Hunvald-blog

207. Inkább legyen idióta

2018. március 17. - HunvaldBlog

A Magyar Nemzet által még a hét elején nyilvánosságra hozott „örökségügy” óta napokig azt találgatta az ország népe, hogy Mr. Húszszázalék Kósa Lajos egy korrupt gazember, vagy csak szimplán egy ostoba, pénzéhes idióta. Ez az előző posztban is feszegetett, égető kérdés mostanra úgy látszik eldőlt; ha nagy nehezen is, de összekapta magát a fidesz kommunikációs gépezete, és péntek délutánra úgy döntöttek, az ország egyik minisztere (aki jelenleg a sok százmilliárdos városfejlesztési programért felelős) inkább legyen idióta, mint egy korrupt csaló. Végül is, ha úgy vesszük – ez is egy megoldás.

kosamesek.jpg

Gulyás Gergely szerint ugyanis Kósa nem elkövetője, hanem áldozata az 1300 milliárd forintos, irreálisan nagy örökségről szóló csalásnak. Különben is – érvelt a továbbiakban parádésan Gulyás – mindannyian válhatunk bűncselekmény áldozatává. Bizony. Mint most épp a szegény, jószándékú Kósa. És így – ahogy szerinte a vadászgató Semjén Zsolt emberi és politikai tisztessége is kétségbe vonhatatlan – úgy Kósáé is.

Aha.

Csakhát: valahogy senki sem akar beszélni arról az aprócska, szóra sem érdemes 800 milliócskáról, melyet Kósa – közvetítői díjként? – kikövetelt a „csaló háztartásbelitől” a nem stróman anyukája számlájára. Meg arról se, hogy állítólag Kósa ragaszkodott ahhoz, hogy ez a csekélyke összeg „ajándékként” landoljon anyuka számláján, és hogy készüljön egy olyan közokirat is, mely ezt a „landolást” biztosítja. De mivel nem landolt – követve Gulyás Gergely gondolatmenetét –, semmi nem történt, így Kósa emberi és politikai tisztessége éppúgy kétségbe vonhatatlan, mint Semjéné. Gondolom.

Kósa Lajost mosdatja a sikakülönítmény. Hogy nem is volt pénzmozgás. És? Ha én megzsarolok valakit, de nem kapok pénzt mégsem, akkor az nem bűncselekmény? Engem akkor nem büntetnek meg? Ha lopni próbálok, de nem sikerül, akkor nem büntetnek meg? Ha sikkasztani akarok, de hülye vagyok hozzá, akkor az még nem bűncselekmény? Sőt, mást kérdezek. Sukoró esetében volt pénzmozgás? Ért anyagi kár valakit? Meggazdagodott belőle valaki? Elítélték Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst? Nincs több kérdésem. Várom a feljelentést Kósa ügyében, aztán a pert és az ítéletet. (K. Szalonna)

P.s.: Védjen meg téged a Gulyás Gergely!... Gulyás szerint Kósa különben azért beszél összevissza az ügyről, mert egy nő verte át – és az milyen nagy szégyen már! Különben is, amikor a férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek – "védte" még tovább szegény Kósát a női- és férfilélek nagy tudója. (A HVG pontokba szedte a Kósa-sztorit, így eléggé nyilvánvalóvá váltak az ellentmondások.)

Ezek tényleg ennyire hülyének néznek minket? Tényleg. De sebaj, már csak három hét van a választásig.

***

Apropó, választás: csalás gyanúja miatt tesz feljelentést Dr. Oláh Lajos, Erzsébetváros parlamenti képviselője – írja az Index. A delegáltja ugyanis a zuglói történések után összevetette a Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt jelöltjének ajánlásait, és azt találta: legalább 341 esetben egyeznek az ajánlások, csak éppen más az aláírás. (Megj.: gondolom Gulyás szerint ez is rendben van, és ahogy Semjén vagy a Kósa emberi és politikai tisztessége is kétségbe vonhatatlan – úgy Lévai Kataliné is.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4613748720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása