149. A megváltozott világ

2017. szeptember 23. - HunvaldBlog

„Újságcikkek, pletykák alapján nem lehet feljelentést tenni, tény- és értékítélet nélküli híresztelésekkel nem foglalkozik az ügyészség.” 

Tegnap reggel az ATV Start vendége volt Szoboszlai-Szász Richárd, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt Korrupciós és Szervezetbűnözés Elleni Főosztály főosztályvezetője. A műsorban megkérdezték ezt a jóembert, hogy ugyan már, tessék mondani miért nem vizsgálja az ügyészség az azeri pénzmosás* magyarországi szálát. A főosztályvezető szerint ez a NAV vagy a rendőrség feladata lehetne, nem az ügyészségé. Aztán kérdésre válaszolva kiderült, hogy hivatalból ők is indíthatnának nyomozást, csakhát hivatalosan neki nincs tudomása erről az esetről. Nem hivatalosan meg azért nincs, mert ő nem olvas újságot.

ezigen_500.gif

Különben is:

Az újsághírek ténytartalommal általában a megalapozott gyanúhoz nem elegek

 - tette még hozzá frappánsan.

Hogy megváltozott a világ! Meg az ügyészség hozzáállása. Korábban ezek a jóemberek még bőszen olvastak újságot. Korábban az újsághírek „ténytartalommal” valahogy bőven elegek voltak a „megalapozott” gyanúhoz. Meg minden máshoz, más ügyekben is.

„A büntetőeljárásnál kötött szabályok vannak, nem az elképzelések alapján folyik az eljárás. Ennek megvan a törvényes alapja, ami a gyanú, a gyanúhoz pedig konkrét ellenőrizhető adatok kellenek” – mondta az azeri pénzmosás-gyanús utalás kapcsán az osztályvezető. Akkor most megkérdezem, hogy miért tartanak vád alatt 7. éve? Milyen konkrét, ellenőrzött adatok alapján? (Fapál László)

P.s.: Nos, most valaki vagy szemérmetlenül és gátlástalanul hazudik, vagy csak simán sunnyog. Az ú.n. Hunvald-ügy nyomozati iratai között több olyan kínos dokumentum van, amelyek igencsak ellentmondanak a főosztályvezető úr fenti állításainak. Összefoglalva:

  1. Egy szocialista városvezetőről a Magyar Hírlapban 2010. március 1-én megjelenik egy cikk (egy újságírói vélelem).
  2. Fazekas Géza a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze, már aznap „Sürgős” felirattal ellátva, hivatkozva a fenti újságcikkre – nyomozás megindítását javasolja főnökének az ügyészség vezetőjének, Keresztes Imrének.
  3. Keresztes Imre már másnapugyanolyan tartalommal (a Magyar Hírlapra, mint bizonyítékra hivatkozással) levelet ír a Legfőbb Ügyészség Kiemelt ügyek Osztályának vezetőjéhez a nyomozás megindítása és a nyomozás Központi Nyomozó Főügyészséghez utalása miatt.

További szép estét mindenkinek!

*A magyarországi számlán landolt 7,6 millió dollár és az azeri baltás gyilkos kiadásának esetleges összefüggéséről ebben a cikkben ír bővebben az Index.

148. Polt, az érzékeny fideszes

„P. Péter érzékeny lelkű hazafi és erkölcsi csatornahálózat kalandjai
a fideszességgel” (K. Szalonna) 

A legfőbb ügyész ugyancsak megbántódott azon, hogy 2015 tavaszán Szigetvári Viktor, az Együtt akkori elnöke fideszesnek nevezte őt, meg az általa vezetett ügyészséget. Szigetvári akkoriban többször arról beszélt, hogy az ügyészség azért volt megengedő Tarsoly Csabával szemben, mert Polt lánya Tarsoly titkárával volt élettársi kapcsolatban, felesége pedig vezető pozíciót töltött be a vállalatcsoport felügyeleti szervénél.

polt_matolcsy.jpg

Polt azonmód becsületsértési pert indított a fenti „rágalom” miatt, ami most, két év után jogerősen le is zárult. És a Kúria kimondta, hogy Szigetvári nem, egyáltalán nem gázolt a legfőbb ügyész becsületébe azzal, hogy bűnsegédnek nevezte a Quaestor-ügyben, és bizony őt is meg az ügyészséget is lehet fideszesnek minősíteni, mert

léteznek tények, amelyek a vélemények megfogalmazására alapot adtak.

 Mennyire szánalmas dolog az, hogy valaki ősfideszes létére bepereli azt, aki fideszesnek meri nevezni őt? Értem én, hogy nagyon kínos és egyre kínosabb ez a jelző. Abban is biztos vagyok, hogy az állampárt bukása után úgy el fognak szaporodni az ellenállók, a rendszert belülről bomlasztók, mint csótányok a szeméttelepen. (Ott sikált ő az első ellopott milliónál is - Kolozsvári Szalonna)

Szigetvári első- és másodfokon is megnyerte a személyiségi jogi pert, de Polt a Kúriáig vitte az ügyet, amely helyt adott a bíróságok döntésének. Kimondták ugyanis, hogy Szigetvári nem tényt, hanem véleményt közölt, ezért nem sértett személyi jogot – írja az Index. A friss HVG meg címlap sztorijában a Polt vezette független fideszes ügyészség tevékenységét elemzi, táblázatban mutatják, hogy állnak, ill. nem állnak a kényes ügyek.

További szép estét mindenkinek!

***

Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn fogadta az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság tagjait – akik kedden már az üres felcsúti kisvasutat üldözték –, és elmondta, "a magyar ügyészség elkötelezett az EU támogatásokkal összefüggően érkezett ajánlások és jelzések kivizsgálása érdekében". Polt a találkozó után kiadott közleményben – így vélhetően a találkozón is – azzal büszkélkedett, mennyi nyomozást rendelt el az ügyész- ség uniós jelzések után. Az meg más kérdés, hogy ezek a nyomozások mire vezetnek.  (HVG)

147. Könyvajánló

Hagyóról mindenkinek az lehet a véleménye, ami – csakhogy ez most teljesen lényegtelen. 

Mint várható volt – és mint korábban írtuk – tényleg újraindul az összes, az elmúlt évek során „szépen” megkonstruált pert, most éppen a BKV-per. Vagy ha valakinek úgy tetszik, a Hagyó-per. A másodfokú eljárás a múlt héten kezdődött a Szegedi Ítélőtáblán, a napokban pedig a védők perbeszédeivel folytatódott. Összesen három tárgyalási napot követően várhatóan szeptember 21-én hirdethet határozatot a bírói tanács. Dési János Justitia nokiás doboza - Menetelés a kétharmad felé című könyve a másodfokú tárgyalás megkezdése utáni napon, szeptember 8-án jött ki a nyomdából...

desi_janos_justitia.jpg

Nyilván megint csak a véletlen műve, hogy az egykori MSZP-SZDSZ koalíció történelmi bukását jelentős részben okozó Hagyó-ügyben, vagy BKV-ügyben, vagy nokiásdobozos ügyben, ki miként emlékezik rá, a másodfokú tárgyaláson az ügyész csupa olyasmit javasolt vádbeszédében, ami alapvetően a Fidesznek jó. Nevezetesen azt, hogy Hagyó (és politikailag érdekes társai) ügyében újra kerüljön első fokra az ügy, kezdődjön elölről az eljárás, sőt, bizonyos részleteiben a nyomozás is. Méghozzá a propagandaszempontból legelőnyösebb, a nokiadobozos megvesztegetés történetében. (Az ügyészséget már nem az izgatja, hogy Hagyóékat börtönbe dugja, hanem az, hogy még egy propagandabőrt le lehessen húzni az ügyről - Dési János)

Ha a Szegedi Ítélőtábla elfogadja az ügyészi indítványt megint lesz tehát még egy csont, amin lehet csámcsogni a kampányban. Kis ügyeskedéssel simán elérhető, hogy a választási küzdelem csúcspontján sorra jelenhessenek meg a tudósítások azokról a vallomásokról, amelyek az egykori szocialisták és az azóta már feledésbe merült szabad- demokraták ármánykodásairól szólnak – írja még minderről Dési.

Dési János: Justitia nokiás doboza - Menetelés a kétharmad felé
Rémülten olvastam a rendőrségi és ügyészségi jegyzőkönyveket, amelyekből látható, ha valakit "el akarnak intézni", szinte azt tesznek vele, amit akarnak. Amiért talán dicséret járna, az is ellened fordítható. Jogállam és az ártatlanság vélelme? Esélyed alig marad, hogy egy tisztes eljárásban vizsgálják ki, mit tettél. És ez az, ami mindennél félelmetesebb. Ítéletet a bíróság hoz. Az én kérdésem: Tud-e az igazságszolgáltatás független maradni a politikai nyomás ellenére is? (Forrás: libri.hu)

És a perek egyre csak folytatódnak. Már megint és még mindig.

P.s.: Budai Gyula direkt ezért jött Szegedre - Az elszámoltatási biztos kifejezetten a Hagyó per tárgyalására jött Szegedre, hogy a Szegedi Ítélőtábla előtt, miközben az ügyész a teremben a perbeszédét tartja, sajtótájékoztatót tartson. Itt kifejtette, hogy szerinte túl enyhe ítélet született Kecskeméten és bízik abban, hogy a másodfokú ítélet szigorúbb lesz. A politikus azt is hozzátette az elmondottakhoz, hogy 2010 előtt büntetőügyekben volt ügyvéd. Lapunk kérdésre, hogy nem vette-e zokon ügyvédként, ha politikus mondott véleményt egy bírósági ítéletről, azt válaszolta, hogy ez benne van a magyar politikai kultúrában, és véleménye szerint az ő sajtótájékoztatója az nem politikai nyomásgyakor- lás, szemben Gyurcsány fenyegetőzésével, amelyet a Sukoró per Kúriai döntése után mondott. (delmagyar.hu)

146. Vészhelyzet

Ősszel itt zavargások lesznek! Világos?! 

Már megint itt van, megint megjött Zampano! Tetszik tudni, aki csupán mellizmaival, és aki nem éppen egy finom ember. Kedden ugyanis ismét ült egy zártat az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, ahol a Rogántóni vizionálta „forró ősz” volt a főtéma. Az ülést követően a nagy kedvenc, Zampano Németh Szilárd arról beszélt az újságíróknak, hogy a nemzetbiztonsággal foglalkozó szolgálatok megerősítették Rogán értesüléseit.

papai_ulnek.jpg

 Vészhelyzet (Pápai Gábor / Népszava)

Majd név szerint meg is nevezett három potenciális „felforgatót”, Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort, akik szerinte „erőszakos eszközökkel akarják ősszel elmozdítani helyéről a kormányt”, sőt, veszedelmesék még ülősztrájkokat is kilátásba helyeztek – és ez veszélyezteti a magyar demokráciát*.

A csupaagy Fidesz alelnök szerint mindezt titkosszolgálati információk támasztják alá, részleteket azonban nem árult el arra hivatkozva, hogy az ülés tartalma 2026-ig titkos. A bizottság ellenzéki tagjai szerint viszont ilyen titkosszolgálati bizonyítékok egyáltalán nem hangzottak el, az éber Németh Szilárd nemes egyszerűséggel mondott igazat. Azaz: hazudott. Nem először – és van egy olyan érzésem – hogy nem is utoljára.

Egyenlőre ennyi, további szép estét mindenkinek!

*A 444.hu megkérdezte tőle, hogy egy ülősztrájk hogyan veszélyeztetheti a magyar demokrácia működését, amire ez a jóember azt válaszolta, egyáltalán nem mindegy, hogy hol ülnek az ellenzékiek, mert ha például „a paksi atomerőmű kapujában, az igenis komoly dolog.” Hát, most erre mit mondjak: hacsakúgynem?...

***

Így reagáltak a Németh Szilárd által megnevezett bűnbakok - Elhatalmasodott a kormánypártokon a paranoia kommentálta Vágó Gábor, korábbi LMP-s képviselő, hogy a Fidesz nemzetbiztonsági kockázatnak tartja őt. Az LMP meg feljelenti Németh Szilárdot. (ATV)

145. Ez most az első lépés?

Szép estét mindenkinek! Mint gondolom, már mindenki tudja, szerdán a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. A lényeg: a magyar kormány (a szlovákkal együtt) hiába támadta meg bíróságon az Európa Tanács döntését a menekültek befogadásáról, elvesztette a kvótapert, azaz Magyarországot jogszerűen kötelezték 1294 menekült befogadására.

orban_radio20170908.jpg

Fotó: Illyés Tibor / MTI

"Ha valaki semmibe veszi a bíróság ítéletét, annak pénzügyi következményei kell, hogy legyenek. Aki a menekültkérdésben megbontja az európai összetartást, az ne számítson anyagi kérdésekben európai szolidaritásra." (Heiko Maas német belügyminiszter)

Ennek örömére (?) péntek reggel Orbán Viktor, hazánk őrző-védő szakembere a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét persze tudomásul kell venni, de – tette hozzá kissé zavarosan – ez nem ok arra, hogy Magyarországot "bevándorlóországgá" változtassák. Borítékolható, hogy Orbán mostani rádiónyilatkozata az első lépés abba az irányba, hogy ne vesszen el a haverok uniós pénze (az uniós pénzek átszivattyúzása Mészáros Lőrinc stb.).

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy fogja a kormánypropaganda a következő időszakban az "Állítsuk meg Brüsszelt!" átkommunikálni. Biztos valami olyasmi lesz, hogy a pénznek, menekültnek "nincs szaga", tehát mégis kell.

No, mára röviden ennyi. További szép estét mindenkinek!

Hunvald György

***

Ha Magyarország nem fogadja el a döntést, gigantikus botrány lesz. A jogi vitának vége – mondja Alexander Thiele, a göttingeni egyetem oktatója a Magyarország által indított kvótaperről, és tételesen cáfolja az Orbán-kormány érveit. Az államjog szakértője szerdán azzal tűnt fel a német sajtóban, hogy az európai jogrendszert fenyegető Csernobil-szintű katasztrófának nevezte, ha Budapest megtagadja az Európai Bíróság döntésének végrehajtását. A hvg.hu a jogászt a lehetséges következményekről és a kerítésért küldött magyar számláról is megkérdezte. (HVG)

144. Pásztortarhonya és kisvasút

„A Vál-völgyi kisvasút, olyan jó, hogy van!” (RKM) 

Az Index Mindeközben rovata fedezte fel és írta meg pár napja, hogy Rónaszékiné Keresztes Monika (RKM) – volt kerületi fideszes képviselőjelölt, egykori alpolgármester – augusztus végén az ország annyi csodás helye közül a legcsodálatosabbra, Felcsútra vitte kirándulni a kampánycsapatát, ahol „minden gyönyörűen gondozott és igényes”, ahol pásztortarhonyát ettek s még egy kiválót kisvasutaztak is. (Megjegyzem, most is ő indul az országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjeként a VI.-VII. kerületben.)

rkm_kisvasut.jpg

Fotó: Facebook / Rónaszékiné Keresztes Monika

Így óhatatlanul felmerül a kérdés, miért nem az állítólag szintén csodás  „bulinegyedbe” hozta/vitte egy kalandtúrára lelkes segítőit? Mondjuk éjfél és reggel 6 között. Talán azért nem, mert többek között az ő szavazatával módosították anno a társasházi törvényt és vették el a lakók azon jogát, hogy beleszólhassanak abba, mi zajlik a közvetlen környeze- tükben. Ja, a bulinegyedről nem írhatná tapsikolva, csillogó szemmel lelkendezve, hogy

Minden gyönyörűen gondozott és igényes!

P.s.: Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága szeptember 18. és 20. között a hónap végén Magyarországra látogat, hogy az uniós források elköltését vizsgálja. És hogy hogy nem, de ők is meg akarják nézni a 600 millió forintnyi uniós pénzből finanszírozott, csudaszép felcsúti kisvasutat. Amit viszont valamiért a kormány nagyon-nagyon nem akar. Pedig, hogy a fenti klasszikust idézzem ismét: „A Vál-völgyi kisvasút, olyan jó, hogy van!”

Hunvald György

143. Nem vicces

Időnként szívesen olvasnék olyasmiket, hogy Magyarországon a jogszolgáltatás legalább az itt elvileg érvényes jogot szolgáltatja állampolgárainknak. De nem: Magyarország nem jogállam. (Fügedi Ubul) 

Beköszöntött a szeptember, pár hónap még, aztán jönnek a választások. És ennek örömére – persze tök véletlenül, meg ha a már jó előre megvizionált zavargások mégse jönnének be – újra indították majd’ mindegyik, az elmúlt évek során konstruált pert, persze minden esetben a független és pártatlan ügyészség kérésére. Újratöltik mindet, mert ugye, ami bevált 2010-ben, majd 2014-ben, az akár beválhat még 2018-ban is. És bár mostanra már eléggé megkopott ezeknek a pereknek sajátos „varázsa”, úgy néz ki, újra bepróbálkoznak, hátha. Lásd pl. Sukoró-per, és annak mostani ítélete.

polt_hando1.jpg

De perújrafelvétel miatt (három lezárult bírósági fok és egy jogerős ítélet után) jelenleg is zajlik Erzsébetváros korábbi polgármesterének tárgyalása a tanácsadói szerződések ügyében*, vagy itt van a nálunk is többször említett ú.n. Tábornok-per – vagy ha úgy tetszik, viszkisdoboz-ügy – ahol most épp a megismételt első fokú eljárás folyik. A részleteket feltétlenül tessék elolvasni Fapál László blogján, mostani posztjában ugyanis röviden összefoglalja a folyó év első félévének egyáltalán nem vicces történéseit.

2017. szeptember 7-én dr. Zacher Gábor toxikológus meghallgatásával folytatódik a pör. Egyébként minden irat ismertetve, a bíróság előtt még a vád- és védőbeszédek meghallgatása van az ítélethozatal előtt. Ha csak, az ügyészség nem lesz még kíváncsi Oláh János extábornok DNS analízisére és hét évvel ezelőtti vizeletmintájára. Vagy nem akar éppen a NER vádhatósága egy családfakutatást megrendelni vagy egy újabb szakértőt, mondjuk egy addiktológust kirendeltetni a bírósággal. (Fapál László)

És a perek folytatódnak, nem csak Fapálé, a többieké is. Mozgalmas hónapok jönnek. Már megint. Évek óta embereket tesznek tönkre és hurcolásznak meg, azt hihetnénk, hogy innen már nincs tovább, és nincs lejjebb. Pedig van. Mindig van. Meddig még?

*A decemberben indult eljárás során a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Hunvald György mellett Weinek Leonárdot, a zugló 2010 előtti polgármesterét és társaikat vádolták meg újra hűtlen kezeléssel a polgármesterek által kötött megbízási szerződések miatt. Ebben az ügyben első- és másodfokon is minden vádlottat bűncselekmény hiányában mentet- tek fel a bíróságok. Ezt követően indítványozta a Legfőbb Ügyészség a perújítást.

Ez sem vicces.

142. Tudni kell dönteni

Az előző poszt margójára: az MSZP-frakció mostani előterjesztése miatt sokan kérdezik, hogy mi volt akkor, amikor én voltam a polgármester? Egy korabeli cikk az Indexen elég jó válasz erre. "A polgármester szavaiból arra következtethetünk, hosszú távú cél az ilyen helyek bezárása. Hunvald György szerint a lakók felháborodása hatalmas, a Kazinczy utcai hely környékének lakói több száz aláírással ellátott levelet juttattak el az önkormányzathoz, sérelmezve a szórakozóhelyekről kiszűrődő zajt."

korut3.jpg

Ha egy kerületi vezetés komolyan veszi a különböző érdekeket, akkor rendet tud vágni bennük. Az első az itt élők érdeke, hogy normálisan élni és pihenni tudjanak, azután ehhez igazítja a többit. 12 éve határozottan felléptem, és az itt élők nyugalomban éltek. A romkocsmák meg ehhez igazították a működésüket. Csak tudni kell dönteni.

Hunvald György

141. Az első lépésről (röviden)

Röviden, mert az első lépés sem hosszú. Csak nehéz. De ennek ellenére – vagy pont ezért – most már muszáj megtenni. Az MSZP erzsébetvárosi frakciója – Devosa Gábor, Dr. Kispál Tibor, Németh Gábor önkormányzati képviselők – ma rendkívüli ülést kezdeményeztek Belső-Erzsébetváros ú.n. „bulinegyede” tárgyában.

kiraly2016-24.jpg

Az előterjesztés azt a célt szolgálja, hogy elmozdulva a holtpontról közösen kezdjük megoldani ezt a mára már minden szereplő számára tarthatatlan helyzetet. A javasolt cselekvési tervünk első lépései ezek és további javaslatokat terjesztünk a későbbiekben a Képviselő-testület elé, amelynek egyedüli célja az, hogy az itt élők pihenéshez való jogát helyreállítva, egyben megóvjuk azt, ami hungarikum és értékes.

A javaslat az első lépés a „bulinegyed” problémáinak megoldására. Célja, hogy elmozdulva a holtpontról közösen kezdjük megoldani ezt a mára már minden szereplő számára tarthatatlan helyzetet. A részletek elolvashatók A mi Erzsébetvárosunk blog oldalán –  és az előterjesztés teljes szövege is.

Hunvald György

140. Rugalmas volt a tudósítás

"A hazugság már félig megkerülte a világot,
amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.” (Winston Churchill) 

Úgy tűnik Almási-Kecskés Gusztáv, aki a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként ellenfelem volt a 2006-os önkormányzati választásokon, most a saját bőrén tapasztalta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a fenti, churchill-i idézetben leírtakat. Történt ugyanis, hogy a perújítási tárgyaláson tanúként hallgatták meg (mint a KDNP és a Szövetség Erzsébetvárosért Mozgalom közös frakció egykori tagját), és erről Bán Károly cikkcsináló úr a Magyar Hírlap hasábjain tudósított szerdán – csak épp valahogy egészen mást írt le „hiteles tudósítás” címén, mint amit Kecskés mondott.

bemutat1.jpg

Így aztán kaján vigyorral olvastam a KDNP volt kerületi erős emberének péntek reggeli fb-bejegyzését:

Tegnapi lapszemle: A Magyar Hírlap beszámolójával ellentétben nem voltam szerdán sejtelmes. Mata Hari lehetett sejtelmes, de én elég egyértelműen fogalmaztam. 10 éve, amikor az ügyészségen rákérdeztek, hogy tudok-e arról, h Cz. Brigitta tanácsadó volt Hunvald György mellett, akkor azt mondtam, hogy nem tudok, mert nem is tudtam. Annyit tettem hozzá: reméltem, hogy majd elindul egy folyamat, hogy a PARLAMENTI KDNP-frakció gyakorlatát is vizsgálják, ahol a képviselők egymás feleségeit alkalmazzák asszisztensnek keresztbe - egyfajta politikai swingerként értelmezve a keresztséget. És ez engem zavart (kdnp-sként). Ez lett belőle...

Gál György nevét ki sem ejtettem, Czibula Csaba külsős tagságáról azt mondtam, hogy végül vagy a kerületi kamarára, vagy vállalkozókra tekintettel kapta azt, sem ellenzéki, sem kerűletvezetés oldaláról - tekintettel szélesebb kerületi network-jére (pardon : kapcsolatrendszer). Vajon mindent ilyen pontosan írnak itt meg? Mert én ugye nem olvasom.

Szép mondatok, mindenki számára érthetők. Nem is volt sokáig elérhető az ominózus Magyar Hírlap cikk, ma már csak a tárolt változat olvasható. Bán Károly kissé túl sokat „idézett” a mai kormánypárt volt képviselőjétől, és ez bizony hiba volt. Különösen azok után, hogy egyre többen beszélnek ki a volt kormánypártiak közül, hogyan is zajlik ma- napság a kormányzás.

Kedves olvasóim, ez van, ilyen ez a NER rendszer. Meg a sajtója. Ahol Bán Károly remek- ívű újságíróként hosszú éveken keresztül próbálta bizonyítani milyen rossz és gonosz vagyok.

"Amikor a világ szörnyetegnek fest le valakit, az vagy valóságos szent,
vagy elhallgatják a mese másik felét.” (Carlos Ruiz Zafón)

Szent biztosan nem vagyok, csak a mese másik felét valahogy senki sem írja meg... További szép napot mindenkinek, kellemes hétvégét!

Hunvald György