270. Gyomorforgató

2018. szeptember 21. - HunvaldBlog

Ne legyenek illúzióink: akik a Köztársaság téren felakasztottak és megrugdaltak egy Ujhelyi István fotójával ékesített bábut, azok az igazival is megtennék ugyanezt. (Földes Péter) 

Finom utalásképpen Ujhelyi István EP-képviselő arcképét viselő bábut akasztottak fel a Köztársaság téren, a korábbi MSZP székháznál. A szégyenletes tettet egy szélsőséges írásairól elhíresült portál követte el. Az esetről Ujhelyi is beszámolt Facebook-oldalán.

osz1.jpg

Orbán Viktor gyűlöletpolitikája ide juttatta az országot: immár nem is annyira burkoltan fenyegetnek akasztással. Az elmúlt hetekben számos uszító, gyűlölködő, tettlegességgel fenyegető üzenetet kaptam, amiért hazafias módon kiálltam Magyarország és a magyar emberek érdekeiért az orbáni rezsimmel szemben. … Ez utóbbi akciójuk nyilván már nem maradhat megfelelő hivatalos következmény nélkül. Az az eszement gyűlölködés pedig, ami Magyarországon és a végletekig megosztott magyar nemzeten belül zajlik, szintén nem maradhat következmények nélkül.

Se a portált, se a képet nem vagyok hajlandó megosztani. Aki mindenképp meg szeretné nézni, megteheti Ujhelyi István fentebb belinkelt oldalán.

Gyűlöletkampány, gyomorforgatás. Itt tartunk ma.

P.s.: Csak szólok, mielőtt… Nem, a hordóra feszített arckép püfölését, rugdosását, köpkö- dését sem tartjuk elfogadhatónak. (a Szerk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5814254245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.22. 07:17:47

A ballibek kezdték ezt, lásd Orbán papírszobrának lefejezése.