Hunvald-blog


195. Hát ez nem jött be, István

2018. február 09. - HunvaldGyörgy

Különösen súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által elnyert és megvalósított közbeszerzések ügyében. Az OLAF jogi lépések megindítását szorgalmazza és a közel 12 milliárd forintos uniós pénz visszafizetését. Az…

Tovább

108. Polt, meg a lánya

Jobb lett volna valami szenzációs hírrel kitölteni ezt a péntek délutánt – például, hogy tegnap mennyire örült Orbán Viktor Trump hátának – de sajnos mást dobott a gép. Azt írja ugyanis a 24.hu, hogy Polt Péter legfőbb ügyész lánya frissen szerzett diplomájával – tök véletlenül – a Magyar Nemzeti…

Tovább

98. Voldemort meg az ő társai

„Polt Péter szerint fel sem merült, hogy tetten kellene érni Mengyi Rolandot, amint kenőpénzt vesz át.”  Ha nehezen is, de több mint féléves nyomozás után tegnap vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Mengyi Roland fideszes politikus, országgyűlési képviselő és hat társa ellen. Mengyit…

Tovább

86. Parancsra tették?

Csak akkor kaphatnak lapot, ha mestereiket is túlszárnyalják gátlástalanságban, ostobaságban, szolgalelkűségben. Nincs könnyű dolguk.  Hát igen, az osztályharc tényleg élesedik. Még pénteken jött a hír – az Igazságügyi Minisztérium több törvényt is módosító javaslatcsomagjával egyidőben –, hogy…

Tovább

15. Nocsak, nocsak!

A Voldemort-ügy újabb hullámokat vetett a héten, a 168 óra ugyanis arra próbált meg rájönni, hogy vajon Tállai András, vagy Polt Péter segítette a Sötét Nagyurat. A nyomozás leállításáról szóló hírek megjelenése után csütörtökön Polt Péter kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának…

Tovább

12. Jogászszemmel (1)

Jóestét, jó estét. Addig is, amíg is, jöjjön most újra egy kis jogászkodás, csak hogy okosodjunk egy csöppet. Ami akár még jól is jöhet, merthogy valahogy megint divatba jött a különféle perek, ügyek ügyészségi újraindítása – baloldali ellenzéki politikusok ellen. Más esetekben ugyan nem ilyen…

Tovább

10. Azt írja az újság… (2)

… hogy perdömpingre lehet számítani idén ősztől. Pontosabban, az ATV internetes oldala írja ezt, meg azt is, hogy több olyan szocialista politikusnak kell ismételten bíróság elé állnia, akit egyszer már felmentettek a vádak alól. Hunvald György azt mondja, most még humorosan fogja fel a…

Tovább
süti beállítások módosítása