Hunvald-blog

178. Tegnap este a tévében

2017. december 19. - HunvaldBlog

Méghozzá hosszú-hosszú idő után másodszor a HírTV-ben, csak a G-nap után egy kissé megváltozott hangvétellel – és Kálmán Olgával. Hétfő este az Egyenesen című műsorban Hunvald György volt az egyik vendég; szóba került az Alkotmánybíróság és Strasbourg, a 2018-as országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választás, a polgármesterség, a jelenlegi kormány leváltásának esélyei, a ki kivel és miért nem, és még sok minden más. Aki esetleg hétfőn nem tudta megnézni, az itt most megteheti.

hunvald_hirtv2.jpg

Ez meg véletlenül pont egy éve hangzott el:

2019-re, mi Erzsébetvárosban készen fogunk állni arra, hogy olyan jelöltjeink legyenek, akiket már ismernek, akikről tudják, hogy mit várhatnak tőlük, és akik képesek lesznek leváltani a jelenlegi vezetést. Mert a pártlógó mellett az egyéni teljesítményük is számítani fog a sikeres megmérettetésben. A választók a fontosak, ők a legfontosabbak. Ők érdekelnek, a többi nem! (Hunvald György, Széljegyzet - 2016. december 19.)

***

… lehet-e a Jobbikkal szövetséget kötni, vagy sem. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy meg lehet-e nyerni a választásokat. És ha igen, akkor meg akarják-e nyerni a választásokat. A helyzet most még olyan, hogy meg lehet akadályozni a Fidesz további rombolását. A mostani borzalmas választási törvény alapján is meg lehet nyerni a választást. Helyeslem a Közös Ország Mozgalom javaslatát: mind a 106 kerületben azt az embert kell támogat- ni, akinek a legnagyobb sansza van a győzelemre. (Heller Ágnes)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr313511601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása