Hunvald-blog

88. A bizalomra építünk

2017. március 27. - HunvaldGyörgy

Bizony arra fogunk építeni, még akkor is, ha ez mára Magyarországon kettős jelentésű szóvá vált. Különösen gyanakvóan néznek az emberre, ha ez egy politikus szájából hangzik el. Ezért kezdtünk el már most 2017-ben dolgozni, hogy a 2019-es önkormányzati választásokra ezt a bizalmat megszerezzük választóinktól. Néhányan tamáskodva tették fel a kérdést, hogy muszáj ez most? Olyan sokára lesznek még az önkormányzati választások, ráér még – mondták.

Ők azok a politikusok, akik ne csodálkozzanak azon, hogy a választásokon alulmaradnak. Mi nem ezt a fajta gondolkodást képviseljük.

onki_kep.png

Meggyőződésem, hogy a helyi politikában annak nem kell félnie a soron következő választástól, akit személyes tapasztalatból ismernek a választói. Aki folyamatosan megkeresi őket személyesen, telefonon vagy e-mailen, hogy miben segíthet neki, van-e problémája – és ha van, megpróbál segíteni ezeken – annak nincs félnivalója. Annak mindegy, hogy van-e pártlógó mögötte, mert rá a munkája miatt voksolnak és elmennek érte szavazni, amikor ezt kéri tőlük.

Nekem ez a személyes tapasztalatom.

Pont ezért követelek meg ilyen munkát azoktól, akik a csapatom tagjai, mert csak ilyen odaadással lehet győzni. Rég elfelejtették a politikusaink, hogy a képviselő nevében benne van az, hogy képvisel valakit és persze valamit. Ez egy szolgálat a szó legnemesebb értelmében.

E bevezető gondolataimat teljesen visszaigazolják azok, amiket tapasztalunk, mikor becsöngetünk az ajtókon és beszélünk a választókkal. Akiktől megkérdezzük a véleményüket Erzsébetvárosról, a közvetlen környezetükről, a házukról stb. Bevonjuk őket abba a munkába, amit a közösségért teszünk. Nagyon meglepődnek ezen a személyes megkeresésen, még inkább azon hogy egyáltalán megkérdezi őket valaki arról, hogy van-e problémája és segíthetnek-e neki.

Mindenhova becsöngetünk, és aki otthon van, azok közül 10-ből 10-en válaszolnak. Valamiért eltűnik a szemekből a bizalmatlanság, és egyre jobban belelendülve sorolják a gondjaikat. Mert egészen más az, hogy elmegyünk hozzá és konkrétan Őt kérdezzük. Az utcai pult, újság a postaládában az személytelen, nem konkrétan Róla szól. Itt valahol még a világnézet is háttérbe szorul. Mit mondjak arra, ha az egyik lakó a csöngetés után kinyitva az ajtót, elmosolyodik, és azt mondja, hogy ő jobbikos, majd ezek után egy jót beszélgetve aláírja az MSZP logóval felszerelt aláírásgyűjtő ívet azzal, hogy nagyon jó a kérdés, amit feltettünk. Azzal ugyanis ő is egyetért, hogy a kerületben működő szórakozóhelyek éjfél és reggel 6 óra között csak akkor tarthassanak nyitva, ha ezt a lakóközösség nem tiltja meg.

Ugye itt már rögtön eltűnik a politika, mert ez a környezetünkről szól. Arról, hogy a pihenés jogáról mi magunk dönthessünk, mert ha nem tudunk pihenni, akkor nem tudunk másnap teljesíteni sem.

Na, ez az, amit nekünk helyi politikusoknak képviselnünk kell, meg kell találni azokat a gondokat-bajokat, amelyek a kerületiek többségének megkeserítik az életét. És ha megtaláltuk ezeket a problémákat, KÉPVISELNÜNK kell ezekre a megoldást is, bátran és nem megalkudva.

Ma mindenki arról beszél, hiteles emberek kellenek. Elgondolkodott már valaki azon, hogy a választók kit tekintenek hitelesnek?

Nem attól lesz valaki hiteles politikus, hogy egy másik politikus kijelenti róla, hogy az. Szerintem a politikusok nagy többsége nem igazán tudja, ki tűnik a választók szemében hitelesnek. Mitől is tudnák, ahhoz be kellene csöngetni hozzájuk és nem csak a választás előtt kell fontosnak tekinteni a szavazókat, a kerületben lakókat. A kormánypártokat láthatóan nem érdekli ez a kérdés, miért is érdekelné, ha a zsebében tudja a szavazók többségét (legalábbis a közvélemény-kutatások szerint). Az ellenzék egy része meg azt hiszi, minél több sajtótájékoztatót tart az általa kitalált, fontosnak vélt kérdésekről, annál hitelesebbnek tartják majd a választók.

Olyan jó, hogy ezzel nem kell itt nekünk Erzsébetvárosban foglalkoznunk, hiszen mi a hitelességünket közvetlenül a szavazóinktól kérjük. Dolgozunk értük és a bizalmukat kérjük. Az elmúlt hét bebizonyította nekünk, hogy jól gondolkodunk. Örülnek nekünk és biztatnak. Ők döntik majd el, hogy ki a hiteles és ki nem. Akit bizalmukba fogadnak az hiteles lesz a szemükben.

Sok munka van hátra, még az elején tartunk, de a támogatást megkaptuk hozzá.

Hunvald György

P.s.: A napokban megcsináltuk az első hét értékelését. Fantasztikus érzés újra dolgozni és megkérdezni az erzsébetvárosiakat. Nem utcán, nem telefonon, hanem személyesen, bekopogva hozzájuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr212373069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása