187. Forradalom van a mi utcánkban…

2018. január 16. - HunvaldBlog

"Szegény Tünde, ő a legszerencsétlenebb nerkapitány." (via tumblr) 

A luxemburgi levelezés után evezzünk most hazai vizekre, és térjünk vissza Szájer József feleségéhez, a nagyszerű Handó Tündéhez, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) független elnökéhez. Ugyanis – tessék csak megkapaszkodni! – lázadnak ellene a bírók, és változást akarnak. A hvg.hu írt arról, hogy tegnap a bírói kar küldöttei megválasztották az új Országos Bírói Tanács (OBT)* tagjait, és a szavazás után kiderült, hogy az eddiginél jóval kritikusabb OBT kezdheti meg most hat éves mandátumát.

polt_hando1.jpg

Merthogy Handó mára legnagyobb ellenzői is bekerültek az őt (elvileg) felügyelő 15 fős testületbe. Köztük van Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, aki Handó korábbi munkatársából lett egyik legnagyobb kritikusa és Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) bírája, aki be is perelte Handót.

Ugyanekkor több olyan bíró elbukott a választáson, akiket a Handó-féle rendszer hozott helyzetbe; a tizennégy választott tag közé egyetlen olyan bíró sem került be, akit az OBH elnök bizalmasaként tartanak számon. A hetilap forrásai szerint ez „forradalom, lázadás, taktikai KO Handónak”.  Így az már most biztosnak látszik, hogy a választás nyomán az eddiginél jóval keményebb hangvételű OBT fogja ellenőrizni Handó egyre erősebben vitatott tevékenységét.

*A tanács a legfontosabb ellensúlyi szerepet tölti be az igazságszolgáltatásban, s ezzel kulcsszerepet játszik a bírói függetlenség és integritás biztosításában.

***

Jut eszembe: másodfokon is felmentették Szilvásy Györgyöt. Helyben hagyták ugyanis az első fokú ítéletet, így másodfokon is felmentették a volt titokminisztert az UD Zrt. ügyé- ben indult perben. A bíróság azonban titkosította az ítéletet... Kevésbé volt szerencsés Fapál László, az ezer éve folyó úgynevezett tábornokperben; a perbeszédek helyett újabb bizonyítási eljárás következik, merthogy az ügyész több ponton is módosította a vádira- tot. A részleteket feltétlenül tessék elolvasni itt, Fapál László blogján…

A bejegyzés trackback címe:

http://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9713580659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.