Hunvald-blog

282. Most volt elég?

2018. október 27. - HunvaldBlog

Jó estét, jóestét. Röviden most ismét a hajléktalanság kriminalizációjáról: a Kaposvári Járásbíróság minapi tárgyalásán egy 54 éves hajléktalan ügyében – életvitelszerű köz- területi tartózkodás szabályainak megsértése miatt – folytatott eljárást felfüggesztette, és kezdeményezte az Alkotmánybíróság egyedi normakontroll eljárását.

hajlektalan3.jpg

Fotó: 24.hu

A kaposvári bíróság szerint ugyanis a hajléktalantörvény alkalmazandó szabályai az Alaptörvénybe ütköznek. A bíróság álláspontja szerint a jogszabály ellentétes

  • az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettségét kinyilvánító részével,
  • az Alaptörvényben foglalt jogállamiság követelményével,
  • az alapvető jogok korlátozására vonatkozó tilalommal,
  • a törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésével,
  • a diszkrimináció tilalma követelményével,
  • a tisztességes tárgyalás követelményével,
  • a jogorvoslathoz való jog követelményével.

A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs, pont. Végre valaki a bírósági pulpituson is ki merte mondani, hogy most volt elég.

Megj.: Az Alkotmánybíróság 2012-ben már elbírálta azt a kérdést, hogy a hajléktalan állapot állami üldözése alkotmányos-e, és a válasza kategorikus nem volt.

És amíg mi – a nagyobb szabadsággal megáldott többségi társadalom – nem segítettünk érdemben a hajléktalanokon, addig az a minimum, hogy viseljük el a látványukat és a szagukat. (Balavány György: Felelősek a sorsukért a hajléktalanok?)

P.s.: Tegnap egy pécsi hajléktalant is felmentettek, mert a bíró szerint nem történt sza- bálysértés. Dr. Sugár Katalin, az ítéletet meghozó bírósági titkára azt mondta, szerinte még kiforratlan a jogszabály alkalmazása...

***

Bírók is aláírták a hajléktalanok büntetése elleni petíciót. Nyilatkozott az RTL Klub Híra- dójának az a jogász, aki elindította a hajléktalanok bíróságra citálása és megbüntetése elleni online petíciót. Már több mint 1700-an támogatták a tiltakozást. A petíció itt érhető el. Ehhez érdemes még elolvasni M. Tóth Balázs írását az Átlátszón: Miért tiltakozik már több mint ezerötszáz ügyvéd a hajléktalanok állami üldözése ellen?

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7414325887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.28. 06:39:23

Kösz blogmotor (t. Bloggazda, a "wtf?" tartalmú kommenttől eddig beküldött szemét törölhető)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.28. 18:12:56

@HunvaldBlog: pedig ez viszonylag ritkán rendetlenkedik, az index egyéb blogjain (kerékagy és tsai) jellemző, hogy hiába küldök be valamit, nem jelenik meg :(
Itt máskor sem járnak kommentelők?

HunvaldBlog 2018.10.28. 18:50:33

@Le a spammerekkel: Mikor, hogy. Van amikor több százan rárepülnek egy-egy posztra, van amikor meg nem. Ilyen az élet.

anonymand 2018.10.29. 16:21:53

Most elég?
Nem.
Legalábbis nekem már régen elegem van.
Sőt!
Már régen besokalltam.
süti beállítások módosítása