104. Pillanatkép (2)

2017. május 14. - HunvaldGyörgy

A héten Garay téri házakban jártam és beszélgettem az ott élőkkel. Az önkormányzati képviselőjüket az eddigiek alapján százból ketten ismerik és ők ketten sem elégedettek vele. Egyikük például elmondta, hogy amikor megkereste egy problémájával, akkor azt a választ kapta, hogy ő tanár, és ehhez nem…

Tovább

103. Rabló, pandúr, Polt Péter

Jóestét, jó estét. Ma csak két hírről, röviden. Polt Péter a napokban visszautasította az ellenzék azon vádjait, amelyek szerint nem tesznek semmit a korrupciós ügyekben. A legfőbb ügyész szerint a statisztikai adatok hitelesek, ők kivétel nélkül minden ügyben eljárnak. Hozzátette, nemrég…

Tovább

88. A bizalomra építünk

Bizony arra fogunk építeni, még akkor is, ha ez mára Magyarországon kettős jelentésű szóvá vált. Különösen gyanakvóan néznek az emberre, ha ez egy politikus szájából hangzik el. Ezért kezdtünk el már most 2017-ben dolgozni, hogy a 2019-es önkormányzati választásokra ezt a bizalmat megszerezzük…

Tovább

54. Apa kezdődik!

Ugye tetszenek még emlékezni erre a reklámra? Akkor jó. Mert tegnap – az országban talán elsőként – együttműködési megállapodást írtunk alá a 2019. évi önkormányzati választásokra készülve. Ennek megfelelően az MSZP és a DK erzsébetvárosi szervezetei közösen készülnek fel a következő választásra. A…

Tovább

29. Tündér Lala*

Azt mondjuk, vasárnap eldől, hányan állnak még szóba velük egyáltalán. Ördögöt: vasárnap csak az dől el, mit fognak majd nekünk hazudni a továbbiakban. (Szele Tamás)   Jóetét, jó estét. Ma szombat volt és október első napja, holnap pedig minden bizonnyal vasárnap lesz, meg – csak hogy örüljünk –…

Tovább

28. Tudta? Hát nemigen

"... én ezt a népszavazást nem érvényteleníteni próbálom, nem bojkottálom, hanem úgy, ahogy van, leszarom." (Hont András)  Kellemes, száraz napok jönnek, mondja épp most a meteorológus. Lássuk be, ez azért egy jó hír. Ha már… A másik jó hír meg hogy már csak alig néhányat kell aludnunk, hogy –…

Tovább

25. Egészen elképesztő

Orbán és népi zenekara: "Mindenki menjen el szavazni, mert csak így védhetjük meg a kormányt...Orbánt...vagyis az országot!" (K. Szalonna)  Annyira jó fejek! Eddig is baromira bírtuk a tök elfogulatlan Patyi Andrást meg a még elfogulatlanabb Pálffy Ilonát, de most feltették a koronát eddigi…

Tovább