71. That gazda face!

2017. február 04. - HunvaldBlog

"A legnagyobb erények közé tartozik a fejemben, ha az ember tudja, hol a helye" (Orbán Viktor)  Pár napja, csütörtökön Vlagyimir Putyin ideiglenesen (?) hazánkba látogatott és Orbán Viktorral közösen sajtótájékoztatót tartott. Szóba került többek közt, hogy milyen jól megy az együttműködés, és…

Tovább

65. Jogászszemmel (3)

Ebben az évben még nem „jogászkodtunk”, így aztán most – addig is, amíg is – pótoljuk ezt a hiányt. Csak hogy okosodjunk meg a memóriánk is frissüljön egy csöppet. Ami akár még jól is jöhet. Ezért aztán most megint dr. Sándor Zsuzsától* tennénk fel ide a blogra egy írást, (ezt már korábban is…

Tovább

64. Széljegyzet (3)

„Ha valakit el kell takarítani, az Németh Szilárd.”(Harangozó Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában)  Előző széljegyzetünk Bogdán Lászlóról, Cserdi polgármesteréről szólt (mennyivel jobb téma volt!), röviden. A mostani meg egy zsák beszélő krumpliról, meg az ő keddi sajtótájékoztatós…

Tovább

51. Télapó tojta

Jó reggelt. Mára már minden bizonnyal mindenkihez megérkezett a Télapó, és szerzett sok-sok örömöt, meglepetést. Ezt ugyan már megtette pár nappal korábban is, amikor kormány-mikulásként (most kivételesen nem Vajna Andrásra gondolunk) napokon át hülyítette mulattatta a jónépet –…

Tovább

46. Jogászszemmel (2)

És akkor maradjunk még egy pillanatra Rogán Tóninál, csak most más szempontból nézegetnénk a még véletlenül sem urizáló egyszerű parasztgyerek egyre sűrűbben felbugyogó zűrös ügyeit. A legutóbbiról az Index közölt színes-szagos összeállítást, így aztán most ezzel kapcsolatban jöjjön egy kis…

Tovább

45. Szürreál

Jóestét, jó estét! Nyugi, a mai nem lesz hosszú, mert egészen egyszerűen nem térek magamhoz, lementem alfába, úgy meg nem lehet hosszabban írni, csak megrökönyödve állni és nézni kifelé a fejből. Hogy most tessék mondani, ez tényleg igaz, vagy csak valami hülye filmbe kerültem és ott történnek ilyen…

Tovább

31. A nézése meg a járása

“Urizálni az úri fiúk tudnak. Én parasztgyerek vagyok, annak születtem” (Rogán Antal 2014. december 15.)  Jóestét, jó estét. Miután Bajkai úr az erzsébetvárosiak jövőéért aggódó levelét újságját megírta, nézzünk most egy másik nagyformátumút, a Rogántónit. Merthogy Rogán sem akármilyet…

Tovább

29. Tündér Lala*

Azt mondjuk, vasárnap eldől, hányan állnak még szóba velük egyáltalán. Ördögöt: vasárnap csak az dől el, mit fognak majd nekünk hazudni a továbbiakban. (Szele Tamás)   Jóetét, jó estét. Ma szombat volt és október első napja, holnap pedig minden bizonnyal vasárnap lesz, meg – csak hogy örüljünk –…

Tovább

26. Jól megmutattuk nekik

A népszavazat-számlálós (fekete fehér, igen nem, érvényes, érvénytelen), nagy rohangálást kiváltó poszt után evezzünk egy kissé nyugodtabb vizekre. Persze, csak ha nyugodtabb víznek minősül az, hogy az épp Budapesten tartózkodó és nyilatkozó brit konzervatív filozófus, Sir Roger Scruton állítása…

Tovább

20. Csókosok bírósága

A nagy bahreini csokizabálás meg gyöngyhalászat közben méltatlanul megfeledkeztünk egy cseppet sem megnyugtató hírről, mely még augusztus vége felé röppent fel. Azaz, hogy önálló Közigazgatási Felsőbíróságot hozna létre a mi derék kormányunk. A testület olyan politikailag kényes ügyekben járna el,…

Tovább