Hunvald-blog

269. Jogászszemmel (11)

2018. szeptember 18. - HunvaldBlog

Nem tudom, ki mennyire emlékszik arra, hogy még tavasszal a BBC Newsnight című műsora a Magyarországon kiépült illiberális rendszerről forgatott riportot (Viktor Orban's 'illiberal democracy'). A műsorban – a CEU és a civilek elleni fellépés mellett – foglalkoztak az igazságszolgáltatás helyzetével is. Szepesházi Péter, Budai Központi Kerületi Bíróság bírája akkor arról beszélt a BBC-nek, hogy félelemmel teli légkör uralkodik a bíróságokon.

Nos, úgy látszik Szepesházinak mostanra ebből elege lett, és pár napja felmentését kérte a köztársasági elnöktől. De nézzük, hogy dr. Sándor Zsuzsa* miként vélekedik minderről.

***

„S elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”
Szerző: Sándor Zsuzsa

Tudom, túl patetikus a Szózatot idézni azért, mert egy bíró megint lemondott. Nekem mégis ez ugrott be, amikor hírét vettem, hogy Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája felmentését kérte a köztársasági elnöktől. Akkor is ez a verssor csengett a fülemben, amikor az Országos Bírói Tanács tagjai és póttagjai egymás után, viharos gyorsasággal mondtak le a bírók által demokratikusan választott tisztségükről.

Szepesházi sok szempontból nem „egy adag” átlagos bíró. Az ilyen típusra szokták mondani, hogy az „örök ellenzék”. Szepesházi erőteljesen bírálta mind a régi – Lomnici féle – bírósági igazgatást, mind a mai, Handó Tünde nevével fémjelzettet. De ha egyszer mindkettő rossz, antidemokratikus, kiszámíthatatlan, mi mást is tehetett volna?

Már évekkel ezelőtt is beszélt „a nem átlátható ügyelosztásról, a felső vezetést körülvevő szervilis és hízelgő emberekről, az előre lezsírozott vezetői pályázatokról, belső kiskirá- lyokról és arról, hogy azok, akik tenni próbálnak mindez ellen valamit, "véletlenül" alkal- massági vizsgálatot kapnak a nyakukba. Szepesházi az „eredendő bűnt” még 2011-ben követte el, amikor nem szavazta meg egy, a vezetők által támogatott kollégája kinevezé- sét, majd mindezt tetézte azzal, hogy egy – ma már volt bírótársával együtt – egy bírósági reform-tervet dolgozott ki, és ezt még terjesztette is a kollégái között.

Szepesházi meglehetős optimizmussal várta az új bírói szervezet kialakítását, azt remél- ve, hogy a korábbi visszásságok szép lassan megszűnnek. Hogy mekkorát csalódott, azt talán egy tavalyi, a 444-nek adott interjúja szemlélteti leginkább. Arról beszélt, hogy félelem uralkodik a bíróságon, az előmenetelnél sokkal jobban számít a lojalitás, mint a szakmai tudás. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke számos esetben indokolatlanul nyilvánít eredménytelenné vezetői pályázatokat. (Ezt azóta már a munka- ügyi bíróság is megerősítette a Vasvári Csaba által indított perben: „Handó joggal való visszaélést követett el” – mondta ki az elsőfokú ítélet). „Robbanás közeli a helyzet” – fogalmazott Szepesházi.

Nem egy hírportál, nem egy újság – mások közt a Vasárnapi Hírek is – többször tudósított arról, milyen áldatlan állapotok uralkodnak ma a bírósági igazgatásban. Az ez év elején alakult új OBT – melynek törvényben írt feladata, hogy ellenőrizze az egyszemélyi vezető, Handó Tünde igazgatási munkáját – elkezdte komolyan venni törvényi kötelezettségét. Handó azonban nem bírja elviselni a kritikát. Nem hiszem, hogy messze járnék az igaz- ságtól, ha azt gondolom, szerepe lehetett abban, hogy az új OBT 27 tagjából 17 „önként” lemondott.

Megkérdeztem Szepesházi Pétert, mi volt az az utolsó csepp a poharában, ami a mostani lemondásához vezetett.  „Valójában most éppen nem történt semmilyen ellenem irányu- ló támadás” – mondta.

  • Vagyis nem volt utolsó csepp?
  • Nem állítom, hogy a bíróság általános helyzete nincs benne ebben a pohárban. Nem olyanok a mai állapotok, amelyek maradásra ösztönöznék az embert. Ha adódik egy másik lehetőség, nem sok minden van, ami visszatartson.
  • Azt hallottam, hogy polgári bíróként nagyon elégedetlen vagy az új Polgári perrendtartással (Pp.).
  • Ez nagyon is igaz. Elkeserítő ezzel a törvénnyel dolgozni. Rettenetesnek tartom az új szabályok egy részét. Ma egy kis ügyvéd, vagy egy szegény ember jóformán nem tud megindítani egy pert. Nem elég, hogy iszonyúan bonyolult nyomtatványt kell kitölteniük, de a legkisebb hiba esetén a törvény szerint vissza kell dobni a beadványt. Ez pedig azzal jár, hogy az illető a befizetett illeték egy részét már el is veszítette.
  • Nekem úgy tűnik, azért így találták ki ezt a törvényt, hogy megnehezítsék a perindítást, azaz sokkal nehezebb lett a jogérvényesítés. Számos ügyvéd már el sem vállal polgári pereket, mert ha a beadásnál hibázik, a bíró azonnal megszünteti a pert. Ráadásul látványosan javul majd a bírósági statisztika, hiszen kevesebb ügy érkezik, így többet lehet a régi ügyekből befejezni és lobogtatni az eredményességi mutatókat.
  • Engedd meg, hogy erre november 30-a után reagáljak. Addig még bíró vagyok.

Ismereteim szerint tavaly több mint harmincan távoztak a bíróságról, de volt olyan is, amikor egyetlen nap alatt nyolcan kérték a felmentésüket. Handó szerint persze ez nem sok. Arányaiban tényleg nem. De ha elhullanak legjobbjaink?

(Megjelent a JogÁsz blogon, 2018. szeptember 16-án.)

*Dr. Sándor Zsuzsa jogász, kényszernyugdíjas bíró, tanácselnök, büntetőjogász, a Fővá- rosi Bíróság volt tanácsvezető bírája, a 2012-ben kényszernyugdíjazott 234 bíró egyike.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6614247925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása