Hunvald-blog

102. Liberté, Egalité, Fraternité

2017. május 08. - HunvaldBlog

Mára kiderült, Emmanuel Macron lesz az új francia elnök. A voksok összeszámlálása után az elnökválasztás második fordulójában az érvényes szavazatok 65,31 százalékát szerezte meg, így kétharmaddal megnyerte a választást. A radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine le Pen idén nem lesz elnök. Sőt, jövőre sem.

macron3.jpg

Úgy tűnik, a franciák nem szeretik olyan nagyon a harsány, az érvek helyett használt sértegetéseket, a másik szavába vágva ordibálást, a fullba nyomatott kretén nacionalizmust. Macronnal a „több Európa” nyert az euroszkepticista populizmus ellen. Franciaországban. Nálunk még nem. De a francia választások eredménye megmutatta, hogy egy év alatt is fel lehet építeni egy jelöltet.

Akinek van érzéke a vizualitás és a politikai szimbólumok iránt, sokat megérthetett annak "dramaturgiájából", ahogy Macron megérkezett a Pyramide du Louvre elé. Egyedül, gorillák nélkül jött át a téren, és ment föl a színpadra. Nekünk, magyaroknak persze fájhatott, hogy nem volt mellette a mindig lökdösődő Havasi Bertalan, a felülről is mindig alulról mosolygó és tapsikoló Semjén, az adóniszi szépségű és tündöklően okos tekintetű Németh Szilárd, Rogán, a fiók-Strasznof Ignác vagy Deutsch Tamás, aki, szegény, már azt sem tudja, hol van, mit gondol, s egyáltalán who the fuck is Deutsch, szóval Macron egyedül érkezett, ám azt mondta, hogy minden erejével fellép az ország megosztottságával szemben. És ehhez még Bözsi nénire és disznajára sem volt szüksége. (via - Gábor György)

P.s.: Már sok politikus gratulált Macronnak a választási győzelemhez, köztük Donald Trump is. Emlékeim szerint Orbán Viktor tavaly novemberben „Gratulálok. Micsoda nagyszerű hír. A demokrácia még mindig él.” felkiáltással saját lábát is letiporva elsők között rohant gratulálni Trump választási győzelméhez. Most fél nap késéssel a magyar kormány is gratulált a megválasztott francia elnöknek. Magyarország miniszterelnökének még nem volt ideje erre, de gondolom – előbb-utóbb ez is összejön.

Vagy legalább egy hellóröfik

További szép napot mindenkinek!

***

A centrista En Marche! mozgalmát egy éve létrehozó Macron május 14-ig hivatalosan is átveszi az elnökséget a leköszönő François Hollande-tól, és 39 évesen ő lesz Franciaor- szág valaha volt legfiatalabb elnöke. Ráadásul egy olyan elnök, aki hisz az Unióban és kétsebességes Európát szeretne. Első beszédében elsődleges céljának nevezte, hogy csillapítsa az emberek félelmét, hogy visszaállítsa Franciaország önbizalmát, hogy nem árkokat ásva, hanem árkokat betemetve közösen próbáljanak meg szembenézni azokkal a megpróbáltatásokkal, amelyekkel az ország és az egész kontinens az előttünk álló időben kötelező módon szembe kell néznie.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2212489741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása