Hunvald-blog

239. A bírók visszaszóltak

2018. június 20. - HunvaldBlog

Zajlik az élet, megy az adok-kapok, de szép is ez. Handó Tünde még vasárnap reggel a Kossuth Rádióban nemes egyszerűséggel lehazaárulózta a kormánnyal és vele nem egyetértő bírókat, azokat, akiknek nem tetszik a közigazgatási bíróságok létrehozásának nagynagy ötlete. Tegnap erre a hazaárulózásra reagált közleményében az Országos Bírói Tanács, és immáron sokadszorra próbálta cáfolni az Országos Bírósági Hivatal vezetőjét.

obt2.jpg

Merthogy az OBT-ről június elején a kormánysajtóban megjelent (ál)hírek szerint a testü- let feljelentette a kormányt az Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózatánál a bíróságok át- szervezése miatt, Szájer felesége ezt a lépést értékelte hazaárulásként. Az OBT akkori s a mostani közleményében is cáfolta, hogy az európai szervezet beavatkozását kérte volna.

Ismert, a januárban választott, új összetételű OBT, amely a törvény szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ellenőrző szerve, az elmúlt hónapokban megvizsgálta az OBH nagyhatalmú elnökének, Handó Tündének a kinevezési gyakorlatát, s törvénysértőnek találta azt. Az OBT - amelyet időközben Handó nyomására egy tucatnyi tag otthagyott - kilátásba helyezte azt is, hogy kezdeményezi Handó tisztségétől való megfosztását.

De nem csak az a baj, hogy Handó tudatosan hazudik és hazaárulózik:

Az OBT különösen aggályosnak és a demokratikus működéssel össze- egyeztethetetlennek tartja, hogy Handó Tünde önkényes jogértelmezéssel illegitimnek nevezi az őt Alaptörvény alapján felügyelni hivatott közjogi testületet, és erre hivatkozva nem szolgáltatja a testület felügyeleti jogkö- rének ellátásához szükséges adatokat, megtagadja az iratbetekintést. Az OBT a kérdésben kialakított álláspontját már közzétette, az üléstervnek megfelelően megtartja üléseit

– írják még. És hozzátették: az OBH elnöke az OBT által felügyeleti jogkörében megfogal- mazott kritikákra érdemben eddig egyetlen alkalommal sem reagált.

Aki nincs teljesen képben, hogy miről van szó és milyen belső háborúk folynak az igazságszolgáltatáson belül, és az miért gyengítheti a bíráskodás függetlenségét, az feltétlenül olvassa el ezt a cikket. (via 444.hu)

Itt tartunk ma, de gondolom még nincs vége. Kíváncsi vagyok, a hazaárulózás után vajon mi következik még.

***

Témához kapcsolódik, aki még nem látta, most megnézheti: Lebontja a független igaz- ságszolgáltatást a Fidesz? Tegnap az ATV Start vendége volt dr. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság volt tanácsvezető bírája, a 2012-ben kényszernyugdíjazott 234 bíró egyike.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3914060811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása