Hunvald-blog

200. Dafke 1.

2018. február 24. - HunvaldBlog

Független jelöltként nyilvántartásba vette a költségvetési csalás (?) gyanújával előzetes letartóztatásban lévő, az országgyűlési választáson indulni kívánó Czeglédy Csabát a Vas megye 1-es számú, szombathelyi székhelyű választókerületének választási bizottsága – írja az MTI. A testület pénteken délben tette közzé Szombathely hivatalos honlapján az nyilvántartásba vett jelöltek nevét, fényképét, valamint a jelölőszervezeteket.

bemutat1.jpg

Czeglédy tavaly nyár óta előzetes letartóztatásban ül, de képviselőjelöltként védi a mentelmi jog, amelyet és mindaddig nem lehet büntetőjogi intézkedés alá vonni, amíg Országos Választási Bizottság meg nem fosztja tőle.

Czeglédy Csaba már szerdára összegyűjtötte az aláírásokat, a Fidesz szerint azért, mert az előzetesben lévő volt MSZP-s politikus így akarja elkerülni a börtönt és meg akar szökni. Hivatalos jelöltként az Országgyűlésről szóló törvény alapján ugyanis Czeglédyt mentelmi jog* illeti meg és megszüntethetik ellene az előzetes letartóztatást is. (A Sze- gedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal az előzetes letartóztatását.)

A Fidesz valahogy nehezen viseli, hogy koncepciós ügyei másképpen alakulnak. Különben is, választás lesz, nem? De.

*A mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz(hat). De nem valószínű, hogy a Patyi András vezette NVB Czeglédy mentelmi jogára hivatkozva úgy dönt, hogy a politikus indulhat a választásokon, és kijöhet az előzetes letartóztatásból.

***

A volt szocialista politikus szerint a Human Operator Zrt. minden közterhet bevallott és megfizetett a központi költségvetésnek, minden egyes általa befogadott számla mögött valós gazdasági esemény állt, minden bevételét és kiadását a könyvelése tartalmazza. Ceglédyt máig senki sem hallgatta ki, ügyében koncepciós perre gyanakszik, s minden- nek nyomán sorra nyeri a helyreigazítási pereket a kormánymédiával szemben. A Fidesz-KDNP azonban minden erővel a kormánynak sok kellemetlenséget okozó ügyvédre támadt. Sőt, novemberben a Fidesz annak ellenére nyomott le az Országgyűlés torkán egy elítélő határozatot, hogy egy még bírósági szakaszban sem lévő büntetőügyről van szó. (168 óra)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6913695046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása