Hunvald-blog

96. Hálóvetők meg a drónok

2017. április 20. - HunvaldBlog

Jóestét, jó estét. Ma csütörtök volt és esett az eső. Sőt, még most is esik. Meg az állunk is, lefele. Kósa Lajos, minden idők legokosabb fideszese tegnap ugyanis megint színpadra lépett és sajtótájékoztatót tartott, melynek egyik apropóját az adta, hogy – mint arról több lap beszámolt – igencsak durván fel kívánják fegyverezni őbajuszsága háziőrségét, amely lőfegyvereket, rendőrbotokat, elektromos eszközöket, bilincseket, elfogó hálókat, lőszereket, gázsprayt, kézi gránátvetőket kapna* egy új BM-es rendelettervezet szerint.

kover_papai.jpg

Pápai Gábor karikatúrája

A sajtó jelenlévő munkatársaiban felmerült az az igencsak jogosnak tűnő kérdés, hogy mi szükségük van az országgyűlési őröknek például gránátvetőkre. Kósa meg elmagyarázta, hogy a szóban forgó gránátvetők nem gránátot vetnek, mint azt nevük tévesen mutatja, hanem hálókat, méghozzá drónok ellen.

A gránátvető az egy cső, ami hálót lő ki, és az ide tartó és veszélyesnek bizonyuló drónokat hivatott elhárítani

– magyarázta el a frakcióvezető úr. Aztán továbbra is szórakoztatni óhajtva a jelenlévő újságírókat, közép-európa legnagyobb hutituszi és kupak szakértője folytatta:

Létezik olyan fehérzaj-generátor, ami 500 méteres körben mindent kinyír. De akkor a számítástechnikának is annyi, meg a mobiltelefonnak is. De a drón is leesik. Ennek az a szépséghibája, hogy a drón akkor esik le szükségszerűen, amikor jön a parlament felé. Tehát nem leesik, hanem ráesik valakire.

– és felvetette azt is, hogy a lezuhanó drónon esetleg bomba is lehet. Kósa szerint drónok ellen egyelőre senki nem tud megfelelően védekezni, így ők sem. Tehát a kézi gránátvető a legjobb, faék egyszerűségű megoldás. Szerinte. (Sajtótájékoztató - videórészlet)

Arról nem beszélt, hogy miért kellenek lőfegyverek.

Mindenesetre volt nagy vidámság, móka meg kacagás – mi is szétröhögtük magunkat. Vagy nem? Nem. Ilyen szintű tapló, bratyizós, kocsmai kedélyeskedő, mindenkit hülyének néző szöveget már rég hallottunk, ez még ettől a sötét, műveletlen szarházitól is sok volt!

További szép napot mindenkinek.

***

*A meglévő, hatályos rendelet mellékletében felsorolt eszközlista a terv szerint ezekkel fog kiegészülni:

  • .45-ös kaliberű tölténnyel működő pisztolyok,
  • 5,56 mm-es (.223-as kaliberű) tölténnyel működő gépkarabélyok,
  • 7,62x51 mm-es NATO tölténnyel működő puskák, mesterlövő puskák,
  • .308-as kaliberű tölténnyel működő puskák, mesterlövő puskák,
  • kézi gránátvető 40 mm-es gránátokhoz.
  • elfogó hálók,
  • különféle, az újfajta lőfegyverekhez passzoló lőszerek,
  • mesterséges vagy természetes hatóanyaggal szerelt univerzális (lőhető, dobható) könnygázgránát,
  • kézi működtetésű, dobható, mesterséges vagy természetes hatóanyaggal szerelt könnygázgránát, (eddig is volt a listán könnygáz, de csak palackos, vagy gázspray formában).

A tervezetet az Index szúrta ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4512440623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása