Hunvald-blog

37. A nagy levédők

2016. október 25. - HunvaldGyörgy

Örömhírrel kezdeném, mivel úgy néz ki, sikerült némi életet lehelni a kerületi Fideszbe. Na nem, nem úgy, hogy az erzsébetvárosiakért mozduljanak meg és tegyenek végre valamit, nem az előző posztban bemutatott Dob utcai gázvezetékcsere okozta problémát oldották meg. Az annyira nagyon nem érdekli őket, a kerületi Fidesz egyik jeles képvise- lőjének például az egészről csak annyi jutott eszébe, idézem: Nem az önkormányzat dönti el, mikor cserélik sajnos.” (Klauzália fb-oldala).

bemutat1.jpg

Ebben ugyan van némi igaza, de régebben – nem az elmúlt „hatévben” – a kerületi vezetők, köztük én is, számtalanszor felemeltük a telefont és hívtuk a Főgáz illetékesét, ha valami hasonló gond volt, hogy mégis hogy gondolják azt, hogy fűtés nélkül hagynak ennyi embert. Arról már nem is beszélve, hogy egy kerületi képviselőnek tudnia kellene, hogy a Főgáznak, ahhoz hogy felbontsa az utat, engedélyt kell kérnie az önkormányzat- tól. Mettől-meddig, hol és mikor bontanak. Ezek szerepelnek az engedélykérelemben és elvileg magában az engedélyben. És az előző időszakban bizony nem mindig adtunk engedélyt ott, ahol jól látható volt, hogy hasonló helyzet állhat elő.

De térjünk vissza a poszt eredeti témájához, ami miatt végül is íródott. A legutóbbi testületi ülésen a Fidesz beterjesztette a kerület jelképeiről szóló rendelet módosítását azzal, hogy a címer és a zászló után (amit még az általam vezetett testület alkotott meg) magát az Erzsébetváros nevet is védje le, mindenféle toldalékkal (internetes felület).

Csak ez így nagyon gáz. És nagyon bűzlik is. Még akkor is, ha Bajkai alpolgármester úr – gondolom nem szándékosan – ingyen reklámot is biztosított az előterjesztéssel, amikor Devosa Gábor képviselő urat azzal nyugtatta, hogy ne aggódjon, mert az általam lefoglalt www.erzsebetvaros2019.hu oldalt ez a rendeletalkotás nem érinti. Na ja, persze hogy nem érinti – visszamenőleges rendeletalkotás ugyanis nincs. Igaz, a fidesznél létezik (a java- solt rendelet is tartalmazott ilyet), de azt előbb-utóbb elmeszelik Strasbourgban, lásd.: különadó, bírák nyugdíjazása stb..., zárójel bezárva.

A dolog előzménye különben annyi volt, hogy 3-4 héttel ezelőtt lefoglaltam a fenti domain nevet, mert szerintem egy igen jónak tűnő csapat (de ezt majd az erzsébet- városiak eldöntik) készül a következő önkormányzati választásra – és ez lesz a netes oldaluk, felületük. (Akit érdekel, hamarosan látni is fogja, mit, miért és hogyan…)

Jöhet a kérdés: minek ilyen korán? No, ilyen kérdést csak olyan politikus tesz fel, aki rég elszakadt azoktól az emberektől, akik képviseletét állítólag el kellene látnia. Többek között azért is utálják „a zemberek” a politikusokat, mert csak akkor jut eszükbe a választópolgár, amikor épp választás van. És ez szerintem nem jó, nem helyes. Ez a csapat – hamarosan – a jövő Erzsébetvárosáért kezd dolgozni a kerületben. Azt meg értem én, hogy már most elkezdett – nem, nem dolgozni – aggódni emiatt a fidesz, de nagyon piti dolognak tartanám név levédéssel akadályozni az érdekképviselet megjelenítését.

Amúgy meg csak szólok, hogy ez a „levédésezősdi” nem fog menni, még a kényelmes, listán kapott alpolgármesteri székből sem. És nem fog menni akkor sem, ha újra próbálkoznak vele (most sem sikerült elfogadtatni a testülettel), hiszen a Kúria tavalyi döntése értelmében a netes felületen nem lehet levédeni városneveket – még az önkormányzatoknak sem. De gondolom mindezt Bajkai úr is pontosan tudja, jólkereső, belvárosi jogászként...

P.s.: Ne ilyen felesleges dolgokra fordítsatok energiát kedves fideszes képviselők, inkább dolgozzatok többet (és jobban) az erzsébetvárosiakért a még hátralévő kis időben!

Hunvald György

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9511836705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása