229. Pünkösdi királyok

2018. május 21. - HunvaldBlog

Pünkösd hétfője van. A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A magyar kultúrában több vidám szokás kötődik a pünkösdhöz. Ilyen például az, amely a középkor óta ismert, ekkor ügyességi versenyen kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, s mint pünkösdi király, minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt. És egyáltalán nem mellékesen a kocsmákban ingyen ehetett és ihatott, a fogyasztását meg a közösség fizette ki; azaz a köz számlájára dőzsölhetett. Ez a tisztség – meg a habzsi-dőzsi – egy hétig, de akár egy évig is tartott, tarthatott.

fodor_bosz.jpg

A parlamentben most nem egy hétig (ne adj isten, egy évig), hanem csak pár napig tar- tott az újkori magyar pünkösdi királyság, melyben Bősz Anett (és Fodor Gábor) kísérletet tett a Párbeszéd parlamenti frakciójának szétrobbantására. Aztán jött Mellár Tamás – és a pár napos királyság véget ért; Mellár bejelentette, hogy független létére beül a Párbe- széd frakcióba. Döntését ezzel indokolta:

Nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon. Egyesek felelőtlen döntése miatt olyan helyzet alakult ki, amelyben nem maradhatok passzív, hanem tevőlegesen segítenem kell az ellenzéki pártok együttműködését.

Ezzel úgy néz ki, hogy hipphopp, már véget is ért Bősz Anett (és Fodor Gábor) pünkösdi mókája, megmenekült a Párbeszéd parlamenti frakciója. (És így a kölcsönadott Burány Sándornak sem kell hat hónapig független ritterként lézengni…)

Hát röviden ennyit erről a kedves és vidám pünkösdi népszokásról, további szép napot mindenkinek.

***

Most, hogy Mellár Tamás beül a már majdnem megszűnt frakcióba, csak látszólag áll helyre a világ rendje. Lesz frakció és lesz pénz, de valójában semmi sincs rendben. Amit ugyanis Fodor Gábor és magyar hangja, Bősz Anett képvisel, az nem liberalizmus. A liberalizmus ugyanis egy eszmerendszer, épp úgy, ahogyan a konzervativizmus is az. Attól, hogy valaki konzervatívnak mondja magát, még nem biztos, hogy konzervatív. Lehet, hogy csak hazudós az illető, vagy álszent, esetleg politikai haszonszerzésre szakosodott. (via Föld S. Péter)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1313990130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.