Hunvald-blog

70. Felmentve és fenyegetve

2017. február 01. - HunvaldBlog

Röviden: a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett jogerős másodfokú határozatában a tavalyi elsőfokú döntést helyben hagyva felmentette a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselőt. Az ügyészségi vádirat szerint a szocialista politikus még 2013-ban (XIII. kerületi vagyongazdálkodásért felelős alpolgármesterként) ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja. A politikus mindvégig tagadta bűnösségét, az ellene folyó eljárást pedig törvénytelennek és koncepciósnak nevezte. Az ügyben pénzmozgás nem történt, a nyomozati iratok jó részét 20 évre titkosították, az ügy ezzel most lezárult. De!

hiszekeny_atv2017.jpg

… jogerősen is felmentették az MSZP politikusát, Hiszékeny Dezsőt, mire a Fidesz sajtóosztálya közleményben ítélte el a döntést. „Felháborító a Hiszékeny Dezső szocialista politikus ügyében hozott ítélet. Az MSZP-s polgármester virágnyelven és mutogatással ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja. A lopás az lopás, ha mutogatják akkor is, ezt nem úszhatja meg”– írják, amiből leginkább az utolsó szavak figyelemre méltók. Mert ezek után mégis mire gondoljon Hiszékeny Dezső a jogerős ítélettel a zsebében? Hogy vigyázzon a testi épségére? Vagy ne lepődjön meg, ha hamarosan valami más ügyben idézést hoz a posta? Vagy? És mit gondoljunk mi? Milyen az ország az, ahol a kormánypárt nyíltan fenyegethet egy olyan embert, akiről a törvény kimondta: ártatlan? (Villámnarancs)

Érdekesen reagált közleményében a Legfelsőbb Ügyészség is: visszautasítottak és kikér- tek maguknak minden kritikát, különben is hagyják őket nyugodtan dolgozni, merthogy szakmai kérdésekkel kívánnak foglalkozni. Majd „finoman” célozgatni kezdtek arra, hogy Hiszékeny Dezsőt mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság bizonyítottság hiányára hivatkozva mentette fel, nem pedig bűncselekmény hiányában. "Az is mutatja, hogy korrupciós ügyről volt szó, mivel a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság" – áll még az ügyészség közleményében. (Megj.: a „társat” azért ítélték felfüggesztett börtönre, mert a vesztegetést csak színlelte – és ez eleve kizárta Hiszékeny bűnösségét.)

Ha valakit érdekelnek a részletek, itt megnézheti az ATV oldalán, hogy a tegnapi Egyenes Beszédben mit mondott minderről Hiszékeny Dezső.

***

Az iratok nagy része 2033-ig titkosítva? Azért erre ne vegyünk mérget, most 2017-ben! Az ügyészség szerint a vádat főként az bizonyítja, hogy Hiszékeny Dezső a fedett nyomozó- val folytatott egyik beszélgetésen bólogatott. Azért, azt ugye sokan megnéznénk kedves barátaim, milyen lehet ennek a hangfelvételnek(!!!) a lejátszása egy magnóról. Rendkívül találékony a királyi magyar ügyészség! (Hunvald György)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8812174898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása