról az Index közölt színes-szagos összeállítást, így aztán most ezzel kapcsolatban jöjjön egy kis…

Tovább

45. Szürreál

Jóestét, jó estét! Nyugi, a mai nem lesz hosszú, mert egészen egyszerűen nem térek magamhoz, lementem alfába, úgy meg nem lehet hosszabban írni, csak megrökönyödve állni és nézni kifelé a fejből. Hogy most tessék mondani, ez tényleg igaz, vagy csak valami hülye filmbe kerültem és ott történnek ilyen…

Tovább

44. A Roganovok

Ezek úgy együtt, mind. Nem csak a Rogántóni meg a Cili asszony, hanem az egész cinikus bagázs. Akiktől az egész rendszer bűzlik. Tegnap a parlamentben Orbán Viktor megvédte propagandaminiszterét, a támadásokat blöffnek nevezte, és kijelentette, hogy „minden egyes támadás csak megerősíti Rogán…

Tovább

43. Pinokkió

És akkor most van az a beígért később, amikor is Trump meg a napsütés után – kissé lehiggadva – visszatérünk Rogán Bulibáró Tónióhoz, pontosabban az ő keddi műsorához Kálmán Olgánál. Nem fogjuk a beszélgetés minden szánalmas elemét végigvenni (volt pedig bőven), aki mindet akarja látni, illetve…

Tovább

42. Ma szépen sütött a nap

Jóestét, jó estét! Ma meglepőn szép, ragyogó napsütéses napunk volt, pedig lassan a november közepe felé ballagunk. Ennyit a jó hírekről. Tegnap este még megnéztem a Bulibárót – ja, a Rogán nevezetűt – Kálmán Olga Egyenes beszédében (fel is b@szta az agyam rendesen, de erről majd később, ha lesz…

Tovább

41. Vasárnapi kis színes

Esős, borongós vasárnap délutánunk van, ilyenkor majd’ mindenki punnyad. Mi is ezt tettűk volna, ha a szorgos rendőrök le nem kapcsolják pénteken a Kétfarkú Kutyapárt elnökét, Kovács Gergelyt meg nyolc társát, akik – minő gyalázat! – éppen sokszínűre pingálták a repedezett, szétrohadt járdát…

Tovább

40. A Bátor Blöffkirály

Az ember azt hinné, innen már nincs lejjebb. Aztán mégis mindig van. Tegnap ugyanis Polt Péter legkedvesebb együttebédelős cimborája megint nagyot futott, igen, Matolcsy- ról van szó. Arról a cinikus szarháziról, aki nem mellékesen a jegybank elnöke, és aki olyat engedett meg magának a parlamentben,…

Tovább