284. A Mérce kissé elbillent

2018. november 02. - HunvaldGyörgy

Szokatlan cikket fogok most osztani, mert úgy érzem, van belőle mit tanulni. Ez és az ilyen cikkek megerősítenek abban, hogy jó, amit teszek, amiért kiállok és képviselek. A hírportál (Mérce) ellenzéki, szeretne fennmaradni ebben a nehéz időszakban, ezért gyűjt pénzt a fennmaradására. Megvallom szerettem olvasni a cikkeit, pénzt is küldtem nekik. Ez a cikkük, azonban tárgyi tévedésektől és a rosszindulattól hemzseg, és innentől a MÉRCE elbillent, Isten tudja, milyen irányba és minek a hatására.

ezigen_500.gif

Tudom, hogy egy újságíró nem büntetős szakember, de azért a blogomon hozzá- olvashatna, mi történt valójában s mi lett az eredmény. Innen üzenem azoknak, akik továbbra is a sztorimból próbálnak megélni és hatásvadász cikkeket írni azért, hogy egy picit nagyobb legyen az olvasottsága az írásuknak, hogy sosem voltam meggyanúsítva korrupcióval, ebből következik, hogy elítélve sem voltam korrupcióval.

Köszönöm, hogy a cikk megemlítette ingyenreklámként, hogy aktív vagyok a helyi közös- ségben (már 25 éve, egészen pontosan), és aláírásokat gyűjtök az Európai Ügyészséghez csatlakozásért. Ez így helyes, és szívesen meghívom a cikk szerzőit egy-egy ilyen kitele- pülésre, hogy lássák, mennyivel másabb a helyzet az utcán, mint a számítógép mellett. Hogy mennyire másként látják az emberek a való világot.

Hunvald György

P.s.: Amikor arról beszélünk, hogy az ellenzék képtelen összefogni, akkor egy pár szót megérdemelne az a kérdés, hogy az ellenzéki médiában is minden rendben van? Ez természetesen költői kérdés, nem az én tisztem megválaszolni, de a véleményem attól még megvan.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6814340183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.