Hunvald-blog

117. Államférfik

2017. június 22. - HunvaldGyörgy

Tegnap Orbán Viktor illusztris társaság előtt a felújított Klebelsberg-kastély átadó ünnepségén arról méltóztatott beszélni, hogy Horthy Miklós kivételes államférfi volt, aki megmentette Magyarországot. Egyúttal kifejtette, hogy Horthy (és társai) megítélését nem árnyékolhatja be a II. világháborús szerepvállalás sem. Hát, igen. Én azért kíváncsi lennék arra, hogy ezen most hirtelen kiderült „kivételességről” mi lenne a véleménye például a Donnál elpusztult 200 ezer, vagy a gázkamrába küldött 600 ezer embernek.

orban_klebeslberg2017.jpg

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Vagy a szétdúlt, elpusztított ország túlélőinek.

De érdekelne Rejtő, Radnóti, Petschauer és a többi, tízezerszám munkaszolgálatra és a biztos halálba hajtott honfitársunk véleménye is. Nos, ők vajon mit gondolnának erről az Orbán által kivételessé kent államférfiről? És vajon mit gondolnának – persze csak ha megélhették volna – a mostani, valószínűleg önmagát is kivételes államférfinek gondoló emberről?

Valóban, a maga módján kivételes volt Horthy, ahogy a maga módján kivételes volt Hitler, Szálasi, vagy Ceaușescu. És a maga módján kivételes Orbán Viktor is. Ha engedjük tovább tombolni ezt az őrületet, hamarosan meg fogjuk tudni, mennyire kivételes. És nem lesz senki sem vétlen abban, ami történt és ami történni fog. (Edgar Swan / Kolozsvári Szalonna)

Normális, tisztességes ember nem tekint, nem tekinthet Horthyra kivételes államférfi- ként. Sem követendő példaként.

P.s.: Egyébként ma napra pontosan 76 éve, hogy Hitler megindította a Szovjetunió elleni hadjáratot, melyhez Horthy, a kivételes államférfi lelkesen csatlakozott. A végeredményt tudjuk.

***

Romsics: Horthy felelőssége vitathatatlan. Miután Orbán Viktor kivételes államférfinak nevezte Horthyt, érdemes felidézni, miként vélekedik a kormányzóról az egyik legna-gyobb hazai szaktekintély. Romsics Ignác történész 2012-ben állt ki a nyilvánosság elé Horthy Miklós pályafutását értékelni, amikor Gyömrő képviselőtestülete tervbe vette, hogy Horthyról nevezik el a város főterét. Romsics másfél órás előadást tartott, a Hetek cikke alapján idézzük fel a legfontosabb megállapításokat. (atv.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4212612609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

consul 2017.06.22. 18:33:05

Maradj inkább csöndben és örülj, hogy nem a sitten vagy ahelyett, hogy butaságokat blogolsz.

HunvaldBlog 2017.06.22. 18:37:53

De jó, hogy erre jártál. Esetleg vmi érdemi mondanivaló? Már úgy értve, hogy a poszt témájához...

anyadmajma 2017.06.22. 18:40:01

@consul: te egy ilyen hazaáruló bolsevik geci lehetsz, akinek az jutott az életben, hogy a pártközpontból azért kap fizetést a civil összefosáson keresztül, hogy hülyeségeket írkáljon különböző blogokban.

DFK 2017.06.22. 18:49:27

Egy mszp-snek nincs joga bírálni.
Mondjuk Horthy idejében az ilyen hunvaldok tudták hol a helyük.

consul 2017.06.22. 18:50:43

@anyadmajma: Szeretne még valamit elmondani? Köszönjük hívását...

anyadmajma 2017.06.22. 18:51:21

@DFK: egy hazaáruló bolsevik geci fideszesnek meg nincs joga megszólalni:)
Bár amúgy is le van szarva mit ugattok.

ígyszeretlek 2017.06.22. 18:55:40

@DFK: Mire gondolsz kicsi nyúl, mondsza gyorsan, hol a helye?

Mr. Waszabi 2017.06.22. 19:04:49

Mondjuk az nekem is régóta szúrja a szemem, hogy miértnem Széchenyi, Wesselényi vagy akárki a reformkorból, esetleg a forradalomból vagy a kiegyezés korából lett ezen innovatív fiatalember példaképe, miért Horthy? Aki pedig azért nálánál emberebb volt, így pár évtized után már összehasonlíthatók. Mindig kiderül, ha valaki hazudozik - most sem történt másként. Orbán igazából Kádár akart lenni, de azt nem vállalhatta fel nyíltan, mivel azt itt sokan ismerik. Hát lett inkább Sztalin, egy picit Hitlertől is ollózott, és ezt a kombót megpróbálja Horthyként eladni - miközben minden cselekedete a Kádári politikát tükrözi. Nagy baj, ha az ember nincs tisztában azzal, mit is akar, illetve, ha tudja, de nem meri felvállalni, az még szarabb. Ez a helyzet vezet a zárt osztályra, illetve kapkodó, dilettán döntésekre. A lényeg a lényeg: ő diktátor akart itt lenni mindig is - és efelől nem is csalta meg a nemzetet.

anyadmajma 2017.06.22. 19:08:09

@Mr. Waszabi: az a gáz, hogy tévedsz.
Nem Kádár akar lenni, hanem Rákosi. De a többiben igazad van.

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 19:21:04

Ha Hothy nem kollaborál a Németekkel, egyszerűen legázoltak volna bennünket, és szálasi előbb elkezdhette volna ámokfutását. Erről ennyit.
Horthy megpróbálta az adott történelmi helyzetből kihozni amit lehet. A központi kérdés a revízió volt. (Nálam is az lett volna az adott helyzetben)
Horthy igenis történelmünk kiemelkedő személyisége volt. Általában a numerus clausust róják fel neki, mint antiszemita élű törvényalkotást. Holott az nem szólt másról, mint hogy a felsőoktatási intézményekben a magyarországi nemzetiségek részarányuknak megfelelően reprezentálhassák magukat.
Ilyen szabályzás az egyesült államokban is előfordult akkoriban.

A II. világháborús veszteségekről annyit, hogy sajnos nincs ingyenebéd, a revízióért cserébe adni kellett valamit. Tragikus, és szomorú áldozat, de ha belegondolunk abba, hogy (amint az elején is írtam) ha Horthy ellenáll a németeknek, (mert mi ilyen f.sza gyerekek vagyunk) akkor a zsidók összegyűjtése és deportálása még előbb megindult volna. Kérdés, hogy akkor kevesebb lett volna e az áldozat ?

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 19:27:11

@Mr. Waszabi:

"A lényeg a lényeg: ő diktátor akart itt lenni mindig is - és efelől nem is csalta meg a nemzetet."

B.meg egy diktátort le lehet váltani országgyűlési választásokon ?
Ti még itt tartotok ?
Ezzel a valóságot toposzokkal helyettesítő retorikával nem fogtok az életben többet választásokat nyerni.
Vagy talán nem is akartok ? Már kezdem néha azt hinni.

ígyszeretlek 2017.06.22. 19:34:12

@Comte de Gippaud:
"A központi kérdés a revízió volt"
Magyarország 1938 és 1941 között több lépcsőben visszakapta a trianoni békekötés kapcsán igazságtalanul elcsatolt területeinek egy részét. Horthy minden visszacsatolt területre - a Felvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe, a Délvidékre - fehér lovon bevonulva ünnepeltette magát mint ország gyarapítót. A területek visszacsatolásában Horthy nem játszott lényeges szerepet, azt kizárólag a németek és az olaszok döntéseinek köszönhetjük.

"II. világháborús veszteségekről annyit..."
Horthy szerepe valóban vitathatatlan a Szovjetunió elleni hadüzenetben, csakhogy a németek nem kérték, hogy Magyarország kapcsolódjon be a szovjetek elleni háborúba az oldalukon, sőt. A szovjet külügyminiszter pedig megüzente, hogy ha Magyarország semleges marad, a Szovjetunió a háború után figyelembe veheti területi igényeinket. Mindennek ellenére Horthy beugrasztotta Magyarországot a világháborúba, aminek következményei ismertek.

Ennyit a kiemelkedő személyiségről.

öt görög 2017.06.22. 19:51:42

@ígyszeretlek: Hogyne, jókedvükben csatolgattak ide-oda, egyk nap eszükbe jutott, a magyar diplomáciának köze nem volt hozzá. Anyám, borogass.
A bolsevikokról meg, sajnos, Magyarországnak már voltak emlékei a 2.vh idején - mekkora nagy csoda, hogy a normális ember nem vágyott rájuk még egyszer...és most se vágyik rátok.

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 19:57:33

@ígyszeretlek:

"A területek visszacsatolásában Horthy nem játszott lényeges szerepet, azt kizárólag a németek és az olaszok döntéseinek köszönhetjük."

Ha"csak" azt nem vesszük, hogy magyar részről mozgósították majdnem a teljes haderőt, (egyébként a Románok is) így gyakorolva nyomást a Német Olasz döntéshozatalra. Nem volt annyira sima az ügy. Kellett hozzá azért egy kis elszántság (ami egyébként meg volt a sorállományú katonától a felső vezetésig).

"II. világháborús veszteségekről annyit..."

Idézek a vikipédiából

"Hitler hivatalosan nem tartott igényt a magyar részvételre, azonban a magyar katonai elit nem akart távol maradni a hadműveletektől, hiszen a román és szlovák csapatok háborús szerepe miatt felvetődhetett volna a bécsi döntések hátrányos megváltoztatása."

anyadmajma 2017.06.22. 20:09:49

@Comte de Gippaud: És? Biszku is a hatályos magyar törvények szerint járt el, ráadásul az államrendet erőszakkal, fegyverrel megdönteni akaró személyek ellen.

Mr. Waszabi 2017.06.22. 20:16:53

@Comte de Gippaud: mellébeszélsz, akárcsak ő. Én megfordítom a kérdést: 1990 óta hány hatalmon levő párt rendezte át a választási körzeteket úgy, hogy neki kedvezzen? Egy sem, az egy szem Orbán Viktoron kívül. Vajon miért volt erre szükség? Tán csak nem azért, hogy a végtelenségig megtarthassa hatalmát, akármennyi hazugsága ellenére? De bizony. Alig 2 millió választóval többsége van? Szerintem nem kérdés matematikai alapon, hogy itt ki a hülye - az, aki hagyja magát annak nézni.
Nem kell itten ellenséget keresni, már itt regnál régóta - Orbán Viktornak hívják. 15 éve rombolja e nemzet testét különféle hazugságaival - csak éppen nem tudott hozzátenni ahhoz, ígéretei mentén eleget. Valahogy mindig többet húzott a közösből, hasznot, mint amit ígérgetései a közös konyhára hoztak. Véletlen volna, hogy ő gazdagodott, miközben az ország lassan Románia seggét kénytelen szagolni? Ugyan már, ki kit néz hülyének itt? És legfőképpen, meddig mehet e hazudozás? Kádárnak is vége lett, Orbánnak is vége lesz. Egyszemélyben uralja a fideszt, és azon keresztül az egész országot. Kisvasutat építettett a szülőfalujába, miközben a közoktatásra, egészségügyre szándékosan juttat kevesebbet a szükségesnél? Úgy őszintén, te mint átlag ember, nem abban vagy leginkább érintett, hogy a gyereked tanulhasson, és vagy ő vagy te tisztességes orvosi ellátásban részesülj, ha befizetted a járulékokat? És neked nem dereng Rákosi elvtárs mindezek mögött? Hát, nagyon buta vagy, baszki. Vagy nagyon hazug. De ez utóbbi engem nem érdekel, ez a te problémád. Meg a hasonló mellébeszélő neokomcsiké.

Mr. Waszabi 2017.06.22. 20:19:57

@anyadmajma: hát tényleg, szinte én kérek elnézést - igyekeztem objektív lenni. Orbán RÁkosit, sem munkásságát nem ismerhette. Cselekményei viszont ma Kádár cselekményeit tükrözik. Ebből gondoltam, hogy ő még is csak inkább Kádár II. akar itt lenni 30 év óta, mint sem Rákosi II. Az más kérdés, hogy végül Rákosi II.-re telik neki napjainkban - túl sokat akar.

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 20:22:07

@Mr. Waszabi:

"Én megfordítom a kérdést: 1990 óta hány hatalmon levő párt rendezte át a választási körzeteket úgy, hogy neki kedvezzen?"

Én is megfordítom a kérdést. Vajon nem azért tették Orbánék ezt mert addig erősen a baloldalnak lejtett a pálya ?
Dehogynem.
Több olyan szoci bázisú választókerület volt, amely tulajdonképpen egy kerület volt, de kettőt csináltak belőle, hogy több mandátumot lehessen behajtani.
Lássuk be, nem igazán volt az korrekt.

ígyszeretlek 2017.06.22. 20:22:22

@Comte de Gippaud: Nem igazán, de sebaj...
"mozgósították majdnem a teljes haderőt"
... amely egyetlen modern hadosztállyal rendelkezett, létszáma és ütőképessége meg sem közelítette a román haderőét - ezt nem nevezném oly nagy nyomásgyakorlásnak. Arról nem is beszélve, hogy mennyire nonszensz, hogy az épp hatalma teljében levő Hitlerre Horthy nyomást gyakorolt volna.

"Wikipédiából"
Ha jól értem, a magyar katonai elit nyomást gyakorolt a kormányzóra, aki bár korábban nyomást gyakorolt a németekre meg az olaszokra is, a magyar katonai elit előtt meghajolt - és akarata ellenére belerángatta az országot a II. vháborúba.

Hát... hacsakúgynem.

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 20:25:10

@Mr. Waszabi:

"Alig 2 millió választóval többsége van?"

Igen, mert a többi 4 millió nem ment el szavazni baszki, mert még ők is rühelltek benneteket.

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 20:28:42

@ígyszeretlek:

"Arról nem is beszélve, hogy mennyire nonszensz, hogy az épp hatalma teljében levő Hitlerre Horthy nyomást gyakorolt volna."

Hitler nem akart konfliktust, és ez elég volt ahhoz, hogy gyors döntés szülessen. Komoly esélye volt a fegyveres összeütközésnek, és ez nem fért bele az ő Balkáni terveibe.

szofista 2017.06.22. 20:30:05

Romsics véleményén nem csodálkozunk, hiszen ebben az időben ő a XX. század legnagyobb formátumú politikusának Kádár Jánost nevezte meg egy rádió-interjúban.
Hogy Horthy mozgástere mekkora volt, azt jól mutatja, hogy egyik környező ország sem tudott kimaradni sem a háborúból, sem a deportálásokból. Horthy kormányzóságának nagy részében mind Szálasi, mind Rákosi politikai elítéltként börtönben volt. Ha Horthy megtagadja a belépést a háborúba, lehet, hogy két-három évvel korábban következik be a német megszállás, amint az történt Ausztriában. Ez esetben valószínűleg ennyivel korábban kezdődött volna a deportálás is, ami egy megszállt, nyilasok által vezetett országban még súlyosabb mértékű lehett volna. A megszállásnak aligha tudott volna az ország ellenállni, hiszen olyan országok is megszállás alá kerültek néhány nap alatt, amelyek sokkal erősebbek voltak katonailag mint Mo. pl. Franciaország, Ausztria, Benelux államok stb. Még Anglia is erősen megszenvedte a konfliktust. Pedig korábban az angol politikai vélemény az volt, hogy Hitler az európai béke záloga. Az hogy a megszállás után névleg kormányzó maradt már csak a német politika mesterkedése. Hiszen ki tehetett volna bármit is a kormányzó leváltása ellen ha úgy döntenek. Szálasi kinevezése ellen sem tudott senki semmit tenni, mert Horthy ugyanolyan báb volt már mint Szálasi. Horthynak természetesen sok felelősége van ebben az időben, de az nem véletlen, hogy Nürnbergben nem került a vádlottak padjára. Az azonban hogy a két világháború között a kommunista vérengzést követően a Trianon utáni Magyarországot gazdaságilag megerősítette. Úgyannyira, hogy Európa legerősebb valutája lett egy időre a magyar fizetőeszköz. Ezt azóta sem tudta senki utána csinálni. Megszervezte az új ország államigazgatását, oktatási rendszerét, tömegesen építettek népiskolákat, befogadta az elszakított területekről érkező menekülteket. Nyugodtan mondható, hogy az akkori kor normái szerint közel demokratikus keretek között tartotta a megmaradt országot, jog-. és vagyonbiztonság volt az országban. Ez komoly teljesítmény volt. Hogy ma, ha csak egy ekkorán is de Magyarországon élhetünk, és szabadon szidhatjuk Horthy Miklóst, az nem kis mértékben neki is köszönhető. Csak játszunk el a gondolattal, hogy mondjuk átadja a hatalmat Rákosinak. Vajon ez esetben, ha belépünk a szovjetek oldalán a háborúba, -esetleg már mint szovjet tagköztársaság- és a szovjet módszer szerint állva rohamozzuk a német géppuska-fészkeket, mennyivel lett volna kevesebb a magyar halott? Csak halkan mondom: akiknek sikerült "időben" átállni a másik oldalra és a győztesek oldalán fejezték be a háborút, ugyanabba a szovjet akolba kerültek ahová mi, és semmivel nem volt jobb nekik.

