Hunvald-blog

179. Jön a karácsony

2017. december 22. - HunvaldGyörgy

"A gyermekek sohasem számítanak tévedésnek,
a gyerekek éhezése és szegénysége a tévedés!" (Ferenc pápa) 

Ma volt az utolsó karácsony előtti munkanap, aztán pillanatok alatt itt az ünnep. Csak éppen nem mindenkinek az, vagy nem úgy, ahogy kellene, vagy ahogy illene lennie az egyre erősebbnek kikiáltott, büszke Magyarországon. Sok a szegény ember, de ennél is szomorúbb, hogy sok – és egyre több – a szegénységben, remény nélkül élő gyerek.

karacsony_igazgyongy1.jpg

Ajándékozz Karácsonyt – Angelina 13 éves. Egy varázsgömböt rajzolt, amibe beleképzelte a Karácsonyt. Csodás fenyővel, ajándékokkal, ahogy azt a magazinok képein látta.

A nehéz helyzetben élő gyerekeket segítő Igazgyöngy Alapítvány munkatársai idén egy karácsonyi videóban mondtak köszönetet mindenkinek, aki így vagy úgy, de segítette a munkájukat. A videó itt nézhető meg, ám tartok tőle, hogy a látott képektől sokaknak összefacsarodik majd a szíve.

Komolyan ez lenne az a jobban teljesítő ország, ahol mindenkinek jó élni, ahol senkit nem hagynak az út szélén, ahol mindenkinek boldog lehet – legalább a karácsonya?

A képeket nézve, nem. Ez az ország Európa közepén most nem olyan. És ez így nem jó.

Hunvald györgy

***

L. Ritók Nóra: Nem nagyon találkozunk politikusokkal a szegregált utcákban."Nem érzékelek a mélyszegénységben élők helyzetén szinte semmilyen változást, mint ahogy a gyerekek helyzetén sem" – mondja a berettyóújfalui kistérségben sok éve esélyteremtő modellt működtető L. Ritók Nóra. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője lassan egy évtizede írja meg rendszeresen a tapasztalatait a hvg.hu A nyomor széle blogjában és másutt. Most könyv jelent meg felkavaró, elgondolkodtató írásaiból.

(Az Igazgyöngy Alapítvány számlaszáma: 11738046-20048343)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7213518181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása