90. Idiotizmus határok nélkül

2017. április 02. - HunvaldGyörgy

"Ha megjelenik a düh, mindig gondolj a következményeire." (Confucius) 

Derekas vihart kavart – és szerintem még fog is kavarni, igen helyesen – az a budapesti Közép-Európai Egyetemet, a CEU-t ellehetetlenítő törvényjavaslat, amit a jövő héten kivételes eljárásban tárgyal majd a parlament. Hab a tortán, hogy Orbán Viktor pénteki rádiós interjújában még csak meg sem próbálta azt a látszatot kelteni, hogy nem a CEU ellen hozzák ezt a törvényt, hanem simán lecsalózta a CEU-t. Így megy ez minálunk.

schmitt_ceu.jpg

"Magyarország egy olyan ország, amely a tudást támogatja, de a csalást nem tűri el.”

Románia mindenesetre köszöni a tippet, Victor Ponta rögtön el is kezdett bizseregni, s méltatva a magyar kormány politikáját – maga is benyújtaná Orbánék törvényjavaslatát.

Victor Ponta volt román kormányfő nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést, és bejelentette: jövő héten ő is kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. (Felkészülnek az erdélyi magyar egyetemek, 168 óra)

Valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem pont így akarta Orbán ezt a CEU dolgot. Csakhát az idiotizmus nem ismer határokat.

Megj.: Két romániai egyetemet (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és Partiumi Keresztény Egyetem) is jelentős részben Magyarországról pénzelnek, és egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény működéséről, finanszírozásáról. És egyikük sem folytat képzést a származási országban, azaz Magyarországon.

Hunvald György

***

Romániában jelen állás szerint kettő darab, a magyar kormány által támogatott, magyar költségvetési keretből működő felsőoktatási intézmény van jelen anélkül, hogy kormány- közi egyezmény garantálná a működésüket. …Tehát ha a román kormány agya elborulna esetleg egy óvatlan pillanatban, akkor a jó példával élen járó magyar gyakorlatot követve mondhatja majd azt – és miért ne mondhatná? –, hogy ezek bizony törvénytelenül mű- ködnek és be kell zárni őket. Mondjam, vagy mutassam, hogy milyen következményekkel járna ez a romániai magyar közösségre nézve? Amelyet állítólag még soha senki nem ölelt annyira keblére, mint a legnemzetibb magyar kormány. (Kolozsvári Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7012395247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.