Hunvald-blog

61. Újévi kíváncsiskodás

2017. január 04. - HunvaldBlog


bc10c1.jpgJóreggelt. Nem reprezentatív közvélemény-kutatás (felmérés?) következik. Az elmúlt napokban egy beszélgetés során szóba került, hogy már fél éve megy ez a blog (az előzőek meg 2011 óta), és alig van/nincs fogalmunk arról, hogy egyáltalán kik olvassák (ha olvassák), kik lájkolják (ha lájkolják), közülük mennyien lehetnek kerületi lakosok, és ha vannak (persze hogy vannak), akkor hol, a kerület melyik részén laknak, lakhatnak, meg ilyenek.

Így aztán úgy gondoltuk, hogy az újév örömére közvélemény-kutatunk egyet itt a blogon. Tehát kedves, most épp erre járó nyájas Olvasónk! Tessen szíves lenni ezt a pár másod- percet ránk szánni, és idepöttyinteni egyet valamelyik rublikába, hogy kínzó kétségeink enyhüljenek, tessék választani! Illetve válaszolni… Köszönjük. (a Szerk.)

UPDATE 2016.01.06.: Kérés jött, hogy a szavazásban legyen még pluszban két lehetőség. Lett.

(A „szavazást” – ha csak valami egetrengető dolog nem történik – a hét végéig fent hagyjuk a blogon, azaz új posztot nem írunk, csak izgatottan várjuk a válaszokat. Hátha így egy csöppet okosabbak és szebbek leszünk…) 

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5912094743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnt92 2017.01.06. 23:00:38

Kerhetnek egy "Kulfold" lehetoseget?
Elnezest az ekezetek hianya miatt!
süti beállítások módosítása