242. Áder megint aláírt

2018. június 29. - HunvaldBlog

"Szomorú sors, ha az embernek gazdája van,
és nem a maga ura.” (Orbán Viktor) 

Tényleg egészen röviden, mégis csak péntek van: a Magyar Közlöny tegnapi számában már megjelent az alaptörvény hetedik módosítása valamint az úgynevezett "Stop Soros" törvénycsomag, miután Áder János nemzeti főhorgász köztársasági elnök minden zokszó nélkül aláírta azt, a demokrácia újabb dicsőségére. Nem, most sem volt neki semmilyen alkotmányos aggálya a törvénnyel kapcsolatban.

ader_orban2018.jpg

Ez gondolom senkit nem lepett meg, Áder már korábban is hivatkozott arra szélesre tárt kezekkel meg bánatos szemekkel, hogy neki bizony alkotmányos kötelezettsége az alkot- mánymódosítás aláírása. Így aztán alá is ír mindent, amit elébe raknak. Tesznek.

Áder János köztársasági elnök aláírta a gránitszilárdságúnak mondott alaptörvény hetedik módosítását, valamint a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomagot. Még egy-két aláírás, és Áderre már annyira sem lesz szükség, mint amennyire most sem volt. ... Áder János mostantól csak látszólag létezik. Integet és átad, felavat és kinevez, mozog még és beszél. Nő a haja és a bajusza, de ennek már nincs jelentősége: a fű kinő utána. (via Földes Péter)

Hát így megyen ez kéremszépen minálunk manapság. Ezért igazán kár volt Schmitt Palit lecserélni, aláírni bármit minden zokszó nélkül ő is tudott. Na jó, úgy ahogy, de tudott.

További szép estét meg kellemes hétvégét mindenkinek.

***

Áder János nemzeti horgász és környezetvédő, valamint világhírű idézőművész minden zokszó nélkül írta alá amit elé toltak. Tehát mostantól tilos idegen népességet erővel be- telepíteni Magyarországra (eddig lehetett? hogy éltük túl az elmúlt ezer évet?), minden állami szervnek kötelessége a keresztény kultúra és az önazonosság védelme – itt rohad- jak meg, ha bármelyiket is képes vagyok értelmezni – kinyírták a bíróságokat, korlátozták a gyülekezési jogot és megtiltották a hajléktalanságot. (K. Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2914082955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki nagyon más 2018.06.30. 11:53:02

Minden normális ember aláírná.

Zsuzsi25 2018.06.30. 13:15:42

A hajléktalanoktol minden normális ember undorodik!

]{udarauszkasz 2018.06.30. 13:30:20

Azert latszik rajta, hogy nem oszinte a mosolya...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.30. 15:57:51

Atya Isten, Áder nem ballib??? Botrány, diktatúra!

Borogy 2018.06.30. 20:13:15

Ez a bajusz batman mindent alair. Ha jo, ha rossz. Bemegy vki az irodaba, bekapocsolja ader robotot es mar mukodik is :D

Meg zsinor sem kell hozza, hogy rangassak, tok automatikus :D