Hunvald-blog

194. Boldog G-napot!

2018. február 06. - HunvaldBlog

Napra pontosan három éve volt, hogy a legokosabb Lajos, a Simicska, gondolt egyet, és a G-napon partra szállva derekasan belerúgott kollégiumi legjobb cimborájába, merthogy nem éppen agyoncizellált szavakkal illette igencsak nagy nyilvánosság előtt a nagybecsű miniszterelnök urat. Ki is tört rögtön a háború, csapataik azóta is harcban állnak, és ott ártanak egymásnak, ahol csak tudnak. Háborúznak vég nélkül – mindannyiunk feje felett. Minderről itt egy szép hosszú, részletes cikk a HVG-n, tessék szíves lenni elolvasni.

orbanistan2018.jpg

Fotó: News*

Orbán Viktor harmadik miniszterelnöki ciklusát nem a migránsválság, nem Soros György határozta meg, hanem a Simicska Lajossal folytatott háború. A küzdelem már a kormányalakítással elkezdődött, amelyből kihagyták a milliárdos emberét. Majd a simicskátlanítás eljutott az állam minden szintjére. Három éve a drámának már a nyilvánosság is részese: ekkor szidalmazta volt barátját és mentoráltját a milliárdos. Két hónap van hátra a ciklusból, és nagy kérdés, kettejük háborújában van-e még drámai végkifejlet? (HVG)

Aki pedig esetleg egy más jellegű összeállítást olvasna szívesebben a nevezetes napról, annak ajánlani tudom Földes Péter ezen írását: Ma három éve mondta ki Simicska, hogy mit gondol Orbánról. De ez se vidám.

*Most január végén ezzel a címlappal jelent meg az osztrák News Magazin.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4713639930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása