Hunvald-blog

153. Népsavazás

2017. október 05. - HunvaldBlog

„Népszavazás az lesz, egészen biztosan, de még nem tudni, mikor.” (Vattamány Zsolt) 

Ez is meg volt, még sincs este – kerületi hegyeink megszülték a maguk egerét: kedden Erzsébetváros képviselő-testülete nem szavazta meg az éjfélkor zárást. És nem szavazta meg a többi, nyitvatartással és egyéb szigorítással, ill. szabályozással kapcsolatos előterjesztést sem. Viszont megszavazták a lakosságnak, hogy népszavazhatnak. Majd egyszer, valamikor, valamiről.

testuleti20171003.jpg

Fotó: index / Német Tamás

Merthogy a rendeletről, ami kiírja az említett népszavazást – a testület nem döntött. Így nem tudni, hogy mikor lesz a referendum. És azt se tudni, hogy miről is fog pontosan szólni. Azaz, hogy mi kerül majd fel kérdésként a szavazólapra.

Semmit nem oldódottak meg, csak elsunnyogták a döntést. Szokás szerint.

P.s.: Nem hivatalos információ szerint helyi népszavazást jövő ősszel, de legkorábban is csak a 2018-as országgyűlési választás után néhány hónappal lehet megtartani. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ez elkapkodva…

***

A képviselők kedden szavaztak a kocsmák szórakozóhelyek nyitva tartásának szabályo- zásáról. A testület előtt négy változat volt (A, B, C és D), a negyedik, a D lett volna a legradikálisabb, aszerint éjfélkor minden helynek be kellett volna zárnia. A szavazáson a fideszes képviselők tartózkodtak – kivéve Hutiray Gyula alpolgármestert, aki egyedüliként a záróra ellen szavazott. A kilenc ellenzéki képviselőből 8 igennel szavazott az éjféli zárórára, a jobbikos Stummer János a fidesszel együtt „tartózkodott”.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7212931259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása