Hunvald-blog

204. Nőnap

2018. március 08. - HunvaldGyörgy

Március nyolcadika, nőnap van, volt. Ezért legelőbb is sok boldogságot kívánok a nőknek, és bízom benne, hogy jól esik az a gesztus is, amelyet a mai napon kapott nőnapi virág jelent, jelenthet. Boldog, derűs Nőnapot! És nem csak március 8-án.

nonap1917.jpg

Tüntetés a női választójogért az Egyesült Államokban 1917-ben

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, az időpont 1913-ban került március 8-ára a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett, 129 munkásnő életét követelő tűzvésznek - az emlékére. Magyarországon 1914-ben ünnepelték meg először a nőnapot. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés. Az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel a figyelmet a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára és védtelenségére is: arra, hogy a jogegyenlőség továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét. (mult-kor.hu)

P.s.: És így a végire – bár semmiképp nem szeretnék ünneprontó lenni – de mégis csak benne vagyunk a kampányban: az egy dolog, hogy nőnap előtt Lázár még elment retteg- ni egyet Bécsbe (biztos ennek is meg van a maga oka), de hol a nemzet veje? Hová tűnt a jó Tiborcz? Az Elios uniós pályázatai körül kirobbant balhé óta mintha feltűnően kerülné a nyilvánosságot, nem? De.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr913725044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása