246. Miért kéne nyomozni?

2018. július 11. - HunvaldBlog

Olvasom, hogy Harangozó Tamás az Elios-ügy nyomozásával kapcsolatos kérdésére Polt Péter azt válaszolta, hogy az ügyet a Nemzeti Nyomozóiroda kapta, és egyelőre nincs gyanúsított. És kezeit mosva a július 1-től hatályos új eljárási törvényre hivatkozott, mely szerint az ügyészség csak akkor irányítja a nyomozást, ha már van gyanúsított. Igen, a főügyész úr ugyanarra a törvényre hivatkozott, amely alapján már gyanú se kell ahhoz, hogy valakit, bárkit titkosszolgálati eszközökkel figyeljenek meg. Többekközt.

tiborcz_polt.jpg

De hát miért is kéne nyomozni? Főleg gyorsan. Nem Czeglédy-ügy ez, hogy kapkodjunk, nem? Így aztán még mindig nincs gyanúsítottja a 14 milliárdos botránynak, miközben annak az országnak a főügyészéről beszélünk, ahol a legtöbb EU-támogatást csalták el. Ja, ja, Magyarországról.

Mindenesetre az igencsak szelektíven nyomozgattató nemzeti főügyészünk hamarosan fizetésemelést kaphat, mert szegénynek a pótléka sürgős emelésre szorul. Konkrétan meg kell/kéne azt négyszerezni az Országgyűlés költségvetési bizottságának módosító javas- lata szerint. Végül is megérdemli, nem? Csak ha itt a blogon visszaolvasunk, már abból is kiderül, hogy mennyire megdolgozott ezért a pénzért. Ha csak a legutóbbi fris- siben előkerült OLAF-botrányt nézzük, már akkor is…

Polt Péter legutóbbi vagyonnyilatkozatában azt írta, hogy tavaly legfőbb ügyészként nettó 14 324 452 forint volt a jövedelme, ami havi 1 193 704 forintot jelentett. Elmentek ti a jó büdös picsába, szerintem. (via K. Szalonna)

Nincs megfizetve ez az ember, többet érdemelne. Sokkal többet.

*Az Elios közbeszerzéseinél az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) tárt fel súlyos szabályta- lanságokat, melyek alapján az unió akár 13 milliárd forintnyi támogatást is visszakérhet a magyar államtól. Az ügyben Orbán Viktor veje, Tiborcz István is érintett.

***

Mindenki nyugodjon meg és le! Polt Péter magasról leszarja, hogy az Elios-ügy kapcsán akár 14 milliárd forint visszafizetési kötelezettség terhelheti Magyarországot. Az ügyész- ség semmilyen nyomozati cselekményt nem folytatott le, tekintettel arra, hogy a nyomo- zást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya folytatja. A nyomozás során gyanúsított kihall- gatására nem került sor. Írjuk fel: július 11-e van. Vagyis az érdemi választ nemigen, jogi handabandát annál nagyobb mértékben tartalmazó eszmefuttatás lényege, hogy egy- részt ráérünk arra még, pláne hogy Polt elvtárs perpillanat egyáltalán nem kompetens az ügyben. Lehet oszlásnak indulni. (Kolozsvári Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7014107385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azigaziraptor 2018.07.12. 22:12:36

Ezek így ketten - a harmadikat nem tudom beazonosítani - Magyarország legfőbb bűnözői!

ígyszeretlek 2018.07.12. 22:33:13

@azigaziraptor: Ő a jó Tiborcz, a fényhozó...

kocsmaros60 2018.07.12. 22:54:28

Mi a gond ?? Nem égnek a lámpák , nincs róluk számla ?? Hol itt a bűncselekmény ?? JA HOGY NEM MSZP --LMP--Jobbikos stb ...