Hunvald-blog

185. Két év fogház

2018. január 10. - HunvaldBlog

Elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla kedden, így jogerős maradt a Geréb Ágnes ügyében még 2012-ben hozott döntés: jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól. Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. A perújítási eljárás ezzel lezárult, az ügyben további jogorvoslatra nincs lehetőség. Eddig a hír röviden.

gereb_agnes.jpg

(Fotó: 24.hu)

Két évre börtönbe megy Geréb Ágnes. Van az emberiségnek az a része, amelynek természetes reakciója, hogy akire uszítanak, arra ő uszul. Ezektől nyilván nem is vár mást az ember, mint amit most fórumokon láthat: ünneplik az ítéletet.

Szomorú és elgondolkodtató viszont, hogy itt egyébként jóravaló, gondolkodásra képes emberek is csatlakoznak a kórushoz. Pedig a perről szóló dokumentumok, a periratok hozzáférhetőek, és ami azokból kiderül, az a legkevésbé sem indokolja ezt — de nem is hinném, hogy ezeket sokan elolvasták. Sokkal valószínűbb, hogy ebben az ügyben az amúgy neocortexszel rendelkezők nagy része is úgy alkot biztos véleményt, hogy egyáltalán nem tájékozódik. Ennek oka alighanem a biztonságos világba vetett kétségbeesett hit, illetve a hinni akarás. A világ veszélyei kivédhetőek, ha megfelelően cselekszünk.

Aki jól imádkozik, azt megvédi az Úr.
Aki nem öltözik kihívóan, azt nem éri zaklatás.
Aki kórházba megy szülni, annak egészségesen születik a gyereke.

Tudom, itt most összemosom az otthonszülés ügyét a konkrét perrel és ítélettel, de nem tehetek mást, mert ez a kettő a fejekben sem válik külön: Geréb azért gyerek- gyilkos boszorkány, mert otthoni szüléseknél segített, és lám, meg is halt két kisbaba. A kb. 4000-ből.

De mivel itt hitről van szó, teljesen mindegy, mit mutatnak a statisztikák. Sőt: kifeje- zetten irritáló arról hallani, hogy ahol van hozzáférhető statisztika erről (Hollandia, USA némelyik állama, Svájc – és biztos van több is), ott az alacsony kockázati cso- portba tartozó terhes nők szülése semmivel sem mutatkozott biztonságosabbnak a kórházban, mint otthon. Vagy arról, hogy a perben idézetthez hasonló szülési komp- likációk esetén kórházban is meghalnak kisbabák.

Aki ilyesmivel érvel, azt mondja, hogy nem küszöbölhetünk ki minden veszélyt, nincs teljes biztonság, és a világ nem igazságos hely.

Pedig hát nem az.
Mostantól még kevésbé.

(Borsi Vera)

P.s.: Ugyanezt a mechanizmust látom, amikor a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos büntetőperben a bíróság első fokon (mély meggyőződésem szerint teljesen jogosan) felmentette a perbefogott MAL-dolgozókat. A közvélemény nem elhanyagolható része bűnöst, példás büntetést követel. Számukra közömbös, hogy a MAL ténylegesen rejtett hibákkal vásárolta meg az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolóját. Adott esetben a sajtó sem igazán segít, hogy a közvélemény hozzájusson a valós információkhoz. Az ügyészek pedig egy sajátos állatfajta egyedeinek tűnnek, akikre leginkább a csőlátás a jellemző. (ehhez kapcsolódó megjegyzés a Facebook-ról)

***

Részünkről nincs tanulság-levonás; de ez egy csúnya, szomorú magyar történet.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr513563805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása