Hunvald-blog

230. A függetlenség védelme

2018. május 24. - HunvaldBlog

Tegnap Kálmán Olga Egyenesen című műsorában két közismert jogász – dr. Sándor Zsuzsa és Szepesházi Péter bíró – volt a vendég. A beszélgetés során – több más mellett – szó esett a bíróságok függetlenségét követelő petícióról is, melyet Dr. Bárándy Péter és Dr. Magyar György ügyvédek tettek közzé. Itt olvasható a felhívást, aztán olvasás után mindenki döntse el, hogy miként is vélekedik minderről.

kuria3_1.jpg

Emlékezetes, hogy „a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához” – kommentálták nem is olyan rég kormányzati körök a legfőbb bírói fórum egy, a parlamenti választással (lásd.: levélszavazatok) kapcsolatos döntését. Orbán Viktor egyenesen úgy fogalmazott: a Kúria beavatkozott a választásba, mert döntésével mandátumot vett el a kormánypárttól. Most számos jogász – köztük egykori miniszter és államtitkárok, volt alkotmányjogászok, egy volt ombudsman és több ügyvéd – szerint ez tűrhetetlen.

A kormánynak nem dolga, hogy konkrét bírói döntéseket kommentáljon. Még kevésbé dolga, hogy minősítse a Kúria választással kapcsolatos döntését. A bírák a hatályos jogszabályok alapján, illetve a saját belső meggyőződésük szerint mondják ki ítéleteiket. Ez a bírói függetlenség lényege, amit senki sem vonhat kétségbe. Egy-egy ítéletről természetesen lehet vitatkozni, de elfogad- hatatlan az, hogy a végrehajtó hatalom szereplői állítják egy bírói fórumról, hogy az intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához. Ez alapvetően ellentétes a jogállamisággal.

Mint arról többször írtunk már, az egész Fidesz kontra bíróság vitát tágabb kontextusban érdemes értelmezni, nem kifejezetten erre a döntésre kell koncentrálni. Régóta beszélik fideszes körökben, hogy Orbán változtatni akar a bírósági rendszeren. A Kúria éles kritikája ezt a reformot készítheti elő. (via Index)

Dr. Sándor Zsuzsa saját blogján részletesen is kifejtette cseppet sem hízelgő véleményét minderről és még pár ide kapcsolódó dologról, a poszt itt olvasható: Autonóm igazság- szolgáltatás.

További szép estét mindenkinek.

***

Semmit a világon nem vettek el a Fidesztől, csak a jogerős, az állampárt által sem megkérdőjelezett jogértelmezést követték. Pont. Azaz bocsánat, nem pont, éppen ez a tragédia ebben. Hogy miután Orbán frontálisan a bíróságot támadja egy az NVI/NVB jogértelmezését érintő kérdésben, sajnos borítékolható, hogy ez csupán az előjátéka az egész bírósági rendszer átalakításának, beleértve a személyi összetételt is. Bár Gulyás egy minapi interjúban tagadta, hogy ilyesmire készülnének, ebből lehet tudni, hogy tuti megcsinálják. (via K. Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6913998854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása