Hunvald-blog

164. Handó naccsága

2017. november 07. - HunvaldBlog

Zajlik az élet – pár napja lesújtó képet festett a magyar igazságszolgáltatásról több volt és jelenlegi bíró is a Hír TV-ben. Állításuk szerint a politika beférkőzött az ítélkezésbe, a handóizmus elburjánzott a bíróságokon. Mindez annak apropóján került elő, hogy nemsokára újraválasztják az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjait. Ez a testület ellenőrzi Szájer József feleségének, Handó Tündének a tevékenységét, aki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke is egyben. A tizennégy tag megbízása idén jár le. Megjegyzendő, hogy az OBT az a szerv, amely kvázi főnökeként kezdeményezheti az OBH elnökének felmentését – bár a végső döntéshez a parlament kétharmados többsége kell(ene).

hando_tanu1.jpg

… a hvg.hu értesülése szerint nem vehetett részt az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának hétfői, bíróságokkal foglalkozó adásában Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság polgári bírája, aki több interjúban bírálta Handó Tünde és az általa vezetett Országos Bírósági Hivatal tevékenységét. Handó nagysága ezért levélben kereste meg a bíró munkáltatóját, aki végül arra hivatkozva tiltotta meg Szepesházi szereplését, hogy nyilatkozata a bíróság hivatalos álláspontjának tűnhetne, és az meg kinek lenne jó. Gratulálok Handó naccságának, így is kell ezt csinálni egy kicsattanó demokráciában. (Kolozsvári Szalonna)

De visszatérve a nyilatkozó bírákhoz:

Nekem volt olyan, hogy írásban mondták meg, hogy milyen ítéletet kellene. Pártirányítás alatt tudják tartani a bíróságokat, ez a politikának az érdeke. Erre telepedett rá Handó Tünde, és most már egyre jobban és gátlástalanabbul használja ki ennek a rendszernek az anomáliáit, illetve azokat a módszereket, amelyekkel lábban tudja tiporni az egyéni bírói függetlenséget. Ezt támasztja alá az is, hogy Handó-közeli embert ültettek a Szegedi, a Pécsi és a Zalaegerszegi Törvényszék élére is.

A bírák azt is állítják, hogy Handó teljhatalma tudatában kénye-kedve szerint alakíthatja a bíróságok működését. Jellemző – állítják – hogy a kényes ügyekben nyomást gyakorolnak a bíróságokra, ezért a bírók nem függetlenül hozzák meg az ítéleteket.

Komolyan, nem függetlenül? Tényleg megmondják, milyen ítéletet kellene? Tárgyalás közben, ítélethirdetés előtt szünet, mert fontos telefonhoz hívták a bírót? Nyomásgya- korlás? Pártirányítás? Csak nem?!

Lehet nagyon csodálkozni. Mintha nem ez menne már vagy hetedik éve.

***

Kollégái megtapsolták a Handó Tündét perbe fogó bírót – Vasvári Csaba nemrég perelte be Handó Tündét. Ő az a bíró, aki az UD Zrt.-ügyben felmentette az egykori titokminisz- tert, Szilvásy Györgyöt. Vasvári azért nyújtott be munkaügyi keresetet Handó ellen, mert hiába pályázott kétszer is ítélőtáblai pozícióra, és hiába végzett mindkétszer első helyen, Handó Tünde utóbb mindkét pályázatot visszavonta, így a nyertest végül nem nevezték ki. Vasvárit jelölték az Országos Bírói Tanács tagjának is.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4113199709

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bíróságon videózni 2017.11.12. 16:48:02

Videózni tárgyaláson? A legtöbb esetben szigorúan tilos! Hogyan tudna különben a bíró jegyzőkönyvet hamisítani. Bírói Önkény Ellen mozgalom figyelemfelkeltő anyaga

Trackback: Bírőnői bugyik 2017.11.12. 16:47:43

  Belügyminisztériumi sms: Ha négy bugyija van csak, akkor pénteken a csütörtökit fordítsa ki és úgy vegye fel!

Trackback: Fazekas Sándor vágyakozása Handó Tünde iránt 2017.11.12. 16:47:16

"A választás tétje – ahogy azt belső harcok is mutatják – óriási." .. " Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, aki szerint nem átlátható az OBH elnökének eljárása, miközben a bírói álláshelyek átcsoportosítása, elvonása, megszüntetése az egyi...

Trackback: Makranczi Zita bíró elmebeteg! 2017.11.12. 16:47:00

"Makranczi Zita jelentette ki - a Pesti Központi Kerületi Bíróságon -, hogy az objektív mérce szerint nem alkalmas a becsület csorbítására az, ha valakiről azt állítjuk, hogy elmebeteg. Ez ugye értelemszerűen őrá is érvényes. " - Igen ezzel is telje...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása