106. Én, a gyakorlati példa

2017. május 20. - HunvaldGyörgy

Na kéremszépen. A Büntetőeljárási jog vizsgám (ötös lett) után tudtam meg, hogy joganyag lett a Szegedi Ítélőtábla Büntetőkollégiuma kollégiumvezetőjének, az ügyemben hozott súlyosan jogsértő ítélete. (Csak röviden: párhuzamos eljárásokat folytatott, nem egyesítette az ügyeket és emiatt súlyosan…

Tovább

94. Bűnösök

Tegnap gyorsított eljárásban összesen 500 óra közmunkára ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság garázdaság és rongálás miatt Gulyás Mártont és Varga Gergelyt. Az volt a bűnük, hogy a hétfő esti tüntetésen 1-1 vízfestékes flakonnal próbálták megdobálni a Sándor-palotát, amin így – az ügyészség…

Tovább

86. Parancsra tették?

Csak akkor kaphatnak lapot, ha mestereiket is túlszárnyalják gátlástalanságban, ostobaságban, szolgalelkűségben. Nincs könnyű dolguk.  Hát igen, az osztályharc tényleg élesedik. Még pénteken jött a hír – az Igazságügyi Minisztérium több törvényt is módosító javaslatcsomagjával egyidőben –, hogy…

Tovább

85. Az osztályharc élesedik

Orwelli világ vár ránk, amennyiben a tervezett formában hatályba lép az Igazságügyi Minisztérium több törvényt is módosító javaslatcsomagja. Már a bűncselekmény elkövetésének legkisebb gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy…

Tovább

75. Széljegyzet (4)

Csak röviden: hétfőn jogerősen 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt a Fővárosi Ítélőtábla a 2006-os őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrök ellen indult büntetőperben. Felháborítóan enyhe a…

Tovább

74. Vörösiszap-per (2)

"A tényeket nem lehet leváltani.”  Ahogy arról korábban már írtunk nem találta elég részletesnek a vörösiszap-per másodfokú ítéletének indoklását a Győri Ítélőtábla, ezért visszaküldte a pert az első fokra, így kezdhetik elölről az egész tárgyalást. Most ejtsünk még – pontosabban nem mi, hanem aki…

Tovább

72. Vörösiszap-per (1)

Jóreggelt. És most Putyin után jöjjön egy egészen más téma. Kezdődött azzal, hogy jó egy éve, 2016 január legvégén Rezsiszilárd kipattant a színpadra és drámai hangú bejelentést tett "Merre van az igazság!?" címmel. A joghoz is értő rezsibiztos ugyanis mélységesen felháborodott azon, hogy a bíróság…

Tovább

70. Felmentve és fenyegetve

Röviden: a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett jogerős másodfokú határozatában a tavalyi elsőfokú döntést helyben hagyva felmentette a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselőt. Az ügyészségi vádirat szerint a szocialista politikus még 2013-ban (XIII. kerületi…

Tovább

46. Jogászszemmel (2)

És akkor maradjunk még egy pillanatra Rogán Tóninál, csak most más szempontból nézegetnénk a még véletlenül sem urizáló egyszerű parasztgyerek egyre sűrűbben felbugyogó zűrös ügyeit. A legutóbbiról az Index közölt színes-szagos összeállítást, így aztán most ezzel kapcsolatban jöjjön egy kis…

Tovább

27. Büntetőjog, mint eszköz

Most csütörtökön rendezvényt tartott az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja, címe: "Bűntetőjog, mint eszköz az illiberális állam kezében".  Vendégek, beszélgetőtársak voltak a magyar "igazságszolgáltatás"…

Tovább