Hunvald-blog

300. Megkésve bár

2018. december 20. - HunvaldBlog

Az elmúlt hét nagy fennforgásai közepette (parlamenti balhé, furcsa törvények még furcsább megszavazása, tüntetéshalmok, képviselők verése az MTVA-nál, stb…) eddig kimaradt, de nem lemaradt az a hír, hogy Czeglédy Csabát 18 hónap után kiengedték az előzetesből. A Szegedi Törvényszék ugyanis múlt hét szombaton úgy döntött, hogy a letartóztatás helyett most már elég az is, ha a lakhelyét nem hagyhatja el.

czegledy2018.jpg

Fotó: Népszava

A törvényszék szerint ugyanis indokolatlan tovább letartóztatásban tartani; a nyomozás lezárult, közel a vádemelés és így már nem tudja befolyásolni a büntetőeljárást. Hiába darálja egyfolytában ennek ellenkezőjét az ügyészség.

"Épp itt volt az ideje, hogy hazamehessek. Ebben az ügyben eleve senki nem lehetett volna letartóztatni, a tavaszi újbóli letartóztatásom pedig egyértelműen jogellenes volt.”
(Czeglédy Csaba)

Czeglédy kiengedésének köze lehet ahhoz, hogy ügyvédje szerint eddig elkövetőként szerepelt a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hát- rányt okozó költségvetési csalásban, ám most a legfrissebb ügyészi indítványban már „csak” felbujtóként szerepelt. Ugyanakkor az is érdekes, hogy december 4-én a bíróság még 30 nappal meghosszabbította Czeglédy letartóztatását.

Aztán hogy az idei karácsonyt otthon töltheti-e, vagy a csuda ötletes és roppant független Polt Péter megint előhúz valamit a nyúlszőr kalapjából a jogállam nagyobb dicsőségére, no, azt még nem tudni.

Emlékeztető: Czeglédy ügye nagy vihart kavart, elsősorban az ügyészségi eljárások sorozatos megkérdőjelezhetősége, továbbá a politikai érintettség miatt. A szombathelyi politikus – előzetes letartóztatása után majd egy évvel – idén tavasszal indulni akart a parlamenti választáson, és a mentelmi joga miatt ki is engedték, de ezt a mentelmi jo- got Polt Péter legfőbb ügyész kívánságára az NVB villámgyorsan felfüggesztette, így újra bevitték. Akkor a családi vacsora mellől kellett felállnia. (A börtönben meg túl sok könyve volt, arról nem is beszélve, hogy októberben még a borostája is nagy lett…)

***

De nehogy karácsonyi örömhír nélkül maradjunk: Áder János aláírta a túlóratörvényt.  Nyilatkozatot is adott mellé, amiben boldog karácsonyt kívánt minden munkavállalónak.

Így is történhetett: Orbán ma reggel felhívta Ádert. Janó, van tollad, vagy küldjek a TEK-el? Főnök, igen már keresem is, mondta minden halak nagy ellenfele. Mit kívánsz kis gazdám, kérdezhette a Sándor palota lakója. Írd alá a túlóra törvényt, ne szarakodjunk tovább, még azt hiszik ezek, hogy félünk. Egyébként, mi lesz nálatok az ünnepi menü? Közben aláírtad? Fasza gyerek vagy, tudod miért ültettelek abba a jól fizető székbe.
(via Budácsik Lajos)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6914503840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noviktorka 2018.12.21. 10:25:02

Sínen van minden, megvolt a háttéralku és az MSZP egyik politikusa már sorosozik. Czeglédy is képzelte? Gyanítom, hogy nem.
süti beállítások módosítása