Hunvald-blog

259. Nem, és nem nyugszanak

2018. augusztus 19. - HunvaldBlog

Feloldják az úgynevezett kémügy iratainak titkosítását, közölte régi nagy kedvencünk, Fazekas Géza – jelenleg a Legfőbb Ügyészség szóvivője – aki most előjött, és nyilatkozott: a Legfőbb Ügyészség utasítására a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megkezdte az ú.n. kémügyben a saját minősítésű iratok…

Tovább

258. Úgy ment, hogy maradt

Kedden az NVB tagjaihoz megérkezett Patyi András elnöki lemondó nyilatkozata, annak tudomásul vételéről a testület még aznap döntött. Így újabb akadály hárul el, hogy ő, csakis ő lehessen a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke. A körbeküldött nyilatkozatából az is kiderült, hogy Patyi csak az elnöki…

Tovább

257. Botlatókövek 2018.

„Egy kő, egy név, egy emlékezet.”  Az elmúlt héten több mint ötven munkaszolgálatos egykori lakóhelyének bejárata előtt helyeztek el botlatóköveket, stolpersteine*-ket. Köztük van Radnóti Miklós is. A költő botlatóköve egykori lakhelye, a XIII. kerületi Pozsonyi út 1. számú ház bejárata elé került,…

Tovább
süti beállítások módosítása