43. Pinokkió

2016. november 12. - HunvaldBlog

És akkor most van az a beígért később, amikor is Trump meg a napsütés után – kissé lehiggadva – visszatérünk Rogán Bulibáró Tónióhoz, pontosabban az ő keddi műsorához Kálmán Olgánál. Nem fogjuk a beszélgetés minden szánalmas elemét végigvenni (volt pedig bőven), aki mindet akarja látni, illetve hallani, az itt az ATV oldalán megteheti, de csak saját felelősségére. Nem mellékesen azért sem vesézünk most itt hosszasan, mert ezt a legfontosabb témában – letelepedési kötvény-biznisz, szülőatyja 2012-ben Rogán Antal – a Magyar Nemzet már megtette, részletesen elemezték ennek az egyszerű, sosem urizáló parasztgyereknek az Egyenes beszédben (sicc!) elhangzó minden egyes szavát, és szép sorban bemutatták, hogy milyen ferdítésekkel, csúsztatásokkal, hazug- ságokkal próbálta megvezetni (hülyének nézni) a jónépet.

rogan2016nov.jpg

A műsorban még szóba került Tónió – nem mellékesen a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője – többi sötét, zűrös ügye is (szerk.: mármint amennyi keddig kiderült, azóta jött egy újabb, lásd a csillag alatt), de a mi Pinokkiónk szemrebbenés nélkül hazudott, tagadott, pofátlanul mellébeszélt és perrel fenyegetődzött finom utalásképpen. (A részletek ott vannak a fentebb belinkel Magyar Nemzet összeállításban, és végül Kálmán Olgát sem perelte be, de nem sok hiányzott hozzá…)

A Magyar Nemzet még át is siklott afölött, hogy Rogán Antal arról beszélt, hogy letelepdési kötvénynek valamiféle gazdasági haszna lett volna, vagy fontos lett volna az országnak az a forrás, amit ezen a konstrukción keresztül vontak be. Az egyrészt a program mikroszkopikus mérete miatt nem igaz, másrészt azért, valójában a döbbenetesen magas jutalékokat bezsebelő offshore cégeken csattan minden gazdasági előny, amivel ez a program jár. (444.hu)

Szerintünk különben a műsor egyik legszebb része az volt, amikor Tónió a magánéletét érintő ügyekre reagált, és bedobta a „magánéletének szentsége” ótvar szöveget. Tőle mindenképp az, mert ugye, aki helikopterrel jár bulizni, miközben miniszterként (koráb- ban polgármesterként) olyan színvonalon él, amilyet a fizetése szerint nem engedhetne meg magának, az azért ne nagyon picsogjon, hogy a sajtó meg a jónép kíváncsi a miér- tekre és a hogyanokra.

Aki egy bármikor növekedni képes budai ingatlanban lakik, millió forintos táskával közlekedik, a Bazilikában tartja az esküvőjét, a provence-i Four Seasonsben fotóztatja magát, Budapest egyik legdrágább éttermében ünnepli születésnapját, és Michelin-csillagos étteremben melegít a Foci EB-re, majd helikopterre ül egy celebesküvő kedvéért, annál okkal sejthetik a választók, hogy nem csak politikusi fizetéséből gazdálkodik. Főleg ha olyan ingatlanügyek övezik, mint Rogánt. (444.hu)

Az meg, amikor szelfivel bizonygatta, hogy ő isten bizony volt szavazni az érvénytelenre összehozott népszavazáson – a sikeres vállalkozó Cili asszonnyal együtt – az már kimon- dottan szürreális volt (az A4-esre nagyított képet egy dossziéban adta át a hüledező Kálmán Olgának…) A Kolozsvári Szalonnán különben egy az egyben olvasható ennek a beszélgetésnek jó része, ami így leírva még sokkal ütősebb (gázabb), mint élőben. Pedig az sem volt semmi. Itt egy részlet, így a végire:

Olga: Amikor a Népszabadság ezt a helikopterezést megírta, nem sokkal azután lett vége a Népszabadságnak és ebben az esetben is összehozták ezzel az üggyel önt személyesen. Nevezetesen, hogy a miniszterelnöknek lett elege abból, hogy a Népszabadság miket ír, megfogalmaz ellenvéleményeket és az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy na még a Rogán Antalnak a helikopteres útját is kiderítették (issza keményen a vizet a fiú ezen a ponton). Volt köze önnek a családjának a kapcsolódó történeteknek a Népszabadság megszűnéséhez?

Rogán: Nézze, nem vagyok én egy olyan fontos ember, hogy miattam egyébként megszűnjön egy lap.

Olga: Most mondta, hogy önön múlik a Fidesz sikere.

Rogán: Inkább a munkatársaimon és a csapaton, akik valószínűleg nélkülem nehe- zebben végeznék a munkájukat, de ezt most tegyük félre… Én azt tudom mondani önnek, hogy ha valaki, akkor az általam vezetett csapat egyébként adott segít- séget a Népszabadság kiadójának. Tehát a Mediaworks-nek mi közel 1 milliárd forint értékben adtunk hirdetéseket azóta, amióta egyébként én ezekért felelek a kormányban. Az, hogy ezt ők nem a Népszabadságra költötték, az nem az én dol- gom. De mi aktívan támogattuk azt a kiadót, amelyik egyébként a Népszabadságot is kiadta. Gondolom ha rájuk költötték volna, akkor nem zárták volna be. Ezért azt gon- dolom, ennek gazdasági okai voltak, ők úgy döntöttek, hogy a nyereség az fontosabb egyébként, mint egy veszteséges lapnak a fenntartása. Ehhez a nyereséghez a kor- mány is hozzájárult azzal, hogy adott hirdetéseket. Én azt tudom mondani önnek a magam nevében is meg a miniszterelnök nevében is: ha van olyan baloldali média- csoport, amelyik segítséget kér a kormánytól (ezt soha nem tette meg a Népszabad- ság egyébként), akkor mi hajlandók vagyunk erre. Tehát semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. Ennek semmi akadálya nincs a részünkről.

… ezt a magvas interjúfoszlányt érdemes jól eltenni, még nagy szükség lesz rá. Nem főleg azért, mert a kormány propagandájáért felelős miniszter hetek múltán is szemrebbenés nélkül hülyének néz egy országot (magánutas helikopterezés, most hallja először LeMészáros nevét a Népszabadsággal összefüggésben), mert képtelen az önkorrekcióra és önkritikára, mert változatlanul félrebeszél és mártírként próbálja beállítani önmagát, miközben visszaél a pozíciójával és érdemben semmit nem tud cáfolni. Nem ezért. Hanem mert teljesen nyíltan beszél arról, hogy Magyarországon a sajtót a kormány kénye és kedve szerint finanszírozzák, nem az a cél, hogy a kommunikáció minél több emberhez eljusson, hanem hogy az elosztás politikai alapon az állampárt érdekeit szolgálja. (K. Szalonna)

Különben le a kalappal a Kolozsvári Szalonna szerzője előtt, aki leiratozta ezt a 25 percet (még egyszer: tessék feltétlenül elolvasni a fenti linken) – mi többszöri nekifutás ellenére – képtelenek voltunk ennyi ideig elviselni a propagandaminiszter szövegét, bocs.

Ennyit mára, remélhetőleg tudtunk egy csöppet segíteni abban, hogy minél többen, minél jobban megismerjék a ragyogó Rogán Tóniót, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét, a Bulibárót, ki cinikus, pofátlan Pinokkióként szemrebbenés nélkül hazudik az arcunkba, és néz mindannyiunkat hülyének.

***

Ha hiszi, ha nem, ennek Rogánnak van egy embere, aki még Rogánnál is gyanúsabb. És Rogán már megint olyan dolgot tagadott le, ami fényképpel, videóval bizonyítható. Hosz- szú portrét közölt az Index Kertész Balázs jogászról, Rogán Antal közeli barátjáról, akit az elmúlt 10 évben többen, több alkalommal is gyakorlatilag Rogán pénzügyi intézőjeként írtak le. Sőt, a Kulcsár-féle brókerügy nyomozati anyagai között van egy feljegyzés, ami- ben konkrétan az szerepel, hogy Kertész „intézi Rogán csúszópénzekkel kapcsolatos ügyeit". Az összegyűjtött információkkal kapcsolatban az Index konkrét kérdéseket tett fel Rogán Antalnak  A miniszter, nem tudva, hogy felvételek is vannak a lap birtokában, megint mindent letagadott. Majd a feltett kérdések után Rogánék még a Facebookról is eltüntették azokat a képeket, amiken látszik, hogy Kertész Rogán vendégeként jelen volt Rogán miniszteri kinevezésekor a Sándor-palotában.

Bemutatjuk Rogán Antal sötét oldalát, a fantommá vált Kertész Balázst - Elolvasni, cikket lementeni, mielőtt még eltűnne az Index-szel együtt. (via - Földes Péter)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3811955717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.