Hunvald-blog

219. Szép régi/új világ jöhet

2018. április 21. - HunvaldBlog

És ismerve a Fideszt, ha jöhet, akkor nagy valószínűséggel jönni is fog. A mostani, újabb kétharmados győzelem után ugyanis – 444.hu értesülése szerint – komoly átalakítást terveznek az igazságszolgáltatásban; a közeljövőben megszűnhet az Országos Bírósági Hivatal (OBH) – és ezzel a lépéssel az igazságszolgáltatásban jelentősen megnövekedne a kormány befolyása.

hando-tunde-obh.jpg

Az már lassan kész tény, hogy az OBH megszűnik és az Igazságügyi Minisztérium alá tagozódunk be

– így beszélt a tervezett átalakítások legfontosabb eleméről a portál egyik forrása.

Az OBH-t, azaz az Országos Bírósági Hivatalt 2012-es alapítása óta Szájer József felesége, Handó Tünde vezeti, aki a 444.hu szerint még megtorpedózhatja az állítólagosan terve- zett lépést. Jelenleg az OBH dönt például a bírósági vezetők kinevezéséről és a bíróságok ügyelosztási rendjéről is, így közvetve arra is befolyásuk lehet, hogy egy-egy ügyet melyik bíró tárgyalja. Amennyiben az Igazságügyi Minisztérium nevezi majd ki a bírákat és osztja el az ügyeket, akkor a kormány már közvetlenül befolyásolhatja a bíróságok működését.

A kormányzatnak már eddig is mindent elkövetett, hogy a bírói hatalmi ágat maga alá gyűrje, és ha valóban ilyen szervezeti átalakításokat terveznek, még nagyobb jelentősége lesz, hogy a bírók személyükben függetlenek maradjanak, és szakmai alapon hozzanak döntést – mondta a Klubrádiónak nyilatkozó dr. Sándor Zsuzsa*.

És bár az Országos Bírói Hivatal mutatott némi önállóságot – többször is szembeszállt a Fidesz akaratával – a a Fővárosi Bíróság volt tanácsvezető bírája szerint az OBH is csak egy látszólag független intézmény, vagyis igazából nem a hatáskörök áthelyezése lehet új probléma, hanem az, ha még intenzívebben próbálják majd személyesen a bírókat és azok szakmai előmenetelét gátolni. Hozzátette, a kétharmad birtokában a Fidesz gyakor- latilag bármikor bármilyen átalakítást véghezvihet.

Orbánt ismerve, biztosak lehetünk abban, hogy a változások célja nem a bírói függetlenség további kiszélesítése lesz, hanem a kormány befolyásának a közvélemény számára legnagyobb elfogadható mértékig való növelése. (via Pesti Bulvár)

P.s.: Több forrásunk is hallott arról, hogy a bírák nyugdíjazási szabályain is változtatná- nak. Ezt azért lehet érdekes, mert a régebben szolgáló, idősebb, tapasztaltabb bírákra talán nehezebben erőszakolható rá külső akarat. Ha közülük minél többet sikerül levenni a pályáról, akkor a helyükre már a kormányhoz hűségesebb emberek kerülhetnek. Erre ment ki már a tavaly év végén módosított pályázati és összeférhetetlenségi  szabálymó- dosítás. (444.hu)

*Dr. Sándor Zsuzsa jogász, kényszernyugdíjas bíró, tanácselnök, büntetőjogász, a Fővá- rosi Bíróság volt tanácsvezető bírája, a 2012-ben kényszernyugdíjazott 234 bíró egyike.

***

Független igazságszolgáltatáshoz kötnék az EU-s források kifizetését - Az Európai Bizottság egy olyan javaslaton dolgozik, aminek értelmében a jogállami elvek tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele lesz az uniós források folyósításának. Ez azt jelentené, hogy az Európai Bizottság a tagállami bíróságok független működését tekinti majd a ki- fizetési jóváhagyások feltételének, azok felfüggesztését pedig Brüsszelnek kellene elren- delnie. Ez még azért nagyon kellemetlen lehet az Orbán-kormánynak…

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5613853606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Neutron 2018.04.22. 15:51:24

Ide is leírom a véleményem arról, hogy éppen ideje rendet csinálni a bíróságok körül. Állítólag a Soros által támogatott "civil" szervezetek már megpróbálták célba venni az igazságszolgáltatást. Magyar bíróságokon un. „érzékenyítő kurzusokat" tartottak. (Az Origó híre volt.) Szerintem a magyar bíróságokat meg kell védeni mindanfajta nyomásgyakorlástól, ezért logikus lenne pl. az IM alá rendelni őket. Végülis ez egy bizalmi terület minden kormányzat számára, és most megvan hozzá a demokratikus felhatalmazás.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.04.22. 16:25:59

@Mr. Neutron: Szerintem ne olvass origot. Még akkor is hazudnak, amikor alszanak.
süti beállítások módosítása