Hunvald-blog

52. Megint jőnek, kopogtatnak

2016. december 09. - HunvaldBlog

Három lezárult bírósági fok és egy jogerős ítélet után másfél évvel tegnap perújrafelvétel miatt* elölről kezdődött a Hunvald-per tárgyalása a tanácsadói szerződések ügyében (vélt hűtlen kezelés). A Pesti Központi Kerületi Bíróságon reggel érdekesen indult a nap, a megjelent újságírók nagy többsége igazán nem is tudta, hogy miről lesz szó, mindenki az ingatlanüggyel (mely vádban Hunvald Györgyöt korábban már felmentették) kapcsolat- ban érdeklődött, ami nem volt. Mert a tanácsadói szerződések ügye kezdődött most újra.

ezigen_500.gif

Két, külön ügyet vontak össze egy eljárásba. Hunvaldot az egyik ügyben önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítése, különféle megbízási szerződések és más kisebb súlyú cselekmények miatt vádolták meg. Az ingatlanügyekben felmentették, ám a kisebb súlyú cselekmények közül kétrendbeli hivatali visszaélés miatt jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztést kapott. A másik ügyben Hunvald György mellett Weinek Leonárdot, a zuglói önkormányzat 2010 előtti polgármesterét és társaikat vádolták hűtlen kezeléssel a polgármesterek által kötött megbízási szerződések miatt. Ebben az ügyben első- és másodfokon is minden vádlottat bűncselekmény hiányában mentettek fel a bíróságok.

Most a bíróság a korábbi ítéletek ismertetésével, korábban született iratok felolvasásával kezdte meg az újból elinduló eljárást, merthogy az ügyészség megint a tanácsadókkal kötött szerződései miatt vádolja Hunvaldot. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint ugyanis indokolatlanul magas (300-400 ezer forintos) tanácsadói díjak kerültek kifizetés- re, melyek – szintén szerintük – többségében szükségtelenek és feleslegesek voltak.

Korábban a bíróságok, nem látták bizonyítottnak, hogy a vád tárgyává tett szerződések megkötésével Hunvald György felelőtlenül, az önkormányzati és államháztartási törvény rendelkezéseivel ellenkezően gazdálkodott volna. A 2015-ben lezárult perben bizonyíték- ként vették figyelembe azt is, hogy állami és önkormányzati döntéshozók a mai napig alkalmaznak hasonló feltételekkel személyes tanácsadókat, ez bevett gyakorlat minden politikai oldalon. Ezzel kapcsolatban vallomások utaltak a jelenlegi kormányoldal tanácsadóira is – írja minderről a Magyar Nemzet.

A per tárgyalása jövő pénteken folytatódik.

*A Legfőbb Ügyészség májusban azzal indokolta perújítási kérelmét, hogy így szerezne érvényt, a Hunvald büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapító ítéletnek. A volt erzsébetvárosi polgármester ügyének tárgyalását a „tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés” tárgyában kezdték újra.

***

Már tényleg csak mellékesen, immáron sokadszor megjegyeznénk, hogy Hunvald ellen nagy dérrel-dúrral eredetileg beharangozott „bűnszervezetben elkövetett, maffiaszerű ingatlan-panama” miatt indított nyomozást az ügyészség, csak amikor kiderült, hogy az istennek sem sikerül ráverni az ügyet, akkor kezdtek el kínjukban összevissza kapirgálni, hátha találnak valami akármit a jól hangzó maffiavád helyett. Találtak: egy o.gy. képvi- selőnek biztosított telefont, meg négy, kínkeservesen előcsákányolt vitatott megbízási szerződést. Szép, gondos munka volt. Volt?

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4212035063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Predator11 (törölt) 2016.12.15. 21:40:32

A Kocka ellopását is rád fogják verni
süti beállítások módosítása