Hunvald-blog

221. Jönnek, mennek, maradnak

2018. április 27. - HunvaldBlog

Magyarország új kormánya az Országgyűlés alakuló ülését követő hetekben áll fel – olvasható Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének MTI-hez eljuttatott közleményében. 

És akkor most így a hosszú hétvége előtt tényleg csak egészen röviden: miután a magyar emberek úgy döntöttek, hogy a harmadszor is a kétharmadot szeretik, Patyi András meg úgy döntött, hogy a választás szabályos volt, nincs újraszámlálás, nincs vizsgálat, nincs itt semmi látnivaló – mindannyiunk örömére hivatalosan is megalakul a 4. Orbán-kormány. Vagy ilyesmi. Van aki maradt, van aki jön, és van aki megy.

orban2017okt23.jpg

Ez utóbbi az igazán érdekes, ezzel kapcsolatban Török Gábor politológus ki is fejtette véleményét a Faceboook-on. Szerinte Orbán épp most nyírja ki a lehetséges riválisait:

Ha hatalmi szempontból tekintünk a harmadik és a negyedik Orbán-kor- mány közötti különbségre, akkor elég nyilvánvalónak látszik, hogy itt egy hatalmi sakkjátszma fontos lépése történt: a harmadik Orbán-kormány két legfajsúlyosabb politikusát, akik kapcsán akár azt is el lehetett képzelni, hogy egyszer majd – saját teljesítményük alapján – a kormányfői poszt váromá- nyosai is lehetnek, Orbán Viktor egyértelműen lefokozta.

Egyikük elveszítette a kormányzásban eddig kiemelt jelentőséggel bíró miniszteri posztját (Lázár János), a másikuk pedig jelentősen csökkent hatáskörökkel, tulajdonképpen a kormány „könyvelőjeként” folytathatja csak a munkáját (Varga Mihály). A változások üzenete egyértelműen az, hogy csak azok léphetnek előre, akik egyrészt teljes mértékben lojálisak, másrészt pedig még elméleti veszélyt sem jelentenek a kormányfő nyilvánvalóan tovább erősödött hatalmára. A mostani ciklus legfontosabb kérdése innentől még izgalmasabb: mit tervez Orbán Viktor 2022-re.

Megj.: Halványan rémlik, mintha ezt a módszert már a szovjet időkben is alkalmazták vol- na valakik, itt-ott kiegészítve pár durvább eszközzel… (Itt nézhető meg a kormánynévsor, egy-két érdekesség még van benne.)

További szép estét, kellemes hosszú hétvégét, és jóccakát!

P.s.: Balog Zoltán utódjáról meg csak annyit, hogy a torinói lepelben hisz, elutasítja az ősrobbanást, és a halálos betegségeket a Tízparancsolattal gyógyítaná. És DNS-vizsgálat- tal bebizonyította, hogy az Árpád-ház nem a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik. Na, ilyen ember váltja Balogot az Emberi Erőforrások Minisztériumának élén. (Az orvosprofesszor nem régi előadásaiból a Mérce tett közzé egy csokorral.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1713874516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása