Hunvald-blog

64. Széljegyzet (3)

2017. január 14. - HunvaldGyörgy

„Ha valakit el kell takarítani, az Németh Szilárd.”
(Harangozó Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában) 

Előző széljegyzetünk Bogdán Lászlóról, Cserdi polgármesteréről szólt (mennyivel jobb téma volt!), röviden. A mostani meg egy zsák beszélő krumpliról, meg az ő keddi sajtótájékoztatós bejelentéséről, szintén röviden. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és vasökle ugyanis kisöpörné a civileket az országból (csütörtökön már nevesítette is az elsődleges célpontokat: TASZ, Helsinki Bizottság, Transparency International).

nemeth_szilard11.jpg

A menekültek után tehát most megint a civilek következnek. A krumlitól mindenesetre megtudhattuk, hogy a “Soros-birodalom” “álciviljeit” azért tartják fenn, hogy “a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött”. Pél- daként beszélt az illegális bevándorlással kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról, amelyet ezek a civil szervezetek “ezerrel támadnak”, ami szerinte megengedhetetlen.

A Fidesznek nem a civilekkel, hanem az álcivilekkel van baja. Csak azoknak a civileknek lesz félnivalójuk, akik nem valódi, hanem álcivilek. Azt, hogy ki a valódi, és ki az álcivil, azt Orbán és a Fidesz mondja meg. Lehet majd igazolást kérni, hogy valaki nem ál, hanem valódi civil. Ez az igazolás visszavonásig érvényes, vagy addig, amíg az igazoltató rendőr össze nem tépi. (via - Földes Péter)

Senkinek ne legyen illúziója, a civileknek szóló fenyegetés valójában a kormány hivatalos álláspontja. Nem mintha bárki is azt gondolta volna, hogy Rezsiszilárd egy mondatot is képes önállóan összerakni. Ő csak Orbán hadüzenetét tolmácsolta.

***

"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani ... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik." (Hermann Göring) Szörnyű, hogy a történelem mindig kitermeli a szennyet! Ezeknek miért nem Gandhi a példaképük?!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1312125941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása