229. Pünkösdi királyok

2018. május 21. - HunvaldBlog

Pünkösd hétfője van. A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A magyar kultúrában több vidám szokás kötődik a pünkösdhöz. Ilyen például az, amely a középkor óta ismert, ekkor ügyességi versenyen kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, s mint pünkösdi király, minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt. És egyáltalán nem mellékesen a kocsmákban ingyen ehetett és ihatott, a fogyasztását meg a közösség fizette ki; azaz a köz számlájára dőzsölhetett. Ez a tisztség – meg a habzsi-dőzsi – egy hétig, de akár egy évig is tartott, tarthatott.

fodor_bosz.jpg

A parlamentben most nem egy hétig (ne adj isten, egy évig), hanem csak pár napig tar- tott az újkori magyar pünkösdi királyság, melyben Bősz Anett (és Fodor Gábor) kísérletet tett a Párbeszéd parlamenti frakciójának szétrobbantására. Aztán jött Mellár Tamás – és a pár napos királyság véget ért; Mellár bejelentette, hogy független létére beül a Párbe- széd frakcióba. Döntését ezzel indokolta:

Nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon. Egyesek felelőtlen döntése miatt olyan helyzet alakult ki, amelyben nem maradhatok passzív, hanem tevőlegesen segítenem kell az ellenzéki pártok együttműködését.

Ezzel úgy néz ki, hogy hipphopp, már véget is ért Bősz Anett (és Fodor Gábor) pünkösdi mókája, megmenekült a Párbeszéd parlamenti frakciója. (És így a kölcsönadott Burány Sándornak sem kell hat hónapig független ritterként lézengni…)

Hát röviden ennyit erről a kedves és vidám pünkösdi népszokásról, további szép napot mindenkinek.

***

Most, hogy Mellár Tamás beül a már majdnem megszűnt frakcióba, csak látszólag áll helyre a világ rendje. Lesz frakció és lesz pénz, de valójában semmi sincs rendben. Amit ugyanis Fodor Gábor és magyar hangja, Bősz Anett képvisel, az nem liberalizmus. A liberalizmus ugyanis egy eszmerendszer, épp úgy, ahogyan a konzervativizmus is az. Attól, hogy valaki konzervatívnak mondja magát, még nem biztos, hogy konzervatív. Lehet, hogy csak hazudós az illető, vagy álszent, esetleg politikai haszonszerzésre szakosodott. (via Föld S. Péter)

228. Pá, kis aranyom pá?

Nincs köztünk nagy-jelenet, könny sóhaj és egyebek
Ezt súgom csak teneked, drágám!
Pá, kis aranyom pá ... 

Vajon tényleg kirúgják Szájerné Handó Tündét? Ha esetleg valaki lemaradt volna róla: még szerdán szúrta ki az Index az Országos Bírói Tanács (OBT) aznapi üléséről készült összefoglalót, melyben a testület felszólítja Handó Tündét, hogy ha ideje engedi, tegyen már eleget törvényi kötelezettségeinek és tán végezze megfelelően a munkáját.

hando201802-1.jpg

Amennyiben pedig az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke a továbbiakban sem teszi meg a szükséges előterjesztéseket, nem válaszolja meg az OBT felhívásait, és nem adja meg a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat, a tanács kezdemé- nyezni fogja, hogy megfosszák tisztségétől.

Az Országos Bírói Tanács felhívja az OBH elnökének figyelmét, hogy haladék- talanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékozta- tásokat adja meg. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az OBT megfontolja a Bszi. 74. § szerinti eljárás kezdeményezését

 – áll az OBT összefoglalójában. A hivatkozott törvény szerint, ha Handó neki felróható okból 90 napon túlmenően elmulasztja a törvényi feladatait, vagy cselekménye, maga- tartása, mulasztása miatt a tisztségére méltatlanná vált, az OBT a tagok kétharmadának szavazatával indítványozhatja az Országgyűlésnél a menesztését. (Az már más kérdés, hogy a Fidesz mit szólna ehhez…)

Az elnök és az OBT közti ellentét január óta fokozódik, azóta, hogy a testületbe a magát sokszor mindenhatónak gondoló Handóval szemben kritikus tagok érkeztek. A konfliktus alapja az volt, hogy Handó önkényesen érvénytelennek minősített bírói pályázatokat; és nem volt hajlandó kinevezni azt a bírót, aki kétszer is első helyen végzett, inkább új pályá- zatot írt ki.

Ezt a gyakorlatot már bírósági ítélet is visszaélésnek nevezte, majd május elején az OBT is úgy találta, hogy Handó sorozatosan megsértette a törvényt. (via Index)

P.s.: Mostanra talán a bíráskodás az egyetlen olyan állami terület, amely valamennyire még őrzi a függetlenségét. Azonban több jel arra mutat, hogy ezen változtatni kíván a kormány; Trócsányi László hétfői parlamenti meghallgatásán már belengett, hogy a kétharmad birtokában mégis csak létrehozzák a kormány számára oly fontos, kényes ügyeket tárgyaló közigazgatási különbíróságokat. (És nem mellékesen már elkezdődött a Kúria bizgatása is…)

227. Lesz itt móka, kacagás

Igen, nagyon mókás lesz, ha a független igazságszolgáltatás legnagyobb dicsőségére a kormány – a vágyott kétharmad birtokában – mégis csak létrehozza a számára kényes ügyeket tárgyaló, úgynevezett közigazgatási bíróságokat. Márpedig úgy néz ki, hogy kedv és szándék van hozzá. Most zajlanak a kinevezés előtti miniszteri meghallgatások a Parlamentben, az Igazságügyi Bizottság hétfőn hallgatta meg Trócsányi Lászlót, aki azonmód be is jelentette, hogy jönnek a különbíróságok.

trocsanyi2018.jpg

Trócsány László érkezik a miniszteri meghallgatására (Fotó: Máthé Zoltán)

Korábban is volt szó egy ilyen új bírósági kar létrehozásáról, de akkor a kétharmad hiá- nyában nem tudták keresztülnyomni a Parlamenten. Most viszont az újabb kétharmaddal a hátuk mögött létrejöhet egy ilyen politikai indíttatású új bíróság, ahol tárgyalnák az új rendszerben az állami intézményekhez tartozó bírósági ügyeket. Többek között például a választásokról, a közérdekű adatigénylésekről az MNB és a Médiahatóság különböző döntéseinek felülvizsgálatáról, de a közbeszerzési ügyekről is ez a bíróság mondaná ki a végső szót. A probléma csupán az, hogy az eddig ismert tervek alapján főként az állam- igazgatásból érkeznének az új bíróság koránt sem biztos, hogy független tagjai. A Mérce információi szerint négy lépésben képzeli el a Fidesz az igazságszolgáltatás átalakítását:

  • A Fidesz különbíróságokat hozna létre, amelyek hatásköröket vonnának el a jelenlegi bírósági rendszerből. Ezek a bíróságok döntenének az állami szervek, az MNB, a Közbeszerzési Döntőbizottság, a Médiatanács intézkedéseinek jogszerűségéről, a közérdekű adatok kiadásáról szóló perekben, vagy épp a választási ügyekben.
  • Az Országos Bírósági Hivatalt megszüntetnék, a bíróságok szervezeti igazgatását, az Igazságügyi minisztérium alá rendelnék.
  • Minden olyan bírót nyugdíjba küldjenek, aki már 1990 előtt ítélkezett, ezzel a bírósági kar körülbelül 20 százalékát nyugdíjaznák.
  • Megszűnne a Kúria is, amely beolvadna az Alkotmánybíróságba.

Folyamatos és tudatos leépítés volt - A bíróságok helyzetéről Fleck Zoltánnal,
az ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tanszék vezetőjével
készített interjút a Magyar Narancs, még március végén.

Ha mindez megvalósul, ez lesz az elmúlt 8 év legfontosabb jogállamot lebontó történése. Innentől az állam – ha úri kedve úgy tartja – a saját bíráival döntethet el ügyeket. Tényleg mókás, nem? Nem. Nagyon nem.

***

Trócsányi megerősítette: nem csatlakozunk az EU-s ügyészséghez - A miniszter szerint azért sem csatlakozik Magyarország az ügyészséghez, mert most is rendelkezésre állnak eszközök a korrupció visszaszorítására. Különben is, végiggondolatlan a koncepció...

226. Szilárdot felfokozták

„Akár életünk árán is megvédjük a kolbászt meg a pacalt.” 

Itt tartunk: Orbán negyedszer is letette az esküt, állítólag 2030-ig tervez. Mondjuk ez se rossz, de Rezsiszilárd katonává való kinevezése az igazi. A hét közepén jött a nagyszerű hír, hogy Németh Szilárd kapja a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkári posztját, ő lesz HM második embere, a Simicskó Istvánt követő Benkő Tibor vezérezredes helyettese.

nemeth_pacal.jpg

Mert az ilyen értékes harcosokra mindig, minden fronton szükség van. Ne feledjük, a Fidesz ökle, a kormánypárt alelnöke az országgyűlési választás előtti vérzivataros hóna- pokban járatta csúcsra a kormányoldal sorosozós kampányát; Széll Bernadettől rettegve bénította meg a parlament nemzetbiztonsági bizottságának működését.

Mostantól azonban már nem retteg tovább, mostantól másképp felel majd a nemzet biz- tonságért. Többé már nem vonul ki; s a rezsi hősies megvédése után most a hont is meg fogja védeni a kétharmados, régivágású kereszténydemokrácia nagyobb dicsőségére.

Legyen is ennyi elég mára. További kellemes hétvégét mindenkinek.

P.s.: Manapság tényleg ilyen időket élünk. Még szerencse, hogy hadseregünk akkora amekkora, és olyan amilyen. Így aztán túl nagy kárt nem tud okozni ez a klasszikus mű- veltségű, pacalfőző jóember. Bár ki tudja.

***

... Így valahogy. Másképpen nem lehet, ha például Hende et. bekupakolt gukkerjére gondolunk, most pedig Németh et. velős pacaljára, amelyek garantálják Orbán honvéd- ségének szakmaiságát, pedig csak a kontraszelekció dolgozik keményen. Ez a Németh például majd Soros-ügynököket keres a seregben is, meg a rezsit csökkenti, amitől a szomszéd országok katonasága összeszarja magát, és farkát behúzva menekül. (Rezeda: Katonadolgok)

225. Visszaszólt a Kúria

"… hogy Orbán, mint ügyfél elégedetlen, az az ő dolga” 
(Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter, ATV

Kezdjük ismét az elejéről. Mint azt korábban mi is megírtuk, Orbán Viktor roppant mód zokon vette, hogy a Kúria érvénytelennek nyilvánított négyezer valahány levélszavazatot, és ezzel egy mandátummal kevesebbje lett a Fidesznek. A legfőbb bírói testület tegnap reagált a vádakra, miszerint a Kúria nem beavatkozott a választási eljárásba, hanem alkotmányos feladatát teljesítette. Pont.

kuria3.jpg

Aztán szépen, lassan, érthetően elmagyarázták, hogy még a gyengébbek is megértsék: a Kúria nem döntött mandátumok sorsa felől, csupán a Nemzeti Választási Iroda és a Nem- zeti Választási Bizottság határozatának* törvényességét vizsgálta, és csak egyetértett azok azon döntésével, hogy nem fogadták el azokat a levélszavazatokat, amelyek sérült vagy nem a Nemzeti Választási Iroda által mellékelt borítékban érkeztek.

A Kúria, amelynek elnöke hétfő este egy tévéműsorban részletesen beszélt a politikai vádakról, arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kúriának nem volt választása, ebben az ügyben döntési kötelezettsége volt. (Darák: bajok vannak a levélszavazással)

Megj.: Feltűnő, hogy a Fidesz és Orbán Viktor nem az NVI-t vagy az NVB-t – azaz, azokat, akik a döntést hozták – vádolta meg a választásba való beavatkozással, hanem a Kúriát. A HVG ezen cikke jó támpontot ad ahhoz, miért is a Kúria lett a feketeseggű bűnbak.

Mint arról többször írtunk már, az egész Fidesz kontra bíróság vitát tágabb kontextusban érdemes értelmezni, nem kifejezetten erre a döntésre kell koncentrálni. Régóta beszélik fideszes körökben, hogy Orbán változtatni akar a bírósági rendszeren. A Kúria éles kritikája ezt a reformot készítheti elő. (via Index)

*Többen, többször, több helyen felvetették, miképp is lehet az, hogy a Patyi András vezette NVB, amely korábban egyáltalán nem arról volt híres, hogy bármiben is szembe menne a Fidesz, vagy Orbán Viktor akaratával, hogyan is hozhatott egy ilyen döntést. A válasz egyszerű: a választásokra országos listát állító pártok delegálhattak plusz tagokat az NVB-be, így a nem fideszesek többségbe kerültek. De hogy megértsük, miképpen is működik ez a függetlennek nevezett választási csúcsszerv, tessék csak elolvasni G. Szabó Dániel – a Momentum NVB-delegáltja volt 2018. március 13. és május 8. között – írását az Indexen. Kicsit hosszú, de igen tanulságos, és bizony-bizony, igencsak sok mindenre magyarázatot ad…

További szép estét mindenkinek.

***

És most újra, csak úgy megnyugtatásul, meg hogy biztosak legyünk abban, hogy aggo- dalomra – most aztán komolyan és isten bizony! – nincs ok: … Gulyás Gergelytől tudjuk, hogy állítólag nem tervezik a kétezer főnél kisebb településeken megszüntetni az önkor- mányzatiságot, nincs tervben a rendszerváltás előtt már ítélkező bírók nyugdíjba küldé- se, vagy arra vonatkozó javaslat, hogy a bíróságok igazgatásának központi feladatait át- helyezik az Igazságügyi Minisztériumhoz vagy a Miniszterelnökséghez. Azért várjuk ki a végét. (K. Szalonna)

224. A Kúria az új ellenség

Jó estét, jóestét! Hétvége, vasárnap van – így aztán csak röviden tessék szörnyülködni: Soros György, Brüsszel és a civilek után a Kúria is súlyosan beavatkozott az április 8-i választásokba. Ezt onnan tudni, hogy a péntek reggeli, Kossuth Rádióban szokott módon megtartott miniszterelnöki igehirdetésen Orbán Viktor erősen nehezményezte, hogy több mint négyezer határon túli szavazatot (a több százezerből) érvénytelenített a Kúria.

levelszavazat.jpg

De nézzük, mit is mondott a miniszterek elnöke:

Hát, úgy látom, hogy a Kúria elvett tőlünk egy mandátumot, tehát az igazság az, hogy az Alkotmánybíróság kimondta*, hogy a Kúria rossz döntést hozott, egy olyan döntést, amellyel elvett tőlünk több mint négyezer szavazatot, és ennek az az eredménye, hogy az utolsó mandátumot, a 134-diket, amihez nagyon kevés hiányzott, azt a Kúria egy téves döntéssel, elvette tőlünk, és megfosztott tőle bennünket.

Igen, ezt mondta a most éppen keresztény demokráciát építő elszabadult hajóágyú jó- ember. Miközben a választások győztese – a temérdek csalásgyanús esemény ellenére – a Fidesz lett. Pedig a Kúria csak azt tette, ami a dolga: csütörtökön hatályban hagyta az ellenzéki tagokkal kiegészült Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azon döntését (szegény Patyi!), amely érvénytelennek nyilvánított 4360 határon túli levélszavazatot, mert sérült vagy nem a Nemzeti Választási Iroda által mellékelt borítékban küldték vissza azokat. Így aztán a Fidesz elveszített egy parlamenti mandátumot, 134 helyett „csak” 133 képviselője lesz a kedden megalakuló új Országgyűlésben.

És bár az általuk oly nagyon vágyott kétharmad így is biztosított, mégsem elégedettek az eredménnyel; nehezen viselik, hogy saját, egészen „különleges” választási törvényüket velük is betartatja a még meglévő független testületek egyike. Nem csoda, hogy Fleck Zoltán szerint bedarálhatja a bíróságokat (is) a kormány...

További szép estét mindenkinek.

*A Fidesz nem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetett fel a határon túli ma- gyarok szavazataival kapcsolatban, hanem azon a tényen vitatkozik a Nemzeti Választási Bizottsággal és a Kúriával, hogy miből lehet megállapítani a küldemény sértetlenségét. Ez pedig nem az Alkotmánybíróságra tartozik, ezért a kormánypárt panaszát érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a Schanda Balázs vezette öttagú tanács

***

És hogy biztosak legyünk abban, hogy aggodalomra – de most aztán komolyan és isten bizony! – nincs ok: … Gulyás Gergelytől tudjuk, hogy állítólag nem tervezik a kétezer főnél kisebb településeken megszüntetni az önkormányzatiságot, nincs tervben a rendszer- váltás előtt már ítélkező bírók nyugdíjba küldése, vagy arra vonatkozó javaslat, hogy a bíróságok igazgatásának központi feladatait áthelyezik az Igazságügyi Minisztériumhoz vagy a Miniszterelnökséghez. Azért várjuk ki a végét. (K. Szalonna)

223. OBT: Hosszan sorolták

Előző posztban szóba került, hogy a BBC kishazánkban kiépült illiberális rendszerről forgatott riportot, és hogy a műsorban foglalkoztak az igazságszolgáltatás helyzetével és Handó Tündével is. Nos, tegnap ülést tartott az Országos Bírói Tanács (OBT), az Országos Bírói Hivatalnak és annak elnökének, Handó Tündének ellenőrző, felügyeleti szerve. És a testület arra jutott, hogy az elnök sorozatosan törvényt sértett – írja az Index.

Az OBT januárban újult meg, és két olyan bírót is a tagjává választottak, akik korábban konfliktusba kerültek Handóval. Egyikük, Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetőbírója be is perelte az elnököt, amiért az elnök csak azt nevez ki vezetőnek, akit akar. Az ügyben pár hete született első fokú ítélet, a Munkaügyi Bíróság megállapította, hogy Handó egyértelműen visszaélt hatalmával.

A szerdai ülés legfontosabb pontja az a jelentés volt, ami a bírói és bírósági vezetői pályá- zatok eredménytelenné nyilvánításával foglalkozott. Az Országos Bírói Tanácshoz a Győri Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletei intéztek kérdéseket Handó lé- péseivel kapcsolatban. Az OBT a Győri Ítélőtábla által felvetett kérdésekben megállapítot- ta, hogy az OBH elnökének gyakorlata törvénysértő volt, mert

  • indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné egy bírósági vezetői pályázatot,
  • nem az ügyteher csökkentésére, hanem vezetői feladatok ellátására rendelt ki egy törvényszéki vezetőt,
  • 2016-17 között az eredménytelennek nyilvánított vezetői pályázatokat követően nem intézkedett késedelem nélkül a vezetői kinevezésről.

Az OBT a Fővárosi Törvényszék által feltett kérdések esetében is megállapította, hogy Handó törvényt sértett, mert

  • nem indokolta meg a személyzeti döntéseit,
  • nem volt jele, hogy tájékoztatta volna pályázókat és a véleményező testületeket az álláspályázatokkal kapcsolatos döntéseiről,
  • a vezetői pályázatok elbírálása nem átlátható,
  • a bírói álláspályázatoknál nem állapítható meg, hogy valósak voltak-e az eredménytelenné nyilvánítás indokai.

A testület hamarosan közzéteszi a Handó vezetői gyakorlatáról szóló teljes jelentést is.

***

Az ülés előtörténetéhez tartozik, hogy április 19-én összesen öt OBT-tag lemondott, ami veszélybe sodorta a testület működőképességét. A lemondott tagok száma azóta 7-re nőtt (köztük ketten tagok, öten póttagok), valamint egy bírót időközben áthelyeztek, így az ő tagsága is megszűnt. A tagok lemondása mögött a New York Times egyenesen Han- dót sejttette, mondván, így gyengítené az őt ellenőrző testületet. A cikk egyébként arról szól, hogy kétharmados parlamenti többségével Orbán Viktor miként hajtaná a bíróságo- kat is az uralma alá. Az ülés az OBT honlapján megjelent beszámoló szerint Handó Tünde bejelentésével kezdődött, aki szerint a testület működésképtelenné vált. Az OBT ülésein Handó csak tanácskozási joggal vesz részt. Darák Péter, a Kúria elnöke viszont a tagja a testületnek, és ő Handónak ellentmondva azt közölte, hogy szerinte a testület így is mű- ködőképes, de majd új póttagokat kell választani. (via Index)

222. Fortélyos félelem  

A BBC Newsnight című műsora a Magyarországon kiépült illiberális rendszerről forgatott riportot (Viktor Orban's 'illiberal democracy'). Igen, a mi kicsiny, ámde erős illiberálisnak nevezett demokráciánkról meg a "működéséről". A műsorban – a CEU és a civilek elleni fellépés mellett – foglalkoznak az igazságszolgáltatás helyzetével is, amiről több – név nélkül nyilatkozó – bíró is azt mondta a BBC-nek, hogy már nem független a kormánytól.

polt_hando1.jpg

A 13 perces riportban a névvel megszólaló Szepesházi Péter*, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája arról beszélt, hogy

van egy általános félelemmel teli légkör, hogy bármit megtehetnek velünk, bírókkal.

Mert hiába dolgozik jól egy bíró, gondolhatja, hogy olyan ügytípusoknál, mint a deviza- hitelesek ügye, a menekültügy, vagy ha valamelyik pártpolitikus is érintett, úgy érezheti, hogy elvárják, milyen ítéletet hozzon. Megszólal még az adásban Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának professzora, aki azt mondja, egyértelműen kijelenthető, hogy a bíráskodást a Fidesz a hozzá lojális tisztviselőkön keresztül kontroll alatt tartja. A riporter kérdésére válaszolva azt is leszögezi:

ha ilyen állapotok uralkodtak volna az országban az uniós csatlakozást megelőzően is, biztosan nem válhattunk volna tagállammá.

A műsor narrátora megjegyzi, hogy hogy Handó Tünde kinevezését az Országos Bírósági Hivatal élére sokan az addig független igazságszolgáltatás átpolitizálásaként értékelték.

Mára talán ennyi elég is lesz.

P.s.: Ha esetleg mégse, akkor itt van még ez is… Az uniós ügyekben jól értesült Financial Times internetes oldalán vasárnap éjjel közölt cikk szerint a 2021-2027 közötti költségve- tés szerdán bemutatandó javaslatában az szerepel majd, hogy ha egy tagállam esetében az igazságszolgáltatás nem megfelelő működése miatt veszélyben látják a források meg- felelő elosztását, akkor felfüggeszthetik a kifizetést. (Itt a brüsszeli saller – HVG)

* Szepesházi Péter már korábban,
2017 októberében a 444-nek is beszélt a bíróságok helyzetéről.

221. Jönnek, mennek, maradnak

Magyarország új kormánya az Országgyűlés alakuló ülését követő hetekben áll fel – olvasható Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének MTI-hez eljuttatott közleményében. 

És akkor most így a hosszú hétvége előtt tényleg csak egészen röviden: miután a magyar emberek úgy döntöttek, hogy a harmadszor is a kétharmadot szeretik, Patyi András meg úgy döntött, hogy a választás szabályos volt, nincs újraszámlálás, nincs vizsgálat, nincs itt semmi látnivaló – mindannyiunk örömére hivatalosan is megalakul a 4. Orbán-kormány. Vagy ilyesmi. Van aki maradt, van aki jön, és van aki megy.

orban2017okt23.jpg

Ez utóbbi az igazán érdekes, ezzel kapcsolatban Török Gábor politológus ki is fejtette véleményét a Faceboook-on. Szerinte Orbán épp most nyírja ki a lehetséges riválisait:

Ha hatalmi szempontból tekintünk a harmadik és a negyedik Orbán-kor- mány közötti különbségre, akkor elég nyilvánvalónak látszik, hogy itt egy hatalmi sakkjátszma fontos lépése történt: a harmadik Orbán-kormány két legfajsúlyosabb politikusát, akik kapcsán akár azt is el lehetett képzelni, hogy egyszer majd – saját teljesítményük alapján – a kormányfői poszt váromá- nyosai is lehetnek, Orbán Viktor egyértelműen lefokozta.

Egyikük elveszítette a kormányzásban eddig kiemelt jelentőséggel bíró miniszteri posztját (Lázár János), a másikuk pedig jelentősen csökkent hatáskörökkel, tulajdonképpen a kormány „könyvelőjeként” folytathatja csak a munkáját (Varga Mihály). A változások üzenete egyértelműen az, hogy csak azok léphetnek előre, akik egyrészt teljes mértékben lojálisak, másrészt pedig még elméleti veszélyt sem jelentenek a kormányfő nyilvánvalóan tovább erősödött hatalmára. A mostani ciklus legfontosabb kérdése innentől még izgalmasabb: mit tervez Orbán Viktor 2022-re.

Megj.: Halványan rémlik, mintha ezt a módszert már a szovjet időkben is alkalmazták vol- na valakik, itt-ott kiegészítve pár durvább eszközzel… (Itt nézhető meg a kormánynévsor, egy-két érdekesség még van benne.)

További szép estét, kellemes hosszú hétvégét, és jóccakát!

P.s.: Balog Zoltán utódjáról meg csak annyit, hogy a torinói lepelben hisz, elutasítja az ősrobbanást, és a halálos betegségeket a Tízparancsolattal gyógyítaná. És DNS-vizsgálat- tal bebizonyította, hogy az Árpád-ház nem a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik. Na, ilyen ember váltja Balogot az Emberi Erőforrások Minisztériumának élén. (Az orvosprofesszor nem régi előadásaiból a Mérce tett közzé egy csokorral.)

220. Orbán kicsi Patyija

Nem lesz újraszámlálás. A Nemzeti Választási Bizottság döntött a 2018-as választások ügyében: Patyi András, a bizottság elnöke tegnap arról beszélt az M1-en, hogy az NVB szerint a választás szabályos volt, és csak az ellenzék támadja azt, mert nem nyert. Így aztán egyetlen választókerületben sem rendelték el a szavazatok újraszámlálását, mert az újraszámlálás elrendeléséhez "tényeken alapuló bizonyítékra vagy magas szintű valószínűsítésre alapot adó körülmények bemutatására van szükség" – közölte.

orban_patyi2018-1.jpg

Hogy fura mód egy párt szavazatai a másikhoz vándoroltak, hogy egyes szavazókö- rökben nagyon nem az előírtak szerint ment a szavazás, hogy voksok tűntek el, lettek tömegével érvénytelenek, vagy hogy éppilyen fura módon eltűnt 11 ezer választási jegyzőkönyv is? Ugyan már, az lényegtelen, nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen tovább ballagni. (Megj: a testülethez 180 fellebbezés érkezett be.)

Patyi – aki a választások óta már bocsánatot kért Orbán Viktortól, mert meg merészelte büntetni – még hozzátette: sokan kifogásolták azt is, hogy a szavazás napján meggyen- gült az NVI honlapja, de szerinte ez nem befolyásolta a szavazás eredményét,

hiszen nem az oldal az eredmények forrása, hanem a források alapján kerülnek fel az eredmények a honlapra.

Igen, ezt találta még mondani a független bizottság független elnöke, aki mellesleg a kormány szívéhez közelálló Közszolgálati Egyetem rektora is. Akit ország-világ előtt, nyil- vános videóban alázott szarrá Orbán a 345 ezer forintos kirakatbírság* miatt. Aki rektori díszben hajlongva, totálisan kikészülve motyogja: "Nagyon sajnálom, miniszterelnök úr." Mert ez a szerencsétlen sajnálkozott és elnézést kért attól, aki megszegte a törvényt. Köz- ben meg a csicskasereg kíséret önfeledten röhög, amikor a főnök többször is felmossa vele meg a függetlenségével a padlót. Szép is ez.

Ja, Patyi csendőrhumor útján végrehajtott megalázáshoz annyit, hogy az NVB elnöke a kampányban végig óriási szolgálatokat tett a Fidesznek, a legnagyobbat azzal, hogy a bizottság kvázi törvényerőre emelt törvényértelmezése miatt az ellenzéki pártok nem léptethették vissza szabadabban a jelöltjeiket. De ez sem volt elég, mert egyszer, egyetlenegy aprócseprő ügyben a szakmai lelkiismeretére hallgatott, így kijárt neki a nyilvános büntetés, egyenesen a Főnök szájából. Így legyen valaki a NER lojális oszlopa! (444.hu)

P.s. A HVG megkereste Patyi Andrást, nem mond-e le, továbbra is függetlennek tartja-e magát. Patyi a sajtósán keresztül azt a választ küldte, függetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Orbán Viktor kampánytevékenységéről szóló, annak jogsértő jellegét megállapító határozatot ő terjesztette elő, és a bírságot tartalmazó határozatot maga is megszavazta.

*Nincs ok a nyugtalanságra: az NVI elnök Pálffy Ilona tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy őfelsége Orbán Viktor befizette  a politikai pedofíliáért rá kiszabott büntetést. És ezzel jól el is intézte a dolgot.

***

Az Orbánnak hajbókoló NVB-elnök meg akarta fúrni a Tv2 bírságolását - Mindent elmond a választási rendszerről meg a fölötte őrködő NVB-ről, ahogy maga az elnök, Patyi And- rás próbálta megakadályozni a Tv2 megbírságolását. Nézve az ülésről készült felvételt, egyértelmű, hogy Patyi és az elvileg független tagok érveltek amellett, hogy teljesen rendben van, ha Marsi Anikóék belemondják a kamerába: Orbán Viktorra szavaznak.