Mr. Waszabi 2017.06.22. 20:40:56

@Comte de Gippaud: hülye vagy-e? Orbán soha nem volt jobboldali. A magyar parlamentben 1990 óta fordítva ülnek a pártok a brit fogalomhoz képest. A baloldal volt a kapitalista, és akik magukat jobboldalinak nevezték, azok szocialisták. Nemzeti szocialisták, különböző szinteken. Értsük is a lényeget.
Tehát Orbán elvtárs sokkal inkább kommunista maradt itt mindvégig, mint akár Horn, vagy utódai. Nem én kérek elnézést, hisz te is megnézheted, hogy a mai magyar vezetésben hány személyből hány volt MSZMP vagy KISZ tisztségviselő. Segítek: egytől egyig. Az, hogy ezen felül miket akarnak arcodba hazudni, hát az egy dolog. Asszem a lényeg az, hogy ne hagyd magad átverni.

inteligencs elenzeki 2017.06.22. 20:54:15

@Mr. Waszabi:

"Nem én kérek elnézést, hisz te is megnézheted, hogy a mai magyar vezetésben hány személyből hány volt MSZMP vagy KISZ tisztségviselő. Segítek: egytől egyig."

Nyilván valóan. És ? Mit akarsz ezzel mondani ?
Akkor kire szavazzak 18-ban ? A szélkakas Vonára ?
Vagy a Feketegyőr Andriskát ? (Gyurcsány II.)

Mr. Waszabi 2017.06.22. 21:09:48

@Comte de Gippaud: hát, arra szavazol, akire csak akarsz. De, azért érdemes átgondolni, hogy egy erőszakosan hatalmat szerző és a nemzet testét a végletekig pofátlanul meglopó pártra semmiképpen. Magyarország jövője azon a téten alapszik ma, hogy kire biztosan NEM szavazol. És még akkor sem biztos a siker, mert a töredék szavazatok is a többségi pártra szállnak, azaz a Fideszre. Így alakították át a szemed láttára a választási törvényt. El tetszett aludni 2011-ben. Én a helyedben akárki másra szavaznék, csak nem a téged nettó hülyének néző Fidesz-KDNP konglomerátumra. Nem baj, ha ennek nem lesz elsőre eredménye - hagyták itt az emberek ezt a vízfejet magukra telepedni - hát ára lesz, amíg meg tudnak szabadulni tőle. 2 etapon át hagyták, hogy egyre mélyebben leuralja életüket - legalább ennyi lesz, amíg sikerül őket kigolyózni a hatalomból. Hidd el, én vagyok a legkevésbé boldog attól, amit Orbánnak itt sikerült 2002 óta megvalósítania - mondom, hogy az MSZP is nettó hülye volt, hozzájárult Orbán több évtizedig tartó diktatúrájához, töketlenségével. De, diktátor nem az MSZP vagy annak bármelyik főnöke akart itt lenni, hanem Orbán. És ez az, ami lényeges, szerintem. Lehet kenni a szart bárkire, de végül is a választók választották meg, akik most sanyarognak, hogy itt ez is szar, meg az is szar. Igazuk van, tényleg szar egy csomó dolog - de hát ők választották. Lehet, hogy itt addig kell szopnia a népnek, amíg rá nem döbbennek, hogy rossz utat választottak. Eltarthat még egy-két etapig. Közben meg ez a köztörvényes csaló egyre jobban szorongatja itt a demokratikus választások körülményeit. Ha körülnézel, ma ott tartunk, hogy az bűn, ha valaki túl olcsón hirdet, az viszont nem probléma, ha a piaci át 3x-át fizeti ki közpénzből haveri cégeknek. Szerintem gondolkodni kellene elkezdeni - mindenkinek. Ha már a szavazójog egyenlőképpen jár itt minden állampolgárnak, akkor szerintem a gondolkodás is elvárható ugyanezen jogon mindenki szavazótól. Az nem baj, ha rosszul szavaznak - csak vállalják is fel ilyetén felelősségüket, és ne akarja senki a saját butasága szarát másokra kenni. Így korrekt.

