Hunvald-blog

65. Jogászszemmel (3)

2017. január 17. - HunvaldBlog

Ebben az évben még nem „jogászkodtunk”, így aztán mostaddig is, amíg is – pótoljuk ezt a hiányt. Csak hogy okosodjunk meg a memóriánk is frissüljön egy csöppet. Ami akár még jól is jöhet. Ezért aztán most megint dr. Sándor Zsuzsától* tennénk fel ide a blogra egy írást, (ezt már korábban is megtettük), hátha újfent el tetszenek gondolkodni egykét furcsának tűnő dolgon. (Lásd. többek közt az előző, Rezsiszilárdos, civiles poszt). A most következő írás két napja jelent meg a JogÁsz-blogon.

***

Alzheimer-kór
Szerző: Sándor Zsuzsa

Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy mindenki – már aki még normális ebben az országban –meglepődött Németh Szilárd minapi civilek elleni kirohanásán. Netán már elfelejtették 2014 áprilisát, amikor Orbán Viktor személyes utasítására KEHI vizsgálatok sora, rendőrségi nyomozás és ügyészi vizsgálatok indultak a Norvég Alap ügyben?

mora-veronika.jpg

Nem emlékeznek arra, amikor a Készenléti Rendőrség megszállta a Szerb utcát és látványosan kísérték lakására Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét, hogy nála is házkutatást tartsanak? Az alapítványok vétlensége kiderült, az eljárások törvénytelensége pedig nagy nemzetközi felhördülést keltett.

Orbán még azon a nyáron Tusnádfürdőn kijelentette, hogy a magyarországi civilek „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”. Decemberben pedig arról beszélt, hogy összeírnák azokat a civil szervezeteket, amelyek külföldi adományokat is kapnak.

Tudom, nem olvasnak Magyar Közlönyt. Ezt meg is értem. De ha olvasnának is, mára elfelejtették volna, hogy 2015 májusában már megjelent benne egy kormányhatározat arról, hogy felülvizsgálandóak a civil szervezetekről szóló jogszabályok és a vagyonnyilatkozatot tevők köre. Erről időközben, a nem létező menekültkvóta elleni népszavazás hevületében megfeledkeztek. Hiába, ők sem tökéletesek. Bár Lázár János azt azért tartozott kijelenteni, hogy "titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását". Ez éppen annyira volt igaz, mint a kötelező betelepítési kvóta. Németh Szilárd pedig már szeptemberben megalapozta mostani szereplését, közölve: Soros "komoly nemzetbiztonsági érdekeket sért".

Ugyanekkor Orbán azzal nyitotta a parlament őszi ülésszakát, hogy „nemzetbiztonsági érdekből” foglalkozniuk kell a „népvándorlást gerjesztő” civil szervezetekkel.

Volt tehát bőséges előzménye a kormányzati vasökölként fellépő rezsibiztos „álcivil” szervezetek eltakarítását követelő mostani fenyegetőzésének. Az újabb időzítés apropója pedig a „nemzetközi helyzet fokozódása”: Donald Trump amerikai elnökké választása.

De vajon attól, hogy Trump lett a megválasztott amerikai elnök, megszűnik létezni az ENSZ Közgyűlése által elfogadott és Magyarországon 1976-ban rartifikált Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya? Az az okmány, amelyre az egyesülési jogról és a civil szervezetekről szóló 2011. évi CLXXV. törvény hivatkozik? Az a törvény, melynek preambuluma oly szívhez szóló: „Az Országgyűlés elismerve, hogy Magyarország fejlődéséhez az emberek önkéntes összefogása nélkülözhetetlen, hogy a társadalom alapvető egységei a civil szervezetek, amelyek folyamatosan hozzájárulnak közös értékeink megvalósulásához, elismerve e szervezetek hasznos tevékenységét, támogatásuk érdekében a következő törvényt hozza…”

Persze fideszéknél egy törvény olyan, mint az adott szó: én mondtam, én vonom vissza. És ez így is lesz, hiszen Semjén Zsolt már megküldte a házelnöknek a 2017-es tavaszi ülésszak törvényalkotási programját. Ebben 37. sorszámon szerepel: „Törvényjavaslat az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosításáról. A cél – egyebek között - a vagyonnyilatkozat tételére kötelezettekre vonatkozó rendelkezések módosítása.”

És íme, már vissza is tértünk a 2015 májusában hozott kormányhatározathoz. Azóta lezajlott az érvénytelen kvótanépszavazás, elvetélt az Alaptörvény hetedik módosítása, és még az EU-ban sem tudott Orbán vétózni, mert nem volt mi ellen. Márpedig ellenség kell! És az mindig akad a tarsolyukban.

Kérem, küzdjék le az Alzheimer kórt! Akkor nem éri önöket meglepetés. Ezek csak azt folytatják, amit eddig is tettek: rombolják a demokráciát.

 (Megjelent a JogÁszon, 2017. január 15-én)

*Dr. Sándor Zsuzsa jogász, kényszernyugdíjas bíró, tanácselnök, büntetőjogász, a Fővá- rosi Bíróság volt tanácsvezető bírája, a 2012-ben kényszernyugdíjazott 234 bíró egyike.

***

Tuttta? Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazga- tási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab). A törvény Áder János vétója miatt került az Ab elé – számolt be az MTI. Az Ab az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, 2/3-os többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek. Mivel a Fidesznek már nincs meg a kétharmada, sima többséggel szavazták meg az új szabályozást. A tervezetet sokan kritizálták, mondván a közigazgatási bíráskodás efféle megújítása a kormány befolyását növelné a politikailag fontos ügyekben. (Magyar Narancs)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2712133537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása