Hunvald-blog

122. Dr. Saáry Tibor emlékére

2017. július 05. - HunvaldGyörgy

„Mindennek megszabott ideje van,
megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.
Megvan az ideje a születésnek,
és megvan az ideje a meghalásnak.”
(Prédikátor könyve 3., 1-2.) 

Az utolsó pillanatig vártam ezzel a poszttal, hátha csoda történik, és azt mondja Tibi – „Minden rendben van Gyuri”. De nem! Dr. Saáry Tibi barátom és munkatársam elment.

saarytibi.jpg

Kicsit több mint egy hete, pénteken beszélgettünk arról, hogy várja már a szabadságot, hogy Debrecenben kipihenje magát egy kicsit. Ráfért és sosem gondoltam, hogy ez a pihenés örök lesz. Mindig nagyon sokat dolgozott, ahogy József Attila írta „csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen”. Nagyon hiányzol nekünk!

Tegnap, amikor a Piros Pontban jártam folyamatosan reménykedtem, hogy hátha megszólal egy hang a hátam mögött és megkérdi „Gyuri, egy kávét?”, majd rám mosolyogsz. Sajnos ez már csak az emlékeimben él tovább, kitörölhetetlenül.

Köszönöm Neked az évtizedes barátságot, hogy mindig jókedvű voltál és átsegítettél néhány nehéz percen a bölcs tanácsaiddal, köszönöm az együtt dolgozott időt. Nekem TE most is élsz és holnap is élni fogsz, hiszen emlékezem Rád, így amíg élek nekem nem haltál meg, most máshol dolgozol, mert az Isten így akarta.

Szóval Tibi, majd egyszer megbeszéljük ezt is...

Hunvald György

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr412642443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása