Hunvald-blog

259. Nem, és nem nyugszanak

2018. augusztus 19. - HunvaldBlog

Feloldják az úgynevezett kémügy iratainak titkosítását, közölte régi nagy kedvencünk, Fazekas Géza – jelenleg a Legfőbb Ügyészség szóvivője – aki most előjött, és nyilatkozott: a Legfőbb Ügyészség utasítására a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megkezdte az ú.n. kémügyben a saját minősítésű iratok minősítésének felülvizsgálatát. (Megj.: még 2011-ben, amikor  az egyik védőügyvéd kérte ugyanezt, akkor valahogy nem akarták az ügyiratok titkosságának a feloldását az ügyészek…)

fazekas_geza2_1.jpg

dr. Fazekas Géza, a Hunvald-ügyben nyomozó ügyész - majd Polt Péter kabinetfőnöke

A hivatalos indoklás szerint, noha a „kémper” jogerősen lezárult, „a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében” lenne szükség az ügy iratainak (pontosabban egy részének) nyilvánossá tételére. Csakhogy: nincs olyan bírói ítélet, amelyik szerint lenne kémper, ám az ügyészség sokadszorra is bizonyítani akarja, hogy a titkosszolgálatok vezetői kavartak valamit. Valami oroszokkal. (Népszava)

Hmmm. Ugye emlékszik mindenki, hogy tavaly szeptemberben a Fővárosi Ítélőtábla jog- erősen felmentette a főszereplőket? Név szerint: Galambos Lajost a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, utódját, Laborc Sándort és az egykori titokminisztert, Szilvásy Györgyöt – akiket éveken át citálták bíróság elé. Az ügy államtitoknak minősült, így végig zárt ajtók mögött zajlott a tárgyalás – írja az Index.

  • Első fokon a Debreceni Törvényszék 2013-ban nem jogerősen kimondta több vádlott bűnösségét, majd letöltendő szabadságvesztésre ítélte Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre Laborc Sándort.
  • Másodfokon 2015-ben a Fővárosi Ítélőtábla új elsőfokú eljárást rendelt el. A megismételt elsőfokú eljárásban a Kaposvári Törvényszék mind a négy vádlottat felmentette a vádak alól. A fellebbezés után a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is felmentő rendelkezést hozott.
  • Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Legfőbb Ügyészség, amit a Kúria idén májusban elutasított

A Kolozsvári Szalonna meg feltett pár jogosnak tűnő kérdést mindezzel kapcsolatban:

  • Tíz éven keresztül miért volt titkosítva ez az ügy?
  • Kinek a politikai érdekeit szolgálta, hogy tíz évig titkosították az iratokat?
  • Ha nemzetbiztonsági okokból titkosították ezeket az iratokat,  mi változott most, hogy immár telibe lehet szarni a nemzetbiztonsági kockázatokat?
  • Ha most feloldják a titkosítást, az kinek a milyen típusú érdekeit szolgálja?
  • Ha Polt Péter minden olyan ügyben felülvizsgálatot kér, amelyben a Fidesz érdekeivel ellentétes jogerős döntés születik, akkor mikor ér majd rá esetleg a jelent, az állampárt bűnözőgyanús embereit és azok ordas korrupciós botrányait érintő ügyek felgöngyölítésére?

De feltettek még jó néhány további – szintén igencsak jogosnak tűnő – kérdést Polt Péter és az ügyészség tevékenységével kapcsolatban, azok a fentiekkel együtt itt olvashatók.

Tömény hányinger az egész.

***

Csak röviden, hogy mi is volt ez a nem létező  „kémügy”: még 2011 nyarán robbant ki, Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémke- déssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazga- tóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádol- ták meg. Magyarul, hogy idegen hatalomnak vagy szervezetnek kémkedtek. (Részletek itt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1914189805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása