Hunvald-blog

50. A nemzet veje

2016. december 03. - HunvaldBlog

Mert a nemzet gázszerelője után mindannyiunk örömére már ilyen is van nekünk. Ja, ja a szolidan jólnevelt bahrein-i csokizabálóról, az egyszerű, úri maníroktól, nagyzolástól és vagyontól mentes nyitott könyv miniszterelnökünk vejéről, a Tiborcz gyerekről van szó. Akit a hét elején az utcán kapott el a Hír Tv riportere, és akit arról faggatott, hogy milyen szerepe volt több kastély és műemléképület megvásárlásában. És akinek mindeközben fogalma sem volt arról, hogy kamerázzák. (Tényleg, tök életszerű, hogy valaki csak úgy, egy szál mikrofonnal odaáll elé kérdezősködni.)

rahel_bahrein2.jpg

Az érettségi öltönyét kihízó, igazgyöngyszakértő Tiborcz István most a napokban arra hivatkozott, hogy ő nem járult hozzá a felvétel elkészítéséhez, és magánemberileg jól meg van döbbenve. Így aztán levetetné a róla készült videót, például 444-ről. Tiborcz ügyvédje – Bajkai István (aki úgy mellékesen Erzsébetváros alpolgármestere) írt is nekik ezügyben szerdán egy szigorúat. (Szerk.: Az összeállítást tegnap este már le is adták Tiborcz, Pharaon - kastélyok és titkok címmel. Kíváncsi vagyok, azt is le akarják vetetni, vagy csak a 444-gyel szívóznak?…)

A nemzet veje egyébként arról beszél a felvételen, hogy egy újságírónak semmi köze ahhoz, hogy ő mit és hogyan sertepertél a közpénzek körül, és mikor miből és mit vesz. (A riporter konkrétan arról kérdezte Tiborczot, hogy miért ő fizette be a turai Schoss- berger-kastélyt, a Városligeti fasoron álló Spitz-villát és a József nádor téri Postabank székházat megszerző cégcsoport anyacégének bejegyzési illetékét.) A miniszterelnök vejének frappáns, ámde tömör válasza minderre így szólt: Mi közük van hozzá?

Nos, tényleg: mi közünk hozzá? Mi közünk van ahhoz, hogy egy évek óta a közpénzek körül nyüzsgő nemzeti vej mikor mit vesz és miből. Miközben az ég világon semmi nem indokolja az ő hírtelen megmilliárdosodását, azon kívül, hogy véletlenül a miniszterelnök az ő kedves apósa.

Ezen kívül – bár ez mellékszál, de jellemző – az is hallható, amikor a miniszterelnök lányá- nak férje, (aki nem látja, hogy kamerával veszik) azt mondja a riporternek, hogy nagyon szépnek találja, és megkérdezi tőle, hogy van-e férje. Mert olyan elegánsan és frappán- san nagyon jópofa gyerek ez a 30 éves napszemüveges dzsigoló, ez Tiborcz fiú, Orbán Viktor miniszterelnök pereputtya, a nemzet veje.

P.s.: Persze, lehet magánemberként méltatlankodni (szintén közpénzből) és – jobb válasz híján – bunkó módon tenni próbálni a szépet, de a bíróság előtt ez azt hiszem kevés lesz.

***

Majd elfelejtettem: Azerbajdzsánban mostantól börtön járhat azért, ha rosszat írsz az elnökről az interneten. Azért mondom ezt, mert Azerbajdzsán szintén az egyik irigyelt mintaállam, amelyet előszeretettel látogat a magyar kormány. (444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8112019163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása