Hunvald-blog

162. Ki itt a keresztény?!

2017. november 01. - HunvaldBlog

„Mától pedig Orbán Viktor maga a kereszténység.” (K. Szalonna) 

A miniszterelnök tegnap a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mondott beszédet Pesten a Papp László Sportarénában. Gyülekezeti tagként szólították színpadra Orbán Viktort, aki a Fidesz kormányzását a gondviselés megnyilvánulásának tulajdonította, szerinte ugyanis nem, nem a véletlen műve, hanem „Isten kegyelmének megnyilvánulása”, hogy „keresztény, hitvalló* kormánya” van Magyarországnak.

orban_farkas_balogh.jpg

Keresztény? Ki, tisztelt hölgyek és urak? Semjén Zsolt? Németh Szilárd, Matolcsy György, Lázár János, Farkas Flóri, vagy az emberminiszter, kicsoda? Ki itt a keresztény?!

* A hitvalló jelzőt az egyháznak áll jogában adományozni. Most már csak az érdekel, hogy vajon melyik egyház ajándéka volt a kormány egészét illető, kollektív „hitvalló” jelző? És a református egyház milyen mértékben vesz részt a „szent férfiak” tiszteletében? Szerintük tehát szentek márpedig vannak? (via Gábor György)

P.s.: Orbán Viktor arról is biztosította a hallgatóságot, hogy nem keveri össze a politikusi hivatást és az egyházak küldetését. Mire beszéde véget ért, a folyosókon már ezerszámra tornyosult a kormánypárti Magyar Idők, benne a reformáció jubileumára kiadott külön- számmal. (Czene Gábor / Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9913137084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ígyszeretlek 2017.11.03. 05:14:19

Nem Isten kegyelméből, hanem Isten türelméből lehet Orbán Viktor kormányon. (Iványi Gábor)
süti beállítások módosítása