ígyszeretlek 2017.06.23. 08:44:20

Ötgörög: „Hogyne, jókedvükben csatolgattak ide-oda, egyik nap eszükbe jutott, a magyar diplomáciának köze nem volt hozzá.”

Románia az utolsó pillanatig elzárkózott a területi engedmények megadásától. Turnu-Severinben 1940. augusztus 16-24 között sikertelenül végződött a román és a magyar diplomaták tárgyalása. Augusztus 27-én a román kormány végül engedett és német-olasz döntőbíráskodást kért. Döntésében szerepet játszhatott, hogy Magyarország mellett Bulgária is ugrásra készen állt Dobrudzsa megszerzésére és a Szovjetunió magatartása sem volt kiszámítható. Fontos szerepet játszott az a tény is, hogy Németország semmiképp nem engedhette meg magának a román-magyar háború kirobbanását, égetően szüksége volt mindkét ország nyersanyagkincsére. Ezért a Wehrmacht felkészült arra, hogy beavatkozzon.

Augusztus 30-án aztán a bécsi Belvedere-palotában összeült a Joachim von Ribbentropp és Galeazzo Ciano külügyminiszterek vezette német-olasz döntőbizottság. A döntés nyomán Magyarországhoz került Erdély területének csaknem fele, 43.541 km2 összesen 2.633 ezer lakossal, akik 51,4%-a volt magyar.

A döntés különben egyik felet sem elégítette ki: kihirdetésekor a román külügyminiszter elájult, Teleki Pál miniszterelnök pedig beadta lemondását. Teleki elégedetlenségének oka az volt, hogy a történtekben a német függőség növekedésének jeleit látta. Nem volt elégedett a határvonalakkal sem és tudta azt is, hogy a többi nagyhatalom nélkül született döntés csak ideiglenesnek tekinthető.

Hol itt a magyar diplomácia sikere?

Vasipecsenye 2017.06.23. 10:29:39

„Az ellenzéknek az lenne a dolga, hogy a kormányzással, a kormány kül-, bel-, gazdaság- és tág értelemben vett szociálpolitikájával szemben mutasson alternatív utakat. Horthy Miklós pályaszakaszai megítélésének nincs köze a mai kormány kül-, bel-, gazdaság- és szociálpolitikájához. De ha az ellenzék nem bírja ki, hogy minden rögtönzött tabusértéskor a maga okosságát, felvilágosultságát és erkölcsi magasabb rendűségét kezdje bizonyítani – magának, akkor addig sem foglalkozik a kormányzás minőségével. S ez Orbánéknak nagyon kellemes és hasznos. A kormányzás minőségéről talán legközelebb.” (Széky János, az Élet és Irodalom rovatvezetője)

Ajánlom mindenki figyelmébe a teljes írást:
parameter.sk/orban-megdicserte-horthyt-es-akkor-mi-van
süti beállítások módosítása