184. Befuccsoltunk

2018. január 07. - HunvaldBlog

Hát ez a közvélemény-kutatásos szavazásunk bulinegyed-témában nem tartott sokáig – a tervezett egy hét helyett, alig másfél napig. Pedig jó ötletnek látszott. Csakhát kissé fura dolgok kezdtek történni tegnap délelőtt: azzal kezdődött, hogy az ÉE fb-csoport oldalára Vajnai Attila 10:21-kor feltett egy, a szavazás akkori állásról készített fényképet. Lássuk be, ez így önmagában még nem olyan nagyon izgalmas.

nepszavaz201802.jpg

Csakhogy ezt követően nem sokkal – hogy, hogy nem – de szinte 5-10 másodpercenként kezdett el érkezni egy-egy szavazat az addig eléggé elhanyagolt „ez egy Európa-szerte ismert a negyed, nem szabad bezárni” lehetőségre – így az az induló 31-ről pillanatok alatt 150-re nőtt, míg a többi lehetőség csak normál módon növekedett. (Megj.: Amikor ezt a „furcsaságot” mások, máshol szóvá tették, már csak "lopakodó üzemmódban”, ámde folyamatosan és kitartóan növekedett az ide adott voksok száma. A szavazás állásairól képek ott vannak az előző posztban, szépek...)

Ez – hogy finoman fejezzük ki magunkat – néminemű gyanakvásra adott okot, így aztán a szavazást 14 órakor levettük, merthogy nem arra lettünk volna kíváncsiak, hogy ki milyen módon tud szétcseszni egy szavazást. Egy katt-háborúra meg végképp nem voltunk kí- váncsiak. Mi egyszerűen csak annyit szerettünk volna megtudni, hogy a blogra látogató – elsősorban erzsébetvárosi lakosok – hogyan és miben látják a február 18-i népszavazásra bocsátandó kérdés megoldását. Nem sikerült, illetve csak részben sikerült.

Ez van, így jártunk. További szép jó estét mindenkinek!

P.s.: Sz@r ügy, hogy még egy ilyen apró, igazán semmit nem befolyásoló szavazást sem lehet tisztességesen végigcsinálni. (Ez azért nagyjából már mutatja, hogy mire lehet majd számítani a februári népszavazáson…)

a Szerk.

***

*A KSH legutóbbi adatai szerint a „bulinegyed” magvában 565-re nőtt a szórakoztató és vendéglátó helyek száma. De van egy másik KSH adat is: míg az évezred első évtizedében stagnált az erzsébetvárosi lakosok száma addig az utóbbi öt évben tízezernél is többen költöztek el. Egyúttal – a becslések szerint – a Nagykörúton belüli társasházak lakásainak 35-40 százalékában albérlők vagy – és ez a gyakoribb – hétvégi budapesti "mindent sza- bad” bulira érkező turisták élnek.

A bejegyzés trackback címe:

http://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5813556009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.