Hunvald-blog

196. Pistának jó lesz?

2018. február 12. - HunvaldBlog

Fene se tudja, de már nem vagyok olyan nagyon biztos ebben a "jóleszben" – legalább is a mai cikkeket olvasgatva. Merthogy a csurranó, cseppenő hírek szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nem csak feltárta a nagyon súlyos szabálytalanságokat a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által elnyert közbeszerzéseknél, de meg is nevezte, hol kell keresni a csalás szervezőit. Hét céget s több magánszemélyt nevesítettek érintettként az Elios-ügyben; ennyi résztvevő pedig bőven több, mint elég a bűnszövetséghez.

tiborcz2016.jpg

Vagy a bűnszervezethez, de persze csak akkor, ha a Polt Péter vezette ügyészség vizsgá- lata talál – vagy akar találni – bizonyítékot bűncselekményre. (Polt még nem szólalt meg az ügy kapcsán, és a rendőrség is meglehetősen visszafogott. Lázár nem annyira). Az uniós szervezet mindenesetre költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumo- kat a magyar hatóságoknak és erősen javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is. A 24.hu mai cikkében részletesen bemutatja az ügy eddig kevésbé ismert szereplőit is, feltétlenül tessék szíves lenni elolvasni...

Azt látjuk, hogy az egyes tagállamokban oligarchákból lesznek politikusok és a cégeik egyszerre profitálnak az EU-ból és a saját állami költségvetésükből. (Ingeborg Grässle német EP-képviselő, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának elnöke)

Nem az a baj, hogy lopunk, csalunk, hazudunk, hanem, hogy kiderül, ba*meg - Tíz nap eltelt február 2-a óta, ám azóta a helyzet csak annyit változott, hogy újabb és újabb részletek derülnek ki a bűnszervezetben elkövetett csalás árnyékáról, amely csalásban vastagon érintett a miniszterelnök úr kivilágítás-ügyi veje. (Kolozsvári Szalonna)

P.s.: Már a brit sajtó is Orbán oligarcháival foglalkozik - A Guardian címlapján ír Tiborcz István és Mészáros Lőrinc mesés gazdagodásáról, vezető téma lett az Elios elleni OLAF-vizsgálat is. Részletek az Indexen.

***

Amit az OLAF most feltárt, abba nagy valószínűséggel a magyar rendőrség (és a máskor oly szorgos ügyészség) is belebotolhatott volna. Legalábbis az elvi esély megvolt, hisz nyomoztak a cég kapcsán, ám 2016-ban úgy találták, hogy minden a legnagyobb rend- ben van. Frank Engel, luxemburgi EP-képviselő most azt javasolja, hogy ha Magyarország továbbra is igényt tart az uniós támogatásokra, akkor csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez, amelynek létrehozását hazánk nem támogatta. Engel hozzátette: miközben a gyakorlatban nem ütközik törvénybe, hogy Orbán Viktor barátai nyerjenek közbeszerzéseket, sehol máshol az EU-ban nem jellemző, hogy ilyen mértékben mennek közpénzek egy ország vezetőjének köréhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5513660134